26 éve Veletek – PC Dome / PlayDome

E3 2015

Bejelentették a Vampyrt

2017-ben érkezik a Dontnod vámpíros RPG-je.

Írta: Dino

Már januárban kiderült, hogy a Dontnod Entertainment egy új RPG-n dolgozik a Focus Home Interactive-val együttműködve, az E3-ra időzítve azonban megtörtént a hivatalos bejelentés is. A Vampyr a XX. század elejének Nagy-Britanniájában játszódik, amikoris a spanyolnátha tizedeli London lakosságát. Az utcákra kimenő emberekre azonban még egy veszély fenyeget, mégpedig a vámpírok. Játékosként Jonathan E. Reidet irányíthatjuk, egy magasrangú katonai sebészt, aki a harctérről hazafele tartva vált vámpírrá. A játékban egy rakás szereplővel találkozhatunk, akik persze mind potenciális táplálékforrást is jelentenek számunkra. Egyik fő feladatunk az ő és kapcsolataik minél jobb megismerése, hogy ha megéhezünk, minél kisebb feltűnést okozzunk vérszívásunkkal. Ehhez elcsábíthatjuk őket, vagy megváltoztathatjuk megszokott rutinjukat, hogy aztán egy kihalt sikátorban futhassunk össze velük. A halálesetek pedig mind kihatással lesznek környezetünkre és a világra. A vérszívás pedig amellett, hogy életben tart, új vámpírképességekkel is felruház minket a játék során. A harcrendszerben közelharc és távolsági fegyverek egyaránt szerepelnek, kiegészítve az említett természetfeletti vámpírerőkkel. Életerőnket a bennünk lévő vérmennyiség jelzi, és ugyanebből használunk, amikor erőinket aktiváljuk, így jól meg kell fontolni, tényleg szükségünk van-e képességeinkre, vagy túl sokat szívna le vérünkből, ha használjuk azokat. Crafting rendszer is kerül a játékba, áldozataink hullájából gyűjthetünk összetevőket, amelyekből különböző eszközöket, fegyvereket és különleges lövedékeket készíthetünk.
A Remember Me és Life is Strange fejlesztőinek újabb játéka 2017-ben fog megjelenni, PC-re, PlayStation 4-re és Xbox One-ra. A most megjelent teaser leginkább a hangulatot hivatott visszaadni, amire a Vampyrban számíthatunk.

Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!

Vampyr

Platform:

Fejlesztő: Don't Nod

Kiadó: Focus Home Interactive

Forgalmazó: SAD Games

Megjelenés: 2018. június 5.

» Tovább a játék adatlapjára

Dino

Dino
Kb. 8 évesen ismerkedett meg egy ZX81-gyel, amit egy C64 követett. 1993-tól a Commodore Világnál és utódlapjainál, valamint a ZED-nél dolgozott, majd 1998-ban barátaival megalapította a PC Dome-ot. A többi már történelem...

HOZZÁSZÓLÁSOK

Még nincs hozzászólás, légy Te az első!