Ne maradj le híreinkről és cikkeinkről, kattints ide, és állítsd be saját forrásként a PlayDome-ot!
Az Eidos Montreal stúdiójában készülő Deus Ex: Mankind Dividedben aztán tényleg rajtunk áll majd, hogy egy-egy helyzetet miként oldunk meg. A fejlesztői ígéretek szerint az egész játékot végig lehet majd úgy vinni, hogy egyetlen embert sem teszünk el láb alól, inkább csak elosonunk mellettük – és ez igaz lesz a főellenségekre is. A napokban ezt még tovább árnyalták a készítők, ugyanis kiderült, hogy a főellenségeket háromféleképpen is „legyőzhetjük”: harc során végezhetünk velük, elosonhatunk mellettük, de akár meg is beszélhetjük velük a dolgokat. Na persze várhatóan nem egy baráti csevejről lesz szó egy kellemes jegeskávé mellett.
„A Human Revolutionben úgy alakítottuk ki a játékot, hogy a főellenségek mindenképpen meghaltak az átvezető videókban, a játékosnak nem volt választása. Ezt megváltoztattuk a Missing Link DLC-ben, és megváltoztattuk ebben a játékban is.” – magyarázta Patrick Fortier, a játékmenet vezető fejlesztője.
Elmondása szerint minden esetben a játékosokon fog múlni, hogy miként oldják meg az előttük álló feladatot, kihívást. Érdemes lesz tetteinket előre jól megfontolni, ugyanis minden ilyen szitunak hatása lesz a világra és a történet további alakulására: nem mindegy, hogy kit ölünk meg és kit hagyunk életben. Azt viszont egyelőre nem részletezték, hogy milyen jellegű diskurzusba elegyedhetünk majd ellenfeleinkkel. Ennek fényében egyre kevésbé tűnik akciójátéknak a Deus Ex: Mankind Divided, hiszen a fejlesztők legalább akkora figyelmet fordítanak a pacifista megközelítésre, mint az ellenfeleink mindenféle augmentációink segítségével történő felszeletelésére.
