26 éve Veletek – PC Dome / PlayDome

Játékhírek

Saját trailert kapott a Gran Turismo 7 Daytona Speedway pályája

Az ikonikus versenypályán egy Porsche 911 RSR versenyébe nézhetünk bele.

Írta: GeryG

Már csak bő két hónap és megjelenik a PlayStation 5 első exkluzív autós játéka, a Gran Turismo 7. A Polyphony Digital még 2020-ban jelentette be, hogy a jelentős múltra visszatekintő franchise következő epizódja már az aktuális konzolra is meg fog jelenni és természetesen ki is fogja használni annak minden tudását.

Ahogy egyre közeledünk a premierhez, lassan úgy pörögnek fel egyre jobban a marketing osztályon is a stúdióban. A minap például hivatalossá vált, hogy a világ egyik leghíresebb versenypályája, a Daytona International Speedway is szerepelni fog a játékban. Majd nem sokkal később meg is érkezett az ehhez kötődő vadonatúj előzetes is. A pálya bejelentése már csak azért is izgalmas tény, mert a sorozat legutóbbi részéből, a Gran Turismo Sportból kimaradt.

A trailerben először cockpit nézetben csöppenünk bele egy GT-osztályú versenybe, azon belül is egy Porsche 911RSR volánja mögé kerülünk. Nem sokkal később külső nézetre váltunk és már TV-adás formában követhetjük a járgány útját a többi versenyautó között.

A Gran Turismo 7 kizárólag PlayStation 5-re és PlayStation 4-re készül, megjelenésére március 4-én számíthatunk.

Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!

GeryG

GeryG
2010 végén csatlakozott a PC Dome cikkírói csapatához, pár hónappal később pedig már hírszerkesztőként is tevékenykedett. Már több mint 17 ezer írásos anyag fűződik a nevéhez a magazinban, amivel a képzeletbeli dobogó csúcsán áll.

HOZZÁSZÓLÁSOK

Még nincs hozzászólás, légy Te az első!