
John Carpenternek olyan horrorklasszikusokat köszönhetünk, mint a Halloween, A köd, A dolog vagy a Vámpírok. A kevésbé horror filmjei közül pedig megemlítendő a Menekülés New Yorkból, a Menekülés Los Angelesből vagy a Nagy zűr kis Kínában. Mostanában már nem nagyon rendez, ami valahol betudható a korának is, hiszen már 74 éves. Valamiben azonban még mindig fiatalos: imád videojátékokkal játszani.
A legendás rendező nemrégiben az AV Club magazin vendége volt, ahol interjú közben a videojátékos szokásai is szóba kerültek, sőt, lényegében erről szólt az interjú is. Az első néhány kérdés még a legutóbbi Halloween moziról és általában a horrorfilmekről szólt, majd szépen áttértek a videojátékok világába. A kérdésre, miszerint mivel játszott mostanában, érdekes választ adott:
"Nagyon rákattantam a Fallout 76-ra. Jó hosszú időre rákattantam. Tudom, hogy sok hiba volt benne és sokan le is mondtak róla, de szerintem nagyszerű volt. Szerettem vele játszani. Ahogy a Borderlandsszel és a Horizon: Forbidden Westtel is. Imádom azt a játékot. Fantasztikus! Micsoda design! Elképesztő!"
Ezután arról beszélt, hogy imádja a nyílt világú játékokat, mert szabad kezet kap bennük és úgy teljesíti őket, ahogy neki tetszik, ezt szerette a Falloutban is. Majd kitért arra, hogy azért szakít időt az új Crash Bandicootra vagy az új Ratchet & Clank: Rift Apart játékra is. Cserébe viszont az Elden Ringgel vagy más soulslike játékkal még nem játszott.
Az interjúból az is kiderült, hogy még sosem kérték fel, hogy videojátékhoz írjon zenét (mint ismert, a rendezés mellett a filmjei zenéit is maga szerezte), de ha felkérnék, nagyon szívesen vállalná. Később szóba kerül az Assassin's Creed sorozat is, amelyről elárulta, hogy a Valhallát is nagyon szerette, de a régebbi részeket is, ahol a tornyokba felmászva kellett szinkronizálni a világot. Viszont a rebootnak szánt Assassin's Creed Origins nem tetszett neki, túlságosan is önismétlőnek érezte.vArra a kérdésre, miszerint a játékválasztásnál a sztori vagy a játékélmény-e a fontosabb, egyértelműen az utóbbi mellett teszi le a voksát. Mint fogamaz: "játszana csúnya, de jó játékkal."
Érdekes, hogy a The Last of Us: Part II-val játszott (állítólag el is akadt egy ponton, ahonnan nem folytatta), de az HBO The Last of Us sorozatáról még csak nem is hallott. Itt aztán kitértek az egyik legérdekesebb kérdésre is: készítene-e videojátékból filmet.
"Az egyetlen, amire gondolni tudok, és amiről már korábban is beszéltem, az a Dead Space. Abból nagyszerű film lenne. Azt szívesen megcsinálnám." – amikor pedig a kedvenc epizódjáról kérdezték, meglepő választ adott – "Mindegyik nagyon jó volt. Még az utolsó, az akciójáték is, amit senki se szeretett."
Végül az interjú végén ismét visszakanyarodtak a Fallout 76-hoz, amely online játék lévén lehetőséget ad, hogy másokkal együtt játszunk. De John Carpenter nem kér belőle: "Nem akarom, hogy a fiatal suhancok megszégyenítsenek. Mert úgyis ez történne, megszégyenítenének. Mind jobbak nálam. Én csak megpróbálok továbbjutni. Nem vagyok olyan jó." – a kérdésre pedig, hogy hány órát ölt eddig a Fallout 76-ba – "Fogalmam sincs. Beteg. Akármennyit is, az nagyon beteg. Függő lettem. Túl sok órát, oké? Ez az igazság."