Ne maradj le híreinkről és cikkeinkről, kattints ide, és állítsd be saját forrásként a PlayDome-ot!
A Bohemia Interactive nem tartozik a kapkodós fejlesztőstúdiók közé, hiszen 2013 óta, vagyis jó három és fél éve volt elérhető a Steamen a Take on Mars korai változata. Aki nem híve a korai változatoknak, annak sem kell tovább várnia, hogy megtapasztalhassa a Mars meghódításának élményét, ugyanis tegnap megérkezett a játék teljes kiadása a Steamre.
A hosszú fejlesztési időnek meg is lett az eredménye, hiszen a játék két fejezetből álló egyszemélyes kampányt is kapott. Az elsőben távvezérlésű Marsjáró robotokkal kell különféle feladatokat végrehajtanunk, míg a második fejezet már Mark Willis kalandjait meséli el. Ő az első ember, aki a vörös bolygó felszínére lép. Az egyszemélyes kampány mellett persze többjátékos mód is van, amelyben a játékosok összedolgozva fektethetik le az első marsi kolónia alapjait. Mindezt valós helyszíneken tehetik meg, amelyeket a fejlesztők a legfrissebb felvételek alapján modelleztek le.
A készítők a premier alkalmából egy vadonatúj előzetessel is előrukkoltak, amely szépen össze is foglalja, mi minden vár a játékosokra a Take On Marsban.