Úgy tűnik, az új kor divatja lesz, hogy a stúdiók külön hírt érdemlő fejlesztésként számolnak be a nehézségi fokozatokról. Sőt, mi több, ezeket egyenesen játékmódokként állítják be.
Nos, ezt a sort erősíti a Dontnod is, akik amellett, hogy épp gőzerővel készülnek a Life is Strange 2 premierjére, van még erőforrásuk az előző játékukkal is foglalkozni picit. Ez a nyár elején megjelent Vampyr, az 1918-as Londonban játszódó vámpíros szerepjáték.
A legújabb bejelentés szerint jövő héten, egészen pontosan szeptember 26-án érkezik a játék következő frissítése, benne két új „játékmóddal”. A Story mód jelképezi a könnyű nehézségi fokozatot, ugyanis ebben háttérbe szorulnak a harcok, hogy a játékosok veszélyek nélkül élvezhessék a történetet. A másik véglet pedig a Hard mód, amely értelemszerűen a nehezebb fokozatot jelenti. Itt a harcok sokkal keményebb kihívást jelentenek, mint a normális fokozaton. Emellett egy-egy győztes csatáért is sokkal kevesebb tapasztalati pontot kapunk, így a fejlődésünkhöz még inkább a civilekre (vagyis inkább a vérükre) kell támaszkodnunk. Az új játékmódok nehézségi fokozatok új játék megkezdésekor jelennek meg.
A frissítésből nem maradnak ki a hibajavítások és az optimalizációs finomítások sem. A fejlesztők emellett beépítik az Nvidia Ansel szolgáltatást is, amellyel pofás képeket lőhetnek maguknak a játék bármely pillanatáról.
