Ne maradj le híreinkről és cikkeinkről, kattints ide, és állítsd be saját forrásként a PlayDome-ot!
Ki gondolná, hogy az Uncharted szériáért és a The Last of Usért felelős Naughty Dog immáron harmincadik éve van jelen a videojátékos piacon. Pedig ez a helyzet. A stúdiót még 1984-ben alapította Andy Gavin és Jason Rubin, akkor még Jam Software néven, majd ezt váltották le 1989-ben Naughty Dogra. Az első években 3DO-ra fejlesztettek olyan játékokat, mint a Way of the Warrior vagy épp SEGA Mega Drive-ra a Rings of Power. A névváltást követően azonban komolyabb szériák elkészítésébe fogtak. Az első nagy sikerű sorozatuk a PlayStationre megjelent Crash Bandicoot volt, amelyet 2001-ben már PlayStation 2-n követett a Jak and Daxter széria. A legtöbben azonban mégis Nathan Drake kalandjai miatt ismerik őket, hiszen a PlayStation 3-ra megjelent Uncharted trilógia a konzol legnagyobb húzócímei közé tartozik. Nekik köszönhetjük még Joel és Ellie remek történetét, a The Last of Ust is, de már javában dolgoznak az Uncharted 4: A Thief's End című PlayStation 4 exkluzív játékon is.
A stúdió a kerek évforduló alkalmából a következő hetekben, hónapokban több eseményt is szervez, ezekről bővebben a PlayStation hivatalos blogján olvashattok. Készült egy rövid video is, amelyet októberben egy sokkal hosszabb fog követni.