26 éve Veletek – PC Dome / PlayDome

Játékhírek

Diablo IV – Crunch nélkül nem fog menni

Aktív és egykori fejlesztőket kérdeztek meg, szerintük lehetetlen másképp tartani a most bejelentett premierdátumot.

Írta: GeryG 8 hozzászólás

When it’s done. Úgy tűnik, hogy ezt a szállóigét, ami egykor őket jellemezte, a Blizzard ma már egészen sajátosan értelmezi. A stúdió a napokban fedte fel, hogy a régóta várt Diablo IV jövő nyáron fog megjelenni. Ez eddig teljesen rendben is van, csakhogy a The Washington Post által készített elemzés rámutat a dolog árnyoldalára.

A magazin interjút készített tizenöt fejlesztővel, akik egy része már otthagyta az Activision Blizzardot, a másik része viszont jelenleg is a Diablo IV-en dolgozik. Az interjúból pedig többek közt az is kiderült, hogy a fejlesztők egyöntetűen úgy érzik, a most kitűzött 2023. június 6-i premiert képtelenség lesz tartani, hacsak nem lesz crunch.

A crunch a folyamatos, hosszú távon jellemző, jelentős mértékű túlórát jelenti, amely hosszú évek óta kísérti a videojátékipart. Számos incidens és botrány robbant már ki korábban is miatta akár egészen nagy stúdióknál is. A fejlesztők elmondták, hogy már most is lényegében napi 12 órát dolgoznak és ez valószínűleg a premier közeledtével csak romlani fog.

A folyamatos túlórázás egyeseknek az egészségét és a szociális életét is károsítja, de nem nagyon látnak más megoldást rá, mint a felmondást. A Blizzardot egyébként is jó ideje sújtja már a folyamatos munkaerő-elvándorlás. Máshol egyszerűen jobb körülmények között és nem utolsósorban jobb fizetésért dolgozhatnak a fejlesztők.

Az Activision Blizzard vezetője, Bobby Kotick korábban épp a Diablo IV korábbi elhalasztásával magyarázta a cég részvényeinek zuhanását. De ezzel inkább csak kendőzni próbálta a valódi súlyos problémákat, amelyek a céget érintik, beleértve a munkahelyi zaklatásokat és visszaéléseket is.

Márpedig a stúdió vezetői hallani sem akarnak arról, hogy újra elhalasszák a Diablo IV-et, így a fejlesztők már most is azon gondolkoznak, hogy mennyire hajlandóak még a saját kárukra tovább dolgozni a játékon. A stúdió ugyanakkor a crunch és az általános munkahelyi élmények kapcsán azt közölte, hogy rendszeresen végeznek kérdőíves felméréseket a munkatársak körében és évek óta nem született olyan pozitív eredmény, mint legutóbb…

Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!

GeryG

GeryG
2010 végén csatlakozott a PC Dome cikkírói csapatához, pár hónappal később pedig már hírszerkesztőként is tevékenykedett. Már több mint 17 ezer írásos anyag fűződik a nevéhez a magazinban, amivel a képzeletbeli dobogó csúcsán áll.

HOZZÁSZÓLÁSOK

goodboy007
goodboy007 [9188]
Igen, az egy szégyen, hogy egy szint felett nem lehet keresni, csak ha lead vagy manager leszel, lehetsz te a világ legjobbja is a területeden, jön majd egy 3 év tapasztalattal rendelkező "Senior" PM, aki 1,5x annyit fog keresni, mint te, csak mert egész nap meetingből meetingbe jár, sokuk meg nem is érti technikailag a project-et, amit visz.

Nyilván erősen lokációfüggő, hogy hol van épp a "fal", meg IT-ban pl. épp kezdenek elmosódni a határok a remote work/home office miatt, de adott piacon belül szinte kartellgyanús, hogy mi az az összeg, amit hajlandóak adott pozícióért kifizetni a cégek.
Dark Archon
Dark Archon [11625]
Eleve a feje tetejére van állítva ez az egész, mikor a tényleges fizikai dolgozók, akik miatt kézzel fogható az eredmény, vannak a tápláléklánc legajlán, és keresik a legkevesebbet. Mondom én ezt mérnökként, aki fizikailag nem sokat tesz hozzá a dolgokhoz. Bár valahol a kettő között tengődöm gyártástervezőként.

Aztán, amikor... áhh, de ezt majd a helyzetjelentésbe, mert már régen OFF.
david139
david139 [18578]
Érdekes, amikor az emberek azzal vágnak fel, hogy mennyit dolgoznak. Azt hiszik vagány, pedig inkább sajnálatos.

+1 a 4 napos munkahétre, bár bevallom a 0 naposat is teljesen elfogadnám :D

Az ilyen overtime dologban a legkomikusabb, amikor a fejlesztők be vannak rendelve, de igazából a céges bürokrácia meg politika miatt nem halad semmi, szóval teljesen felesleges az egész.

Elon Musk egy emeletes gyökér, de abban van valami, hogy 1 fejlesztőre nem kellene 4 menedzser egy cégben.
Dark Archon
Dark Archon [11625]
Olvashattad, van, akinek megéri (marad, gürizik), van, akinek nem (felmond). Nagyjából egyébként ilyen ez minden területen, annak idején én is túlóráztam sokat fiatalabb koromban. Most már túlórázzon, akinek 6 anyja van.

Tipikusan a cikk is arról szól, hogy valami barom kitalál egy dátumot, amikor kész kell lennie, de rohadtul nem ért az egészhez, fogalma sincs, igazából ennyi idő. Cégnél nálunk is ez van most, hirtelen mindenki ilyenkor jön rá, hogy vége az évnek, és még most azonnal kell valami. Vagy kicsiben péntek délután... aztán mihez kezd az áruval / infóval, akármivel? Semmit, majd hétfőn.

Igazából a 4 nap munka (vagy 5 nap napi 6 óra) lenne a normális, így is elég sokat elvesz az ember életéből a munka. Megérni meg tökre nem éri meg, mikor 20 év után jön a cég élére valami f@sz, aztán lapátra tesznek... meg azért törni magam tényleg, hogy a sok pénzeszsáknak még több pénze legyen. Van az a pont, amikor azt mondom, nekem ennyi elég, aztán lesz@rom az egészet. Nem azért élek, hogy dolgozzam.
Davide78
Davide78 [56]
Van igazság abban amit mondasz, mindent nem is lehet kizárni, de tudsz redukálni a mindennapi életben. Én ezt teszem és evvel megvagyok. Amúgy a túlórával nekem nincsen komolyabb bajom ha a saját brandedet építed (lásd indie). De amikor a management\tulajdonosok zsebét tömöd és még alul is fizetnek, az azért már gáz.
» Összes hozzászólás listázása a fórumban (8 db)