28 éve Veletek – 1998– PC Dome / 2012– PlayDome

Játékhírek

Megújul a Zen flipperplatformja, jön a Pinball FX3

A közösségi élményre fókuszálnak az új résznél.

Írta: Dino

2010-ben jelent meg Xbox 360-ra a Pinball FX2, két évvel később követte PlayStation 3-on a Zen Pinball 2, és azóta ezen a két néven futott párhuzamosan a Zen Studios flipperplatformja, amelyek időközben az aktuális konzolgenerációra és okostelefonokra/tabletekre is elkészültek, sőt, VR-verzió is megjelent belőlük. Ezzel párhuzamosan folyamatosan bővült a választható asztalok listája is, a saját pályák mellett rengeteg neves licenchez kapcsolódóan (Star Wars, South Park, Marvel stb.). A Zennél most látták elérkezettnek az időt, hogy frissítsék a keretrendszert, és bejelentették a következő verziót, a PlayStation 4-re, Xbox One-ra és PC-re (Windows 10-re, valamint a Steam rendszerében) megjelenő Pinball FX3-at.

A fejlesztők fő célnak ezúttal a közösség minél jelentősebb összekovácsolását tűzték ki, ennek megfelelően a multiplayer mérkőzések, valamint a különböző versenyek lesznek majd a játék középpontjában. Persze egyszemélyes mód is lesz, különleges kihívásokkal, amelyben saját képességeiket fejleszthetik a játékosok.

A Pinball FX3 három vadonatúj asztallal fog megjelenni, amelyek egy teljesen új partner IP-jeihez kapcsolódóan készülnek - de hogy pontosan miről is van szó, azt csak később árulják el. Azt viszont már tudni, hogy visszafele kompatibilis lesz az eddigi asztalokkal, így a korábban megvásárolt pályákat ingyen importálhatjuk az új verzióba. A játékra a nyár folyamán számíthatunk.

Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!

További képek

  • Pinball FX3
  • Pinball FX3
Dino

Dino
Kb. 8 évesen ismerkedett meg egy ZX81-gyel, amit egy C64 követett. 1993-tól a Commodore Világnál és utódlapjainál, valamint a ZED-nél dolgozott, majd 1998-ban barátaival megalapította a PC Dome-ot. A többi már történelem...

HOZZÁSZÓLÁSOK

Még nincs hozzászólás, légy Te az első!