25 éve Veletek – PC Dome / PlayDome

Játékhírek

Demót kapott a Banishers: Ghosts of New Eden

A szellemes kaland-szerepjáték minden platformon ingyen kipróbálhatóvá vált.

Írta: GeryG

A Don’t Nod stúdió általában inkább kalandjátékairól ismert, de nem szabad megfeledkezni a szerepjátékaikról sem! A francia csapat legutóbb is egy ilyennel jelentkezett idén februárban. A Banishers: Ghosts of New Eden egy keserédes szerelmi történet volt fantasy környezetben.

A játékosok egy szerelmes pár, Anthea és Red történetét ismerhetik meg, akik egész életüket arra tették fel, hogy elkóborolt vagy ártó szellemeket zavartak vissza a túlvilágra. Egyik küldetésük azonban balul sül el és Anthea meghal. Lelke nem távozik a túlvilágra, mert a holttestét elrabolta egy ártó szellem. Így ketten, immár ember és szellem együtt küzdenek tovább, hogy visszaszerezzék a testet és ezzel talán megmentsék Anthea életét is.

A Banishers: Ghosts of New Eden nem akart reformer lenni, inkább már máshol is bevált játékelemekből építkezett. Ezzel együtt a hangulata és a stúdióra jellemző igényesség a történet terén elvitte a hátán, mégha utóbbiban azért voltak előre kiszámítható fordulatok is.

A fejlesztők most, közel három hónappal a premier után látták elérkezettnek az időt, hogy egy picit újra reflektorfénybe taszítsák játékukat. Ezért most tették elérhetővé annak ingyenesen kipróbálható demóját. Az ebben elért teljesítményt később tovább is lehet vinni a teljes játékba, ha valaki a vásárlás mellett dönt.

Cikkajánló
Banishers: Ghosts of New Eden teszt - A Don't Nod szelleműzésre adta a fejét

Banishers: Ghosts of New Eden teszt - A Don't Nod szelleműzésre adta a fejét

Ez lenne a 2018-as Vampyr szellemi folytatása?

A játék PC-re, PlayStation 5-re és Xbox Series X/S-re jelent meg, így a demo a Steamen, a PlayStation Store-ban és az Xbox Store-ban érhető el.

Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!

GeryG

GeryG
2010 végén csatlakozott a PC Dome cikkírói csapatához, pár hónappal később pedig már hírszerkesztőként is tevékenykedett. Lassan 15 ezer írásos anyag fűződik a nevéhez a magazinban, amivel a képzeletbeli dobogó csúcsán áll.

HOZZÁSZÓLÁSOK

Még nincs hozzászólás, légy Te az első!