Az elhagyott csatamágus v2.0

Kemloth | 2010.08.21. 20:07 | kategória: Fantasy

Ismételten üdvözlök minden olvasót!

Elkészültem a májustól feltöltött sorozatocskám második részének javításával is. Megint csak azt tudom mondani, hogy jelenleg nagyjából ez a maximális teljesítményem egyes szám első személyben.

És ismét kérek mindenkit, hogy írja meg véleményét, kritizáljon!!!

Az elhagyott csatamágus

A ellenséges, enaqweti fősereg hátrálni látszik. Hozzávetőlegesen negyvenezren voltak a csata legelején. Az ország majdnem teljes hada. Most már legfeljebb harmad annyian vannak. Eddig valamelyest rendezett soraik megbomlottak, s a dicsőn lengedező kék-arany lobogóikat, hímzett xeratokkal - az idelent hátasként legelterjedtebb, két lábán futó lóméretű hüllővel - a közepükön jobbnak látták lehajtani. Egy menekülő hadhoz senki nem adja szívesen országa jelképét.

A menekülő ellenség a bizonyítéka, hogy újfent bevált a mostanság oly sikeres taktika. Hadat üzentünk Arafeth nevében, és rögtön ott termettünk a határon. Egy gyéren lakott területhez érkeztünk egy valamivel kisebb sereggel, mint az övék. Ilyenkor mindig nekünk rontanak. Sok más lehetőségük nincs is esetleg várhatnának ránk valamiféle erődben, de sokkal többre nem mennének azzal sem.

Nagyon jól tudják ezek az országok, hogy semmi esélyük. Egyre hatalmasabb a birodalmunk. Egyre több országot foglal magába azok hadseregeivel együtt. Taktikázhatnak akárhogy, ha visszaverik az első támadást, megindul a teljes hadsereg. Akkora a létszámbeli fölényünk, hogy semmi esélyük, akármilyen taktikát is választanak.

És még bele sem számoltam apámat és magamat. Mágiánk hihetetlen dolgokra képes, kevesen vehetik fel velünk a versenyt a Szinten. Ha az Akadémia legjobbjai közül páran összefognának, meg tudnának fogni minket e téren. De csak akkor.

Szerencsére azonban eszük ágában sincs összefogni az Akadémia egy jeles tagja ellen. Ahogy a Második Szint keleti felének még független országai sem fognak össze ellenünk. Illetve mintha alakulna valamiféle koalíció a köreikben de ezzel már igencsak elkéstek.

Szerencsére még terjeszkedésünk elején megkötöttünk pár örökbarátsági szerződést néhány országgal. Ők nem tudtak ellenünk szervezkedni, és el is választják egymástól a még független országokat. Hatékony szövetség így nem jöhet létre.

A legfőbb oka viszont a gyér ellenállásnak az, hogy későn kaptak észbe. Esetleg ha az elején tettek volna ellenünk valamit. Az első hódítások idején

De akkor még nem tettek semmit. Sőt, Delachlon is csak figyelmeztetéseket küldözgetett rendszeresen, Kirrel munkálkodásai miatt. Úgyhogy most itt állhatok Enaqwet határvidékén, szemlélve, ahogy az országot védő sereg megfutamodik.

Mostanra a mi hadunk és az ellenség nagy nehezen elszakad egymástól. A mieink persze utánuk eredtek, de hamar visszahívták őket. Fölösleges áldozatok lennének, mondják mindig. Van is benne valami ha minden jól megy, hamarosan a Délkeleti Konföderáció Egyesült Hadseregének egyik légiójává válnak. A mi katonáinkká. De azért túlzásba nem kéne vinni az óvatoskodást.

Most már megkérdőjelezhetetlen, hogy visszavonulásról van szó, nem holmi cseles haditerv újabb részéről. Az ellenség sorai egyre rendezetlenebbé válnak, egyre gyorsabban távolodnak. Közeledő szárnyhadaknak pedig semmi jele.

A biztonság kedvéért azért odapörkölök egyet ezeknek a szerencsétlen harcosoknak. Mondjuk egy tűzviharral. Egyszerű megidézni, az egyetlen gond vele, hogy sok erőt igényel annyi baj legyen. A közeljövőben úgysem lesz rá különösebb szükségem.

