
Minden eddiginél nagyobbnak ígérkezik az idei gamescom. A szervezők már március elején rekordszámú korai kiállítói regisztrációról számoltak be: az akkori adatok szerint 27%-kal többen jelezték már részvételüket, mint egy évvel korábban. Tavaly végül 64 országból érkezett 1462 kiállító, látogatóból pedig 335 ezret számoltak össze, 120 országból. (Ebből 32 ezer volt szakmai látogató.) Összehasonlításul az első, 2009-es gamescomra 228 ezren látogattak el Kölnbe, ők akkor 450 kiállító standját tekinthették meg.
A folyamatos növekedést persze a szervező Koelnmesse is segíti: évről évre nagyobb területet kapott a rendezvény, újabb és újabb pavilonokat vagy pavilonrészeket nyitottak meg, miközben az olyan kihívások, mint a 2020-as Covid-járvány azt is szükségessé tették, hogy szellősebbé tegyék a terepet, kicsit kevésbé legyenek egymás nyakán az emberek.
Idén augusztus 20-24. között kerül megrendezésre a gamescom, amelynek nyitánya ezúttal is Geoff Keighley Opening Night Live showműsora lesz, 19-én este. Az első nap szokás szerint szakmai nap lesz, de a legutóbbi évekhez hasonlóan ennek délutánjára is lehet majd jegyet vásárolni.
A jegyvásárlás pedig most kezdődött meg: a hivatalos weboldalon keresztül lehet hozzájutni a normál látogatói jegyekhez és az üzleti belépőhöz. Újdonság, hogy az utóbbihoz ellenőrzési procedúra is tartozik, hogy tényleg csak szakmabeliek juthassanak be a business területre.
Az egynapos belépő 30,50 euróba kerül (kivéve szombatra, akkor ugyanis 40 euróért lehet bejutni), de különböző kedvezmények is vannak. Tanulóknak és nyugdíjasoknak kb. 20-25 százalékkal olcsóbb a napijegyük, és lehetőség van családi jegy vásárlására is (ez egy vagy két felnőtt és egy, kettő vagy három 7–12 év közötti gyerek számára szolgál belépőül). A délután 4 órától érvényes esti jegy 10 (ill. szombaton 12,50) euróba kerül, míg a szerdai (szakmai) napon délután 1 órától érvényes ún. Wildcard jegy 64 euróért vásárolható meg.
Vásárolható az ONL-re való belépéssel kombinált jegy is, ami akár egyéjszakás sátorhelydíjjal is kiegészíthető, ha valaki nem szeretne hazamenni a megnyitóeseményt követően, és viszi magával a sátrát.