A Ubisoft egyik egyelőre be nem teljesült ígérete a 2017-ben bejelentett Skull and Bones. A kalózos akció-kalandjáték nagyon ígéretesen festett, hiszen a nagy sikerű Assassin’s Creed IV: Black Flag legjobban működő elemeiből gyúrt volna egy új, önálló játékot.
Ám a látványos bejelentés után elég gyorsan elapadtak az információcsapok és ínséges évek következtek a rajongók számára. E3-as jöttek és gamescomok mentek, de a Skull and Bones sehol sem mutatta meg magát. Már-már azt pletykálták, hogy az egész projektet elnyelte a Kraken, amikor kiderült, hogy a Ubisoft nem kukázta, pusztán teljesen elölről kezdte az egészet.
A legújabb hírek arról számolnak be, hogy a stúdió egy kvázi újra bejelentést készít éppen elő, amelyre valamikor július elején kerülhet majd sor. Állítólag erre egy külön eseményt is szerveznek a július 4-i ünnepi hétvégére. Az egyelőre nem tiszta, hogy ez az esemény kizárólag erről a játékról szól-e vagy épp a kiadó elmaradt E3-as prezentációját pótolnák vele.
Ugyanezen hírek szerint az esemény során kapunk egy részletes játékmenet-bemutatót, amiből végre kiderül, hogy miként is újul meg a játék az eredeti koncepcióhoz képest. Ugyanekkor kaphatunk egy pontos megjelenési dátumot is, amiről jelenleg csupán annyit tudni, hogy a jelenlegi pénzügyi év második felében lehet esedékes ami idén ősztől jövő tavaszig bármit jelenthet.
Végül, de nem utolsósorban olyan hírek is érkeztek, melyek szerint a játék nem fog minden platformra megjelenni, amire annak idején bejelentették. Pontosabban egészen más platformokra fog megjelenni, mint amire annak idején bejelentették. 2017-ben ugyanis a PC mellett még csak a PlayStation 4 és az Xbox One volt megjelölve. Mostanra viszont úgy fest, hogy épp e kettőre nem fog elkészülni, helyettük PlayStation 5-re és Xbox Series X/S-re jelenhet meg a PC mellett.