A varázslást sosem szabad csak nagy vonalakban végiggondolni, ahogy mondani szokás. Rögtön bel ekell gondolni, hogy mi is a mágia. "A mágia a természetfeletti - titáni, isteni, veningiteri - erők használata." - visszhangzik tudatomban egykori oktatóim szava. Maga a varázslás folyamata pedig három fázisból áll.

Először fel kell idéznem magamban azt az érzetet, ami a tűzvihart képviseli. Ez alapvetően nem könnyű feladat, a varázslatokat képviselő érzetek közt a különbség oly apró, hogy semmiféle nyelven nincs rá megfelelő kifejezés. Könnyedén tévútra megy a mágiahasználó tudata, és más varázslatot talál, mint amit akart. Minden varázslat érzetének megidézése komoly feladat. Ehhez a fázishoz alakultak ki a varázsigék és a kézmozdulatok is. Megkönnyítik a feladatot.

A második fázis a tudat felkészítése a mágikus erő fogadására. Ez sem épp könnyű - az elme minden részét, alá kell vetni a mágikus erőt kezelni képes részének. Csupán két dolgot kell szabadon hagyni. A már felidézett varázslat-érzetet. És azt a valamit, amivel a varázshasználó képes felvenni a kapcsolatot az Isteni Síkkal. Ennél a fázisnál nem lehet megkerülni az erős koncentrációt varázsigékkel vagy kézmozdulatokkal.

A varázslás harmadik fázisa a kapcsolat felvétele az Isteni Síkkal. Ennek a fázisnak semmiféle tudományos magyarázata nincs. A mágiahasználó egyszercsak elkapja a fonalat, első sikeres varázslatakor. Onnantól kezdve nem tudatosan hajtja végre ezt a művelet. A tudat hatalma nem terjed el eddig. Azonban azt, hogy tudat alatt, ösztönösen, vagy a lélek munkálkodása következtében történik meg a kapcsolatfelvétel, senki sem tudja. És azt sem tudjuk, a tudatnak van-e bármilyen szerepe a varázslás harmadik fázisában. A fázis lényege a kapcsolatfelvétel az Isteni Síkkal, ami egy-egy, úgy nevezett fonálon keresztül törtéik. Minden mágus a saját kis fonalán keresztül érintkezik a természetfelettiekkel. Ezeket a fonalak nem láthatóak semmilyen módon. Csak érezhetőek.

Azonban minden fázis nehézsége csökken a mágiára valófogékonység és a gyakorlat miatt. Egy kezdő mágus még bőszen üvölti a varázsigéket és hadonászik mindkét karjával az első fázisnál, akár fél percig is összeszorított szemmel koncentrál a második fázisnál, és még hosszabb ideig próbálja megragadni a fonala a harmadik fázisnál. Azonban ahogy fejlődik a mágus, úgy halkul a varázsigéje, úgy finomodnak a kézmozdulatai, és úgy rövidül és enyhül meg a másik két fázis. Ez egászen addig fokozódhat, amíg minden varázsige és kézmozdulat nélkül végrehajthatóvá válik az első fázis, a második és harmadik fázis egy-egy, erős koncentrációt igénylő pillanatra rövidül. Persze a varázlsat ereje, a mágus lelki és szellemi állapota, és még rengeteg dolog befolyásolja a varázslás nehézségét.

Én pedig koránt sem vagyok kezdő. Egy pillanat erejéig kizárok tudatomból minden külső elemet és csupán a tűzviharra koncentrálok. ennek hatására, akár egy régi esemény hangulata, kirajzolódik lelki szemeim előtt a varázslat érzete. Megragadom ezt az érzetet, közel húzom magamhoz. Most elernyesztem tudatomat, átengedem a mágikus erőt fogadó és kezelő résznek - kivéve persze a még szükséges darabokat. És végül erősen koncentrálok az Isteni Síkra, és várok, amíg egy ismeretlen részem végrehajtja a kapcsolódást.

Mindez csupán pár szempillantás alatt történt. Most nár itt érzem magamban a varázslatot. A tűzvihar tudatom egy csücskében várja, hogy kezembe helyezzem át és az ellenségre hajítsam. Nem várakoztatom soká. A tűzvarázslatot egy pillantt töredéke alatt áthelyezem jobb kezembe. Kinyitom eddig csukva tartott szemem, és lendületesen az ellenség menekülő hada felé hajítom.

Ez a baj az anyagi testtel bíro varázslatokkal; úgy kell célozni velük, mint holmi íjjal. Könnyű célt téveszteni.

