A vámpírok kezdenek újra erőre kapni a videojátékos berkekben, egyre több játékot jelentenek be, amik a vérszívókkal foglalkoznak. A legújabb ilyen a Stunlock Studios boszorkánykonyhájában formálódó V Rising, amely a szerepjátékok táborát fogja gyarapítani.
Miután több évszázados álmunkból ébredünk legyengülten, egy olyan világban találjuk magunkat, amit alig ismerünk. A célunk nem is lehet más, mint új erőre kapni és visszaállítani egykori rettegett hatalmunkat a halandók felett.
A jelek szerint a V Rising elsősorban online játékra kihegyezett alkotás lesz, amelyben a PvP és a PvE tartalmak egyenlő arányban oszlanak majd el. A játékosoknak amellett, hogy a környező falvak mit sem sejtő lakóit tizedelik a vérükért, kastélyukat is újjá kell építeniük. De nem minden földi halandó lesz áldozati bárány, lesznek köztük vámpírvadászok is, akikkel jobb nem ujjat húzni, illetve különböző mitikus lények is felbukkannak majd itt-ott.
A V Rising egyelőre nem kapott megjelenési dátumot, de a tervek szerint idén elrajtolhat a játék béta verziója. Erre a hivatalos oldalon lehet már regisztrálni.