A Raw Fury gondozásában készül a Stitch Heads stúdió új játéka, a Superfuse, amelyet a kiadó az eddigi legnagyobb projektjeként tart számon. Egy akció-szerepjátékról van szó, amely a távoli jövőbe repít.
Az emberiség szépen kivéreztette a Földet, aztán az utolsó előtti pillanatban angolosan távozott a bolygóról. Apránként szétszóródott a világűrben és kisebb-nagyobb új világokat hozott létre. A gazdagok mindenféle augmentációkkal szupererőkre tettek szerint és lényegében félistenekké váltak, míg a szegényebb embereknek a puszta túlélésért is keményen harcolnia kellett. Az emberiség jövőjét azonban egy új fenyegetés, a Corruption névre keresztelt szörnyek tette kérdésessé, ezért e félistenek megalapítottak egy katonai szervezetet, amelynek feladata, hogy e szörnyeket elintézze.
Mi is e szervezet egyik katonáját fogjuk alakítani, aki minél több akcióban vesz részt, annál fejlettebb lesz. Játékmenet szempontjából egy klasszikus hack’n’slash-re lehet számítani ezernyi ellenséggel és egy aprólékosan kidolgozott karakterfejlődési rendszerrel. A Superfuse kooperatív módban is teljesíthető lesz, a változatosságot pedig a procedurálisan generált pályák biztosítják.
A fejlesztők tervei szerint a játék korai változata még valamikor idén meg fog jelenni, míg a teljes kiadás 2023-ban várható.







