A hónap, de talán az egész év egyik legnagyobb játékmegjelenésére került sor tegnap, amikor mindenki számára elérhető lett a Blizzard népszerű hack-and-slash-szériájának, a Diablónak a legújabb epizódja. A Diablo IV pedig a tesztpéldány tekintetében hazánknál szerencsésebb külföldi sajtó szerint jött, látott és győzött: csak úgy záporoztak rá a 90-100 közötti pontszámok.
Azon meg nem is lepődünk meg, hogy a fejlesztők hosszú távon terveznek játékukkal, egyrészt mivel a korábbi epizódok esetében is így történt, másrészt meg egy aranytojást tojó tyúkot nem is szabadna magára hagyni. Rod Fergusson a Kinda Funny interjújában is beszélt arról, mire számíthatunk a live service-ként kezelt játék kapcsán.
"A beszélgetésünk idején épp a fő játék indulására készülünk, befejezzük az első évadot, dolgozunk a második évadon és az első kiegészítőn, valamint belekezdünk a második kiegészítőbe. Most történik mindez, pedig még ki se adtuk a játékot."
Mint Fergusson elmondta a beszélgetés során, úgy érezték, hogy a Diablo III több tartalmi frissítést érdemelt volna, ezért döntöttek amellett, hogy a negyedik fejezet live service formájában készüljön, és a korábbiaknál sokkal gazdagabb évadokat adjanak a játékosoknak.
Az évadok negyedévente hoznak majd újdonságokat: új funkciókat, küldetéseket, battle passokat, legendás tárgyakat és sok más frissítést. Az első évad július közepén fog elindulni, de ahhoz, hogy valaki csatlakozhasson hozzá, be kell fejeznie a kampányt.

Diablo IV pontszámok
Vannak, akik már játszanak, a többség jövő hét elején vetheti rá magát a játékra.
Battle passból háromféle vár a játékosokra: van belőle ingyenes, 1000 platinumért (kb. 3600 Ft) adják a Premiumot, az Accelerated pedig 2800 platinumba (kb. 10000 Ft) kerül. Az ingyenessel 27, a fizetősökkel 63 további tierhez lehet hozzáférni a játékban, az Accelerated pedig ezekből azonnal megnyit 20-at. Emellett pedig különböző "kozmetikai" cuccokat kapunk a fizetős battle passokkal, valamint egy hátast, annak páncéljával.
A Diablo IV PC-re, PlayStation 4-re és 5-re, Xbox One-ra és Xbox Series X/S-re jelent meg.