Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó

Regisztráció
[x]

maradj bejelentkezve

Játékhírek

Back 4 Blood

A Mikulás hozza a Back 4 Blood harmadik kiegészítőjét

A River of Blood új történetet mesél el, vele együtt új esemény is elrajtol és új ingyenes tartalmak is érkeznek.

2022.11.19. 09:37 | GeryG | kategória: Játékhírek

A Turtle Rock Studios méltó utódot készített minden idők legnépszerűbb zombis multiplayer játékának, a Left 4 Deadnek. A stílusosan Back 4 Blood címre keresztelt játék már több mint egy éve megjelent, ez idő alatt pedig két kiegészítőt is kapott. A harmadiktól pedig már csak hetek választanak el minket.

A harmadik kiegészítő a River of Blood lesz, a címe pedig több mint árulkodó. Egy teljesen új sztorikampányt kapunk, amely összesen öt pályát foglal magába. A csapatnak ezúttal egy folyón kell felfelé hajózniuk, de az út nehézkes és lassú, ezért rendszeresen meg kell állniuk, hogy pótolják a készleteiket. Természetesen egy-egy ilyen megálló önmagában is halálos csapda, hiszen a folyó mentén mindenhol nyüzsögnek a zombik.

A kiegészítőben új karaktert is köszönthetünk Tala személyében, aki korábban szektatag volt, de végül csatlakozott a túlélők csapatához. Vele együtt érkezik Jeff is, akit a csapat bármikor megidézhet egy füttyszóval, hogy Jeff (aki maga is zombi) segítse őket a harcban. A River of Blood nyolc új karakterskint, tizenkét új fegyverskint, új ellenségeket és új fegyvereket, kiegészítőket, kártyákat is hoz magával.

A Mikulás hozza a Back 4 Blood harmadik kiegészítőjét

A kiegészítővel egyszerre érkezik a Trial of the Worm frissítés is, amely teljesen ingyenes lesz és egy új PvE játékmódot takar. Ebben a játékosok meghatározhatják az útjukat egy négy pályából álló küldetés során, miközben Supply pontokat gyűjtenek. A játékosok Corruption Modifiereket adhatnak a kalandjukhoz, vagy választhatnak még nehezebb útvonalakat, mellyel több Supply pontot gyűjthetnek. Akik még több kihívásra vágynak, vagy egy személyre szabottabb nehézségre, azok megpróbálhatják a Trial of the Worm teljesítését a lehető legmagasabb pontszámmal, hogy a ranglista tetejére érjenek az online ranglétrán.

Végül érdemes megemlíteni a Back 4 Blood Holiday Eventet is, amely szintén a kiegészítővel egyszerre rajtol el és egészen január 4-ig fog tartani. Ez idő alatt beköszönt a karácsony a játék világában, karácsonyi dekorációk díszítik Fort Hope-ot, karácsonyi zene szól a zenegépekből, a játékosok pedig ünnepi skineket, emblémákat, fegyverskineket és spray-ket használhatnak.

A River of Blood kiegészítő, a Trial of the Worm játékmód és a Back 4 Blood Holiday Event is december 6-án várható. ■

Back 4 Blood
További hírekért és cikkekért ugorj a játék adatlapjára:
Back 4 Blood

hozzászólások (0)

ajánlott olvasnivaló