A WB Games Montreal stúdióját hat évvel ezelőtt alapították, ez idő alatt pedig összesen négy játék került ki kezeik közül. Ezek közül is leginkább a Batman: Arkham Origins kapott nagy visszhangot, habár a játék alig volt több elődei félénk kisöccsénél – semmiben sem tudott túlmutatni azokon, sőt…
Arról nem sokat lehetett tudni, hogy az utóbbi években mivel is foglalkoztak, egészen mostanáig. A legfrissebb hírek ugyanis egy újabb szuperhősös projektről számoltak be. Pontosabban nem is szuperhősös, inkább szuperbűnözős játékról, ugyanis egy Suicide Squad adaptációról van szó. Illetve nincs, mivel a hírek épp arról szóltak, hogy kétévnyi munka után a Warner Bros. fejesei nem voltak megelégedve a látottakkal, ezért leállították a fejlesztést. A be nem jelentett játék így már sosem készülhet el. Ám a stúdió ezután sem marad munka nélkül, a jövőben ugyanis besegíthetnek a következő Batman: Arkham epizód elkészítésébe. Erről persze egyelőre csak találgatások vannak, amelyek szerint az új epizód Damien Wayne-re, Bruce Wayne fiára koncentrál majd.
A soha el nem készülő Suicide Squad játék
A Batman: Arkham Origins fejlesztőinél formálódott a projekt, amelyet leállítottak.
Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!
HOZZÁSZÓLÁSOK
Még nincs hozzászólás, légy Te az első!
Legnépszerűbb cikkek
- 1. Vége a pletykáknak és a szivárgásoknak, mostantól hivatalos, hogy jön az Assassin’s Creed Black Flag Resynced
- 2. Saros teszt – Nem minden arany, ami fénylik, de ez a játék kivétel
- 3. Életjelet adott magáról a Creative Assembly milliók által várt új sci-fi horrorja, az Alien: Isolation 2
- 4. Aether & Iron teszt - Egy igazi rejtett gyöngyszem, amely akár az év szerepjátéka címre is pályázhat majd
- 5. Már csak három nap van hátra a Sudden Strike 5 megjelenéséig, de van rá mód, hogy már most kipróbáld a magyar fejlesztésű stratégiát
Legfrissebb fórumtémák
- 11:47
- OPUS: Prism Peak teszt – Kamera által élesen [hozzászólások] [1]
- 09:13
- Játékhírek a szerkesztők figyelmébe [1519]
- 19:53
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1586]
- 19:30
- Videók - bármiről [11726]
- 18:35
- Saros teszt – Nem minden arany, ami fénylik, de ez a játék kivétel [hozzászólások] [4]
- 13:14
- Dinónak [4302]
- 08:46
- Replaced teszt – Helycserés támadás [hozzászólások] [1]
- 22:09
- GG - GameGuess játék [969]
- 20:19
- Helyzetjelentés [157604]
- 14:47
- :::Music Club::: |House,Trance,Techno| [9512]
