
A ’90-es években a legnagyobb kiadók közé tartozott, amelynek olyan játékokat köszönhettünk, mint az eredeti Alien vagy Predator szériák, a Turok, az eredeti Re-Volt, a Crazy Taxi, az első Burnout és Virtua Tennis epizódok, de számos Marvel és DC-képregényhős kapott tőlük játékokat, illetve megannyi sportágat feldolgoztak, közülük az NBA kapott talán a legtöbb játékot.
Az Acclaim kiadót 1987-ben alapították és valóban a videojátékok hőskorának egyik meghatározó szereplője volt. Ám az ezredforduló körül jelentősen kezdett átalakulni a piac, ezt pedig nem tudták igazán követni és egyre nagyobb anyagi gondokkal küzdött a cég. Végül 2004-ben ment csődbe a kiadó és szűnt meg létezni. Egészen mostanáig!
Néhány befektető ugyanis most feltámasztja a céget és a több évtizedes tapasztalattal bíró Alex Josefet ülteti az elnöki székbe. Az új érában elsősorban indie fejlesztők projektjeit szeretnék felkarolni, de tervben van régi nagy klasszikusok feltámasztása is.
Ennél sokkal többet egyelőre nem tudni a kiadó visszatéréséről, de reméljük, hogy legalább olyan aktív lesz a következő években, mint a hasonló utat bejárt MicroProse kiadó.