Ne maradj le híreinkről és cikkeinkről, kattints ide, és állítsd be saját forrásként a PlayDome-ot!
A Big Bad Wolf stúdióját olyan veterán fejlesztők alapították, akik korábban a Ubisoft, a Cyanide, vagy éppen a Blizzard berkeit erősítették. A stúdió megalapítása után máris bejelentette, hogy saját szerepjátékot készít, amely kimondottan kemény, erőszakos világot tár majd elénk. A fejlesztők célja, hogy a játékos sose érezze kényelemben magát, ezért folyamatosan sorsfordító döntések elé állítják.
"Erős történettel rendelkező játékok készítésére törekszünk, a papír alapú szerepjátékokhoz hasonló újfajta játékélményt kínálunk, és már dolgozunk is első játékunkon. Komoly szakmai hátterünket olyan játékok fejlesztésével szereztük, mint a Game of Thrones RPG, az Of Orcs and Men, a World of Warcraft és a Styx: Master of Shadows; kemény, bensőséges és komor játékokra törekszünk, ahol az érzelmek és a döntések határozzák meg a játékélményt." - olvasható a csapat bemutatkozója.
Az új játék hivatalos bemutatására tehát egyelőre még várnunk kell, a stúdió mindössze néhány elmosódott, homályos kép került fel a világhálóra.


