Már megszokhattuk a Bethesda szerepjátékaitól, hogy hatalmas világokat járhatunk be bennük, miközben furcsa alakok egész hadával hoz minket össze a sors. Igaz ez a The Elder Scrolls szériára és a Fallout 3-ra is, de várhatóan igaz lesz a Fallout 4-re is. Ezt mutatja az is, hogy a szinkronszínészekkel két éven keresztül rögzítették az egyes párbeszédek sorait. A játék rendezője, Todd Howard elmondása szerint a színészeknek 13 000-nél is több sornyi dialógust kellett felmondani, vagyis bőven lesz miről és kivel diskurálnunk Boston romjai között.
Ide kapcsolódóan Howard azt is elárulta, hogy kiemelten fontos szerepet fog játszani az események alakulásában az, hogy a játékos férfiként vagy nőként vág majd bele a kalandba. Két remek színészt (Brian T. Delaney és Courtenay Taylor) találtak a főszereplő megszólaltatására, ám mindketten máshogy alakítanak az egyes helyzetekben, ez pedig egészen más ízt kölcsönöz majd a játéknak.
13 000 sornyi párbeszéd a Fallout 4-ben
A szinkronszínészekkel két éven keresztül rögzítették a játék dialógusait.
Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!
További képek
Fallout 4
Fejlesztő: Bethesda Game Studios
Kiadó: Bethesda Softworks
Forgalmazó: Cenega Hungary
Megjelenés:
2015. november 10. PC, PS4, X1
2024. április 25. PS5, XSX
2026. Switch 2
Minimális rendszerigény: Intel Core i5-2300 2,8 GHz/AMD Phenom II X4 945 3 GHz vagy hasonló processzor, 8 GBRAM, GeForce GTX 550 Ti 2 GB/Radeon HD 7870 2 GB vagy hasonló videokártya, 30 GBHDD, 64 bites Windows 7/8/10
Ajánlott konfiguráció: Intel Core i7 4790 3,6 GHz/AMD FX-9590 4,7 GHz, 8 GBRAM, GeForce GTX 780 3 GB/Radeon R9 290X 4 GB, 30 GB HDD, 64 bites Windows 7/8/10
HOZZÁSZÓLÁSOK
Még nincs hozzászólás, légy Te az első!
Legnépszerűbb cikkek
- 1. A Tomb Raider: Legacy of Atlantis a State of Playen kapott új előzetest és abban pontos premierdátumot
- 2. Várható megjelenések – 2026. június
- 3. Bő húszperces játékmenet-bemutatóval robbant be a köztudatba a God of War Laufey a State of Playen
- 4. Bemutatkozott a Clutch, az egykori Forza-fejlesztők új játéka, amely jövő tavasszal jelenhet meg
- 5. Megvan, mikor kap próbarepüléshez felszállási engedélyt a fura című Korea. IL-2 Series korai változata
Legfrissebb fórumtémák
- 12:46
- Játék kívánságlisták és várólisták [11]
- 18:23
- A Resident Evil Veronica nyitotta meg az idei Summer Game Festet [hozzászólások] [1]
- 15:52
- A Tomb Raider: Legacy of Atlantis a State of Playen kapott új előzetest és abban pontos premierdátumot [hozzászólások] [5]
- 13:09
- Az összes ikonikus hollywoodi szuperjárgány benne lesz a State of Playen bejelentett Stuntman: Hollywoodban [hozzászólások] [3]
- 11:55
- Világkörüli kocsmabirodalom magyar fejlesztőtől: készül a Busy Bar: World Tour [hozzászólások] [8]
- 12:29
- boldog születésnapot nekem!:) [4012]
- 11:32
- Szét*** az ideg [5483]
- 22:02
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1595]
- 21:15
- Ki van fent legtovább? [31520]
- 11:45
- Combat Mission 2: Barbarossa to Berlin (Ismertető) [3]

