27 éve Veletek – PC Dome / PlayDome

Játékhírek

Csak demót kapott a The Unliving

Az eredeti tervek szerint most kellett volna elrajtolnia a játék korai változatának, de erre még várni kell.

Írta: GeryG

A Team 17 gondozásában készül a RocketBrush Studio dark fantasy akció-szerepjátéka, a The Unliving. A stúdió még a nyár végén arról adott hírt, hogy terveik szerint október végén elrajtolhat a játék korai változata. Nos, erre végül nem került sor.

A játékosok egy necromata varázslót alakítanak, aki hadat üzent az emberiségnek. Szerencséjére minél több ellenségét öli meg, a seregei annál erősebbé válnak, hiszen az elhullott harcosokat zombiként éleszti újra és ettől fogva már őt szolgálják. Az élőholt seregek persze nem csak puszta létszámuk végett veszélyesek, mivel a varázsló arra is őket áldozza fel, hogy sötét praktikákat és varázslatokat hívjon életre.

A fejlesztők eredeti elképzelése szerint tehát ma már a The Unliving korai változatával kellene játszanunk, ám egy pici hiba csúszhatott a számításaikba. A korai változat ugyanis most már 2022 elejére várható. Hogy mégse maradjanak üres kézzel a játékosok, kaptak egy demót. Ebben egy escort küldetést lehet teljesíteni, amely során végezhetnek egy főellenséggel is, illetve megismerkedhetnek negyven fejleszthető képességgel is.

Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!

The Unliving

Platform:

Fejlesztő: RocketBrush Studio

Kiadó: Team17

Megjelenés: 2022. I. negyedév (korai hozzáférés)

» Tovább a játék adatlapjára

GeryG

GeryG
2010 végén csatlakozott a PC Dome cikkírói csapatához, pár hónappal később pedig már hírszerkesztőként is tevékenykedett. Már több mint 17 ezer írásos anyag fűződik a nevéhez a magazinban, amivel a képzeletbeli dobogó csúcsán áll.

HOZZÁSZÓLÁSOK

Még nincs hozzászólás, légy Te az első!