28 éve Veletek – 1998– PC Dome / 2012– PlayDome

Játékhírek

Dátumot kapott a PC-s és konzolos Tekken 7

Árkád masinákon közel két éve elérhető a játék, de idén nyáron már otthon is verekedhetünk majd.

Írta: GeryG 4 hozzászólás

Google

Ne maradj le híreinkről és cikkeinkről, kattints ide, és állítsd be saját forrásként a PlayDome-ot!

Ahogy az a szériától már megszokott, a Tekken 7 is csak játéktermi gépekre jelent meg első körben, még 2015 márciusában. A Namco az az óta eltelt időszakot a játék otthoni változatának fejlesztésével töltötte, így hamarosan megjelenhet a PC-re, PlayStation 4-re és Xbox One-ra szánt verzió is. Erről mostanáig csupán annyit lehetett tudni, hogy valamikor idén érkezik, ám mától egészen pontos dátummal is rendelkezünk. Eszerint június 2-án vehetjük fel újra a kesztyűt, hogy megmutassuk a kanapé másik oldalán ülő barátunknak, hogy sokkal jobban bunyózunk nála. A dátum egy picit későbbi, mint amire sokan előzetesen várhattak. A fejlesztést vezető Katsuhiro Harada azzal magyarázta a csúszást, hogy nem akarnak úgy járni, mint néhány mostanában megjelent játék, amelyek a premierkor nem feleltek meg a rajongók várakozásainak.

Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!

Tekken 7

Platform:

Fejlesztő: Namco

Kiadó: Namco

Megjelenés:
2017. június 2. PC
n/a: PS4, X1

» Tovább a játék adatlapjára

GeryG

GeryG
2010 végén csatlakozott a PC Dome cikkírói csapatához, pár hónappal később pedig már hírszerkesztőként is tevékenykedett. Már több mint 17 ezer írásos anyag fűződik a nevéhez a magazinban, amivel a képzeletbeli dobogó csúcsán áll.

HOZZÁSZÓLÁSOK

GeryG
GeryG [2379]
Utoljára talán a harmadik résszel játszottam PC-n, szóval én csak örülök neki, ha ez is jön. Talán teszek majd vele egy próbát, ha úgy alakul. :)
GustyX
GustyX [7048]
A játékok hivatalso oldalaiban nem lehet bízni, azon semmi info nincsen.

Amúgy a trailerben is benne van valamennyi platform, meg a videó leírásában is szerepel. Ha viszont azt nem lehet biztosra venni, akkor a konzolos változatok megjelenését sem, mivel a három platform egyezik, nem lett külön megerősítve:D.
GeryG
GeryG [2379]
Oksi, a video megy ki a hír alá, köszi.
A PC-ben nem voltam/vagyok biztos. Egyfelől több helyen néztem ugyanezt a hírt, sehol nem írták a PC-t. Másfelől pl. wiki-n valóban szerepel a PC is. Ezért felmentem a Namco hivatalos oldalára, ahol elő is lehet rendelni a játékot, ott viszont a platformválasztóban megint csak a PS4/X1 páros volt, szóval passzolok. Ezért maradt ki a hírből. :)
GustyX
GustyX [7048]
Nem akarok mindig beszólogatni, de most sem állom meg:D. (meg persze a cím is konzolra vonatkozik, de mégis...)
Új videó.
És PC-re is jön 2017. június 2-án!!!!

Egyébként ja, én is valamirét abban voltam, hogy február jön ez is.
» Összes hozzászólás listázása a fórumban (4 db)