A Green Hell kétségtelenül a legjobban sikerült túlélőjátékok közé tartozik. Persze nem volt tökéletes, de a fejlesztő Creepy Jar folyamatosan dolgozik a javítgatásán és főleg a bővítésén. A premier óta eltelt egy évben is fontos újdonságokkal gyarapodott a játékmenet, de ez a folyamat ezután sem áll le.
Green Hell teszt – Elveszve a zöld paradicsom... izé, pokolban
Már megint túl kell élnünk, már megint minden percben korogni fog a gyomrunk és már megint minden bokor alatt veszély leselkedik ránk. De még mindig szeretünk Bear Grylls-eset játszani...
A stúdió a gamescomon ragadta meg az alkalmat, hogy leleplezze a játék következő nagy kiegészítőjét, a The Spirits of Amazoniát. Ebben amellett, hogy hatalmas új területet fedezhetünk fel – akár kooperatív módban is –, új törzsekkel vehetjük fel a kapcsolatot. A bennszülötteket segíthetjük ügyes-bajos dolgaikban, de nem mindegyik lesz barátságos velünk. Lesz elhagyatott hajóroncs is, amelyet átkutathatunk.
A The Spirits of Amazonia a tervek szerint még idén megérkezik, ráadásul minden játékos ingyenes frissítésként kapja majd meg az újdonságokat. A fenti trailer tanúsága szerint idén még csak az első felvonást kapjuk meg, vagyis később további újdonságokkal bővülhet az új irány.