25 éve Veletek – PC Dome / PlayDome

Játékhírek

Mit tud majd PC-n a Back 4 Blood?

A zombis játék legújabb előzetese kifejezetten a PC-s változatot mutatja be.

Írta: GeryG

A Turtle Rock Studios idén ősszel megpróbálja megismételni pályafutása legnagyobb sikerét, amit még 2008-as Left 4 Deaddel és két évvel későbbi folytatásával ért el. A stúdió ismét egy csapatalapú zombis lövöldén dolgozik, amely számos elemében a fent említett két játék szellemi örökösének is tekinthető.

A Back 4 Blood a minap vadonatúj előzetest kapott. A játék konzolok mellet természetesen PC-re is elérhető lesz, és az új trailer pontosan erre a változatra fókuszál. Kapunk 4K-s felbontást, mellé pedig korlátozás nélküli framerate-et, csak a konfigurációtól függ, hogy mennyit sajtolhatunk ki belőle. Nem hiányzik majd a DLSS támogatás sem, illetve játszhatunk ultraszéles monitoron vagy épp több monitoron is egyszerre.

A Back 4 Blood októbert 12-én fog megjelenni PC-re, PlayStation 5-re, PlayStation 4-re, Xbox Series X-re és Xbox One-ra. De néhány héten belül, augusztus 12-16. között lesz egy nyílt béta, amelynek lesz egy korai hozzáférési szakasza is augusztus 5-9. között. Utóbbira a hivatalos oldalon lehet előre regisztrálni, de aki garantált helyet szeretne rajta, az elő is rendelheti a játékot.

Kattints ide, ha tetszett a cikk!

Back 4 Blood

Platform:

Fejlesztő: Turtle Rock Studios

Kiadó: Warner Bros.

Forgalmazó: Cenega Hungary

Megjelenés: 2021. október 12.

» Tovább a játék adatlapjára

GeryG

GeryG
2010 végén csatlakozott a PC Dome cikkírói csapatához, pár hónappal később pedig már hírszerkesztőként is tevékenykedett. Lassan 15 ezer írásos anyag fűződik a nevéhez a magazinban, amivel a képzeletbeli dobogó csúcsán áll.

HOZZÁSZÓLÁSOK

Még nincs hozzászólás, légy Te az első!