26 éve Veletek – PC Dome / PlayDome

Játékhírek

Diablo IV – az ellenséges táboroktól az új kasztig

De szóba kerültek a hátasok, a nyílt világ és a PvP is.

Írta: GeryG

Miután a Blizzard 2019 novemberében sok-sok évnyi várakozás után végre bejelentette a Diablo IV-et, a rajongók egy picit felemás érzésekkel reagáltak. Hiába kaptunk egy hangulatos előzetest (ami persze játékmenetet akkor még nem mutatott), valahogy elmaradt a nagy extázis, amit egy ilyen kaliberű projekt esetében érezni szeretne az egyszeri rajongó.

A dolgon nem sokat javított, hogy 2020-at lényegében csendben ülte végig a stúdió, nem sokat beszéltek a készülő játékról. Legutóbb pedig lehetett hallani, hogy a játék idén garantáltan nem fog megjelenni. Ezen mondjuk, senki sem lepődött meg igazán.

A minap tartott BlizzConline során viszont egy közel félórás videóban már egy picit behatóbban is foglalkoztak a játékkal a készítők, így mi is kaptunk néhány új információt róla. Szóba került egy új karakterosztály, a nyílt világ és annak érdekességei, valamint a tervezett PvP rész is.

Az új karakterosztály a Rogue, amely a Barbarian, a Druid és a Sorceress után a negyedik kaszt. Ez azt is jelenti, hogy már csak egy osztály van, amit még nem fedtek fel a készítők. A fejlesztők ígérete szerint a Rogue lesz a játék talán legrugalmasabb karaktere, mivel nem csak a kinézetét lehet majd teljesen átszabni, de a harcmodorát és egyéb vonásait, tulajdonságait is. Sőt, még a háttértörténetét is átírhatjuk majd.

A játék természetesen hatalmas nyílt világgal várja majd a bátor kalandorokat, ám a nagy távolságokat immár hátasokon is megtehetjük. Az új hátasok között lesznek különböző fajtájú lovak és persze más lények is. Ezeket a legtöbbször úgy szerezhetjük meg, hogy fejtörőket oldunk meg, titkos helyszíneket kutatunk fel vagy lemészárolunk bizonyos szörnyeket. Hűséges állatunkat aztán mindenféle páncélokkal és más kozmetikai elemekkel csinosíthatjuk ki. Az ígéretek szerint könnyű lesz őket megszeretni és nem csak haszonállatnak tekintjük majd őket, hanem igazi társaknak. A fejlesztők azt is megjegyezték, hogy a hátasok nem fognak sérülni, viszont minket ki lehet majd ütni a nyeregből.

A hatalmas nyílt világ tele lesz ellenséges táborokkal és erődökkel, amik csak arra várnak, hogy mi lerohanjuk és kifosszuk. Ezekben mindenféle banditák és szörnyek laknak, amik a környéket tartják rettegésben. Ahogy apránként egyre többet fedezünk fel a világból, ezeket az elfoglalt területeket is fel tudjuk szabadítani. Minden erődnek saját története lesz és felszabadításukkal másképp hatnak majd a világra. Szintén fontos, hogy bár a küldetéseket véletlenszerűen lehet majd teljesíteni, a felszabadított erődök fixek lesznek. Felszabadításukkal új gyorsutazási pontok nyílnak meg, új kereskedők várják a játékost és persze új fő- és mellékküldetések válnak elérhetővé.

A játékban lesz PvP zóna is, amely a Fields of Hatred nevet viseli. Ide természetesen nem lesz kötelező ellátogatni, aki viszont így tesz, annak sem feltétlenül kell majd üvöltve a többi játékos életére törnie. Az itt meggyilkolt szörnyek által, illetve a környezettel való bizonyos interakciókkal is hozzá lehet jutni az ekkor még nyugvó Shard of Hatred ereklyékhez. Ezeket aztán el kell vinni egy tisztító szertartásra, ahol lényegében fizetőeszközzé változtathatjuk őket. A Fields of Hatred területén található kereskedőknél vásárolhatunk belőlük fegyvereket, páncélokat, trófeákat és mindenféle egyéb hasznos holmit. Igen ám, csakhogy egy ilyen tisztító szertartás odavonzza a többi játékost is a környékre, akik aztán a gyorsan megszerezhető loot reményében lemészárolhatják a játékost. És persze fordítva.

Végül, de nem utolsósorban azokat a játékosokat, akik válogatás nélkül gyilkolják a többieket, a Vessel of Hatred jelzővel illeti a játék és mindenki térképén veszélyforrásként jelöli meg. Ha valaki végez egy ilyen játékossal, az bónusz jutalmakat kap. Ha viszont ezt az időszakot sikerül túlélnie a játékosnak (vagy épp végez azokkal is, akik a bónusz jegyében megtámadják), akkor még ennél is sokkal nagyobb jutalmakat kap.

Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!

GeryG

GeryG
2010 végén csatlakozott a PC Dome cikkírói csapatához, pár hónappal később pedig már hírszerkesztőként is tevékenykedett. Már több mint 17 ezer írásos anyag fűződik a nevéhez a magazinban, amivel a képzeletbeli dobogó csúcsán áll.

HOZZÁSZÓLÁSOK

Még nincs hozzászólás, légy Te az első!