28 éve Veletek – 1998– PC Dome / 2012– PlayDome

Játékhírek

Pár hónapot késik a Prince of Persia: The Sands of Time

A remake január helyett csak márciusban debütálhat.

Írta: GeryG

Google

Ne maradj le híreinkről és cikkeinkről, kattints ide, és állítsd be saját forrásként a PlayDome-ot!

A Ubisoft régen azzal borzolta a kedélyeket, hogy a játékaik az előzetesekben nagyságrendekkel szebbnek tűntek mint a végül megjelent változatok. Erről szerencsére mára nagyjából leszoktak. Az utóbbi időben viszont új bosszantó szokást vettek fel: rendre minden játékukat elhalasztják.

Ennek persze van jó oldala is: a hosszabb fejlesztési idő (elméletileg) magasabb minőséget eredményez. És ez rá is fér a francia kiadó alkotásaira, amelyek az utóbbi években gyakran nem ütötték meg a mércét.

Most is egy halasztásról számolhatunk be, és ezúttal is egy olyan alkotásról van szó, amelyre az eddig látottak alapján bizony rá is fér az extra fejlesztési idő. A Prince of Persia: The Sands of Time Remake az eredeti tervek szerint 2021. január 21-én debütált volna, ám a kiadó legfrissebb bejelentése alapján erre nem kerül majd sor. Illetve csak egy picit később, 2021. március 18-án.

A remake bejelentésére szeptemberben került sor és a rajongók az első előzetes alapján finoman szólva sem voltak elégedettek. A Ubisoft sok-sok éve parkolópályára küldte Perzsia időt manipuláló atletikus hercegét, és a rajongók nem épp egy korábbi epizód leporolt változatában szerették volna viszontlátni. Arról nem is beszélve, hogy az első előzetes alapján nem is remake-nek, mint inkább egy sebtében összedobott remasternek tűnt a játék, amely ha szebb is volt a 2003-as eredetinél, messze elmaradt a ma elvárt színvonaltól is.

Pedig a készítők állítása szerint a játék alatt az Assassin’s Creed Origins grafikus motorja dolgozik, teljesen új animációk kerülnek bele, átalakítják a harcrendszert és a kamerakezelés is megújul. Ezek mind jól hangzanak, de remélhetőleg a most nyert két hónap extra idő elég lesz, hogy a kiadótól már sajnos megszokott hibákat is kigyomlálják.

Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!

GeryG

GeryG
2010 végén csatlakozott a PC Dome cikkírói csapatához, pár hónappal később pedig már hírszerkesztőként is tevékenykedett. Már több mint 17 ezer írásos anyag fűződik a nevéhez a magazinban, amivel a képzeletbeli dobogó csúcsán áll.

HOZZÁSZÓLÁSOK

Még nincs hozzászólás, légy Te az első!