Varázslatom pár másodpercig vörös gömbként repült a puszta felett, míg is érkezett céljához. Nem sikerült teljesen középre hajítanom, de nem is számít sokat. Amint elérte tömeget, egy robbanással gomolygó vörös gömbből a sárga és a piros közti minden árnyalatban pompázó, körbe-körbe forgó lángviharrá vált varázslatom.

Mégsem érzem úgy, mintha minen rendben lenne. Mintha valami ellenlöket készülne a közelben. Ki lehet az? Lenne még egy használható mágusuk a védekezőknek? Ha az gyöngébb, mint az első, nem lesz vele gond
De erős ez a löket! És úgy néz ki, engem vett célba. Védőburkot kell emelnem, igen gyorsan. valamivel nehezebb most kizárni a külvilágot, de egy szempillantásnál még mindig nem telik több időbe. A védőburok érzete rögtön megvan - alapvető varázslat. A másik két fázis ismét nem esik nehezemre - tudatom szinte automatikusan átadja a hatalmat ez erőt kezelő részemnek, a kapcsolódás az Isteni Síkhoz szintén reflexszerűen megy végbe. És rögtön látom és érzem magam körül a világoskék réteget.

Azonban úgy látszik, nincs benne elég mágikus erő a löket biztos kivédéséhez. Ez pedig nagyon nem jó. Olyan hatalmas ez a löket, hogy ennyi mágikus energiával gazdálkodva teljesen a kivédésére kell koncentrálnom.

Több erő kell tehát. Az első fázist kihagyva kérek még erőt a védekezéshez. És meg is kapom. Ismét érzem a vibráló energiát tudatom egy szegletében, amit rögtön átfolyatok a védőburokba. A védővarázslat kissé megremeg, majd láthatóan megerősödik. Nem kevés energiával erősítettem meg, érzem is, hogy sokkal több erőt már nem vagyok képes kezelni. Hiába, tudatom ezért felelős részéenek is vannak határai.

Így már egy fokkal jobb. A védelmem érezhetően erősebb, mint a támadó varázlsat. Ez arra mindenképpen elég, hogy amíg nem erősödik a támadás, felmérjem a helyzetet. És persze, hogy rájöjjek, ki idézte meg a löketet.

Az anyagi síkon semmi újdonság. Felvert por, vér- és izzadtságszag. Az ellenséges had narancsszín lángokkal tomboló tűzviharomtól kettészakadt. Most két kisebb csoportban rohannak a száraz pusztában. A mi hadunk áll egy helyben. Apám a sereg mögött állhat a csata eleje óta. Mást pedig nem igazán látok a látóhatáron belül. Csak ez a kikopott, megsárgult füvű rónaság, amíg a szem ellát, egy széles, kövezett úttal kettéválasztva. Északkelet felé, a messzeségben óriássziklák látszanak, ahogy a kristály kékes fényében úsznak. Nyugat felé pedig halovány zöldes foltot látok. Egy nagyobb fajta óriáspáfrány-erdőt.

De ez most mindegy; sokkal érdekesebb lehet, amit a Szellemrétegben láthatok - az összekötő világban az Anyagi és a Szellemi Sík közt.

A tűzvihar itt is megvan olyan gomolygó vörös gömb képében, mint ami viharrá alakulása előtt volt. Látható még rengeteg kis pont mindkét seregben: talizmánok. Ezen kívül az egész pusztán semmi. Sőt, a távoli óriássziklák barlangjaiban vagy az erdőségben sem látszik mágia - habár ilyen messziről nem tudom, észrevenném-e, ha lenne. Apám pedig valóban a sereg mögött van. Irdatlanul rikító világoskék gomolyag jelzi a benne lakozó erőt.
A kérdésemre viszont nem találtam meg a választ. Ki idézheti meg ezt az irdatlan löketet? Egyébként egy ideje már nem erősödik a nyomás. Ha ez így marad, akármeddig ellehetek ebben a burokban.

- Apám! mégiscsak a legjobb lesz megkérdezni közönséges telepatikus úton őt. Nem tudod, ki idézte meg a löketet?
- Miféle löketet, Ezuad fiam? sugallja. Megint a szokásos pontosítás kell neki mintha nem láthatna bele a tudatomba, ahogy csak akar
- Ami folyamatosan ostromolja a védőburkomat - leheletnyi szünet az összességében is csupán egy pillanatig tartó párbeszédben.
- Hogyne tudnám. vagy úgy. Elmondani persze nem lehet rögtön.
- És, ki? óó, megvan! Most, hogy megkérdeztem, beugrott! Hogy nem jutott ez eddig az eszembe?! Csak nem az Ismeretlen, Ia Ahsag?!
- Nem. Én. hasít tudatomba.
- MICSODA?! ezt meg hogy érti? Nem, semmi harag nincs benne, teljesen nyugodt ezt tudom, hisz kapcsolatban vagyok a tudatával.

