Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó

Regisztráció
[x]

maradj bejelentkezve

Játék

Véget ért a Samsung Euro Championship

2005.03.20. 08:39 | szerző: Madrac | kategória: Játék

A CeBit 2005 kiállítás keretében megtartott Samsung Euro Championship Németország elsöprő győzelmével ért véget. A német csapat négy aranyérmet hozott el a rendezvényről. Az eseményt a World Cyber Games stratégiai partnere, az ACE rendezte, a Samsung Electronics Europe támogatásával. A játék résztvevői egy 6000 négyzetméteres alapterületű csarnokban, március 10. és 13. között, négy napon keresztül mérhették össze tudásukat. A Samsung európai bajnoksága – amely a közelgő világverseny, a World Cyber Games promóciós rendezvénye – bebizonyította, hogy mára az e-sport bajnokságok olyan látványos eseményekké nőtték ki magukat, amelyek méltán tarthatnak számot nemcsak a játékosok, de a nézőközönség érdeklődésére is. A rendezvény színhelyét is biztosító CeBit 2005 kiállítás, valamint – egyéb vállalatok mellett – a Samsung Electronics Europe támogatásának köszönhetően több mint 200 ezer néző kapott ízelítőt az elektronikus összecsapások izgalmaiból.
Az összesen harminc országból érkező háromszáz résztvevő nyolc számítógépes játékban mérkőzhetett meg egymással a 150 ezer euró összdíjazású versenyen. Amint az várható volt, a World Cyber Games tavalyi győztesei vitték el a pálmát az európai bajnokságon is. A holland Manuel Schenkuizen a WarCraft III játékban szerzett aranyérmet, míg a német Niklas Timmermann a Need for Speed című játékban bizonyult a legrátermettebbnek. A magyarok sajnos egy kategórában sem diadalmaskodtak. További eredmények a www.wcg-europe.org oldalon találhatóak.
Az idei World Cyber Games világkupa döntőjét 2005 novemberében Szingapúrban rendezik. Az előselejtezők hamarosan elkezdődnek a világ hetven országában, hogy a legjobbak képviselhessék hazájukat a novemberi döntőn. ■

hozzászólások (0)

ajánlott olvasnivaló
A Games with Gold júniusi kínálata A Games with Gold júniusi kínálata
Elrajtolt a Sudden Strike 4 zárt bétája Elrajtolt a Sudden Strike 4 zárt bétája
Érdekes fordulatot vesz az Uncharted mozi Érdekes fordulatot vesz az Uncharted mozi