Ne maradj le híreinkről és cikkeinkről, kattints ide, és állítsd be saját forrásként a PlayDome-ot!
2014 nyarán hallhattunk először a Payday játékokról ismert Overkill Software legújabb projektjéről, az Overkill’s The Walking Deadről. A stúdió nem meglepő módon egy online FPS-en dolgozik, amely a népszerű zombis képregényre támaszkodik. Holott a bejelentés óta már másfél év is eltelt, ráadásul az előzetes becslések 2016-ra datálták a premiert, a játékról szinte semmit sem árultak el a készítők ez idő alatt.
Sajnos most sem épp jó hírekkel törték meg a csendet, ugyanis bejelentették, hogy a megjelenést 2017-re halasztották. Ennek hátterében ezúttal nem a szokásos „több idő kell, hogy befejezzük” frázis áll, hanem a stúdiót korábban felvásároló Starbreeze Studios életében beállt változások. Az immáron kiadóként is tevékenykedő stúdióba nemrégiben az egyik legjelentősebb ázsiai kiadó, a SmileBit fektetett egy csekély 40 millió dolláros összeget. Ez viszont azzal jár, hogy az ázsiai piacon már bizonyított CrossFire című online lövölde nyugati terjesztését, pontosabban egy új mellékág fejlesztését kell felügyelniük. Mostantól tehát ez a Starbreeze elsődleges feladata, vagyis a többi projektet – köztük az Overkill’s The Walking Deadet – háttérbe kell egy időre szorítaniuk.