Akárhogy is, semmi esélyem ellene. Teljesen tehetetlen vagyok, ellenállnom fölösleges. Nagyságrendekkel erősebb nálam. Csak erőpazarlás volna. Valószínűleg nem öl meg. De akárhogy is, felülemelkedek a halálfélelmen.

Egy szóval feladom. Akár fel is oszlathatom a védőburkom már most de ahogy érzem, erre semmi szükség: a nyomás fokozódik. A pajzs egy pillanat alatt össze fog omlani

Így is van. Most jön valami irdatlan fényesség. Mégiscsak meghalok? Ez volna az átkerülés a Szellemi Síkra? Miből tudnám megállapítani, ott vagyok-e?

Meg kell nyugodnom! Sok a fölösleges kérdés.

Fogalmunk sincs a Szellemi Síkról, tehát semmiből nem tudom megállapítani. Valamit feltételeznem kell. Például azt, hogy nem ott vagyok.

Akkor viszont mi történt? Legjobb lesz, ha kinyitom a szemem hát, így semmit sem látni. Heh, itt tényleg semmit nem lehet látni! Akkor valamiféle buroknak kell lennie miféle varázslat volt ez, apám?
Hátha rájöhetek közönséges mágia felméréssel. Megvan az érzet, a tudatom is engedelmeskedik. Csak ne legyen gondd ebben a burokban az erő kérésével... de úgy érzem, nincs.

Nocsak így, mágikusan nézve, gyönyörű ez a burok! Ilyen szépen kivitelezettet még nemigen láttam, ilyen hatékonyt meg még annyira sem. El van rejtve holmi közönséges mágusok elől. Remek munkát végzett de miért? Miét zárta a fiát egy ilyen burokba, ki tudja, mennyi időre? Mert hát nekem pár pillanatnak tűnt, de a mágia az mégiscsak mágia könnyen félrevezeti a gyyt.

Hogy ezekre a kérdésekre választ kapjak, ki kell innen törnöm valahogy. Nem tudom, mennyire van jól védve belülről el tudom képzelni, hogy egy teljesen közönséges, formálatlan energialöket is elég lehet. Egy próbát legalábbis megér. Ennek a varázslatnak az érzete mindennél könnyebben megvan, s a másik két fázis sem megy nehezebben, mint az iménti felmérő varázslat esetében.

Azonban ez kevés az áttöréshez. A burok a varázlsat becsapódása körül körben megremegett, mint a víz, mikor követ hajítanak bele. Láttam én már ilyet máskor is mágikus burkoknál akkor pedig ugyanazzal a módszerrel, több erőt mozgósítva sikerült áttörni a pajzsot. Több energiával tehát működhet a dolog. De akár kitörök, akár nem fő a nyugalom!

Jöjjön egy erősebb löket nocsak, elmúlt az az érzésem, hogy közel vagyok mágiakezelő képességem határához! Ezek szerint nem annyit voltma ebben a burokban, mint éreztem. hanem jóval többen.

De akármennyi időt töltöttem itt - ki kell jutnom az erősebb energialökettel. Megint könnyen megy a dolog, a nagyobb erő kezelése sem okoz gondot. A láthatatlan löketet szememmel a burokra irányítom, és elindítom. A burok megint hullámzik, mint az imént, de most sokkal nagyobb mértékben. Olyannyira, hogy egyszer csak több helyen elreped, akár egy üveglap, s egy kisebb villanással teljesen megszűnik létezni.

Fű. Itt közönséges, kissé nedves fű van. Ebből biztosra sokat nem tudok meg. A legjobb lesz, ha felülök.

A Felszín! Kissé hűvös van itt a felhős kék ég alatt, ezzel az igen alacsonyan lévő nappal. Hefrethben azt mondták, reggel és este van alacsonyan a nap és, hogy reggel minden nedves lesz. Tehát reggel van.

De szokatlan is ez, sokadik alkalommal is! A szint szürke teteje helyett végtelen, kék ég borul a fejem fölé. Ráadásul fehér, mