Bár az Arma 3 premierje óta immáron egy teljes év is eltelt, a fejlesztő Bohemia Interactive továbbra is aktívan dolgozik annak folyamatosan bővítésén. Ennek köszönhetően az elmúlt hónapokban is számos kisebb-nagyobb kiegészítés érkezett a játékhoz (nem utolsósorban az egyszemélyes kampány is DLC-k formájában jelent meg), bő egy hónap múlva pedig érkezik a legújabb, a Helicopters. Ebben két új helikopter, a CH-67 Huron és a Mi-290 Taru kap helyet. Előbbi a CH-47 Chinook továbbfejlesztett változata, amely kifejezetten a csapatok, az ellátmány, valamint a különféle harci járművek szállítására lett tervezve. Két változata létezik: a páncélozott, amelynek két oldalán egy-egy 6,5 mm-es gépágyú is található, valamint a sima szállító változat, amelyben a két tüzér helyén is utasok ülhetnek. Ezzel szemben a Mi-290 Taru erőssége, hogy szinte bármilyen feladatra bevethető, köszönhető egyedi felépítésének. Szintén alkalmas teherszállításra, legyen szó csapatokról, utánpótlásról, vagy épp járművekről. Utóbbival külön bemutató küldetésben ismerkedhetünk meg, amely természetesen megtalálható lesz a DLC-ben.
A DLC két helikoptere fontos szerepet játszhat a nyílt világban zajló háború során, amely a DLC-vel együtt érkező ingyenes frissítéssel komoly ráncfelvarráson esik majd át. Új játékelemekre lehet számítani, amelyek akár teljesen megváltoztathatják a többjátékos csaták menetét. Megjelenik az új support játékmód, ahol a fent leírt két helikopter is kiemelt szerepet játszhat a területek irányításáért folyó harcok során. Emellett új helikopteres oktató feladatokra, valamint öt helikopteres időmérő feladatra is készülhetnek a játékosok, utóbbiak közül négy csak a Helicopters DLC-vel rendelkezők számára lesz elérhető. Végül, de nem utolsósorban a helikopterek viselkedését kezelő motor, a RotorLib is megújul.
A Helicopters DLC és a hozzá társuló ingyenes frissítés is november 4-én jelenik meg, megvásárolni a Steamen tudjátok.
Megjelenési dátumot kapott az Arma 3 Helicopters DLC-je
Novemberben jön a katonai szimulátor új kiegészítője.
Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!
További képek
Arma 3
Platform:
Fejlesztő: Bohemia Interactive Studio
Megjelenés: 2013. szeptember 12.
Minimális rendszerigény: Kétmagos processzor: Intel 2,4 GHz/AMD 2,5 GHz, 2 GB RAM, GeForce 8800GT/Radeon HD 3830/Intel HD Graphics 4000 videovezérlő 512 MB memóriával, 16 GB HDD, DirectX 10, Windows Vista SP2/Windows 7 SP1, Steam account
Ajánlott konfiguráció: Intel Core i5 2300/AMD Phenom II X4 940, GeForce GTS 560/Radeon HD 7750 videokártya 1 GB memóriával, 25 GB HDD, DirectX 11
HOZZÁSZÓLÁSOK
Még nincs hozzászólás, légy Te az első!
Legnépszerűbb cikkek
- 1. Vége a pletykáknak és a szivárgásoknak, mostantól hivatalos, hogy jön az Assassin’s Creed Black Flag Resynced
- 2. Saros teszt – Nem minden arany, ami fénylik, de ez a játék kivétel
- 3. Életjelet adott magáról a Creative Assembly milliók által várt új sci-fi horrorja, az Alien: Isolation 2
- 4. Aether & Iron teszt - Egy igazi rejtett gyöngyszem, amely akár az év szerepjátéka címre is pályázhat majd
- 5. Már csak három nap van hátra a Sudden Strike 5 megjelenéséig, de van rá mód, hogy már most kipróbáld a magyar fejlesztésű stratégiát
Legfrissebb fórumtémák
- 11:47
- OPUS: Prism Peak teszt – Kamera által élesen [hozzászólások] [1]
- 09:13
- Játékhírek a szerkesztők figyelmébe [1519]
- 19:53
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1586]
- 19:30
- Videók - bármiről [11726]
- 18:35
- Saros teszt – Nem minden arany, ami fénylik, de ez a játék kivétel [hozzászólások] [4]
- 13:14
- Dinónak [4302]
- 08:46
- Replaced teszt – Helycserés támadás [hozzászólások] [1]
- 22:09
- GG - GameGuess játék [969]
- 20:19
- Helyzetjelentés [157604]
- 14:47
- :::Music Club::: |House,Trance,Techno| [9512]




