Ne maradj le híreinkről és cikkeinkről, kattints ide, és állítsd be saját forrásként a PlayDome-ot!
Tavaly nyáron jelentette be a CreativeForge Games a Hard West című játékát, amelyhez akkor a Kickstarteren kérték a játékosok támogatását, amelyet aztán, ha szűkösen is, de megkaptak. A fejlesztők az elmúlt közel egy évet sem töltötték tehát tétlenül, javában dolgoztak a körökre osztott stratégiai játékon. Ennek köszönhetően a projekt mostanra eljutott abba a stádiumba, amit már a készítők is publikusan vállalhatónak tartanak, ezért kilátogatnak vele az idei gamescomra is. A játékról egyelőre nem sokat tudni, de az biztos, hogy sátánista szektákkal kell majd szembenéznünk. Természetfeletti kalandunkban nem leszünk egyedül, hiszen négyfős kooperatív módot is kapunk, hogy barátainkkal közösen vegyünk fel a harcot. A fejlesztők korrekt sztorit ígérnek, amelynek megírásában az a Haris Orkin is segített nekik, aki korábban a Company of Heroes 2, a Dying Light és a Call of Juarez játékok történetén is dolgozott. Emellett a zenékre sem lehet majd várhatóan panasz, azokat ugyanis a The Witcher 3: Wild Hunt muzsikáit is jegyző Marcin Przybyłowicz komponálja.
A Hard West kizárólag PC-re készül, megjelenésére valamikor 2016 tavaszán számíthatunk.






