26 éve Veletek – PC Dome / PlayDome

Játékhírek

Mit mutatnak a Darksider Genesis pontszámai?

Tegnap lovagolt be az apokalipszis negyedik lovasa.

Írta: GeryG

Tegnap jelent meg a THQ Nordic gondozásában az Airship Syndicate legújabb akció-szerepjátéka, a Darksiders Genesis. A stúdió első ízben vette át a fejlesztést a korábbi készítőktől, és ez meg is látszik a játékon. Az ugyanis több olyan újdonságot is fel tud mutatni, amely az első három epizódra nem volt jellemző.

Először is a kamerát a karakterünk háta mögül felpakolták a plafonra, így ezúttal izometrikus nézetben irányíthatjuk aktuális lovasunkat, Strife-t. Illetve nem feltétlenül csak őt, ugyanis mellette War is szerepet kap, ez pedig a második érdekes újdonság: kaptunk kooperatív módot is.

Mit mutatnak a Darksider Genesis pontszámai?

De mindez vajon elég lehet ahhoz, hogy sikeres legyen a Darksiders Genesis? Nos, a külföldi magazinok véleménye szerint…

… összességében egész jól. Ugyan ez sem lett kiemelkedő alkotás (ahogy az elődei sem), de rosszul sem sikerült (ahogy az elődei sem). Azt még a legszőrösebb szívű kritikusok is elismerik, hogy eleinte kimondottan szórakoztató, ám ők jegyzik meg azt is, hogy idővel viszont meglehetősen repetitívvé és ezáltal unalmassá is válik.

Mások szerint nem rossz játék, de sem mint kooperatív játék, sem mint Darksiders nem a legjobb. Azok viszont, akik sokkal engedékenyebben kezelték, kiemelték a látványvilágát, illetve a jól működő harcrendszert.

A Darksiders Genesis egyelőre csak PC-re és Stadiára jelent meg. PlayStation 4-re, Xbox One-ra és Nintendo Switchre majd 2020. február 14-én érkezik meg.

Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!

GeryG

GeryG
2010 végén csatlakozott a PC Dome cikkírói csapatához, pár hónappal később pedig már hírszerkesztőként is tevékenykedett. Már több mint 17 ezer írásos anyag fűződik a nevéhez a magazinban, amivel a képzeletbeli dobogó csúcsán áll.

HOZZÁSZÓLÁSOK

Még nincs hozzászólás, légy Te az első!