Ne maradj le híreinkről és cikkeinkről, kattints ide, és állítsd be saját forrásként a PlayDome-ot!
A Ubisoft komolyan veszi a következő konzolgenerációt és annyi játékot igyekszik már a megjelenés idejére elkészíteni PlayStation 4-re és Xbox One-ra, amennyit csak sikerül. Jelen állás szerint kizárólag utóbbira készül a Fighter Within, egy kőkemény verekedős játék, amelyet még augusztusban jelentettek be a franciák. Azóta viszonylag keveset lehetett hallani a projekt felől, most azonban egy vadonatúj trailerrel rukkoltak elő a fejlesztők. A látottak alapján kimondottan dinamikus harcokra számíthatunk remek grafikai tálalásban, Kinect támogatással. A megjelenés a tervek szerint november 22-én lesz esedékes, vagyis egy újabb nyitócímhez lehet szerencsénk, amelyet már most elő lehet rendelni a hivatalos oldalon.
















