Ne maradj le híreinkről és cikkeinkről, kattints ide, és állítsd be saját forrásként a PlayDome-ot!
Idén ősszel harmadszor tornázhatjuk fel magunkat az alvilág csúcsára a Mafia III-ban, ám míg az előző két epizód a ’30-as és ’40-es években játszódott, ezúttal a ’60-as évekbe repülhetünk vissza. Ahogy azt a sorozattól már megszokhattuk, egy egész város és annak környéke lesz a játszóterünk, ahol a gyors közlekedéshez elengedhetetlen, hogy autóba üljünk. A Hangar 13 csapata külön odafigyel a játékmenet e meghatározó elemére. Ígéreteik szerint az autók irányítása során érezni fogjuk, hogy azoknak igazi tömege van, a viselkedésükre pedig hatással lesz a talaj állapota is: más lesz aszfalton vagy épp sáros földúton tövig nyomni a gázt. A készítők szeretnék, ha száguldás közben olyan érzésünk lenne, mintha egy ’60-as évekbeli akciófilm autós kaszkadőre lennénk. Minderről az alábbi előzetesben mesél Matthias Worch és Denby Grace.
A Mafia III premierje még egy picit várat magára, a játék ugyanis október 7-én fog megjelenni PC-re, PlayStation 4-re és Xbox One-ra.
