28 éve Veletek – 1998– PC Dome / 2012– PlayDome

Játékhírek

Jön a TT Isle of Man 2

Jön a TT Isle of Man 2 A világ legkeményebb motorversenye megkapja második hivatalos videojátékát.

Írta: GeryG

Az Isle of Man Tourist Trophy igazi legendának számít a motorosok körében, ugyanis a világ legkeményebb motorversenyének tartják, amelyet már több, mint száz éve megrendeznek. A KT Racing stúdió és a Big Ben Interactive tavaly készítette el a verseny első hivatalos videojáték-adaptációját, idén pedig bejelentették a folytatást is.

A TT Isle of Man 2 a fejlesztők ígérete szerint az előző részhez képest sokkal pontosabban és hitelesebben dolgozza fel a Snaefell Mountains pálya minden egyes szegletét, egyenesét és kanyarulatát. Emellett sokat csiszolnak az irányításon is, hogy az is minél élethűbben adja vissza a két keréken száguldás élményét.

A TT Isle of Man 2 a tervek szerint valamikor 2020-ban fog megjelenni PC-re és konzolokra.

Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!

GeryG

GeryG
2010 végén csatlakozott a PC Dome cikkírói csapatához, pár hónappal később pedig már hírszerkesztőként is tevékenykedett. Már több mint 17 ezer írásos anyag fűződik a nevéhez a magazinban, amivel a képzeletbeli dobogó csúcsán áll.

HOZZÁSZÓLÁSOK

Még nincs hozzászólás, légy Te az első!