A Fall Damage fura hangzású címet választott játékának: BATALJ lett a keresztségben a körökre osztott akció-stratégia neve. Persze ez leginkább számunkra lehet fura, a svéd fejlesztők ugyanis anyanyelvük egyik szavát választották: a batalj csatát, küzdelmet jelent náluk. A fejlesztők nemrég egy hónappal túlhúzták a zárt bétát, azonban eredménye is lett ennek, kitűzték ugyanis a megjelenési dátumot, és már nincs is nagyon messze.
Három frakció, 9 hős és 54 különféle egység áll majd a rendelkezésünkre, a csaták pedig szimultán körökre osztott módon zajlanak, ami azt eredményezi, hogy nincs túl sok üresjárat a fordulók között.
A BATALJ február 21-étől lesz megvásárolható Steamen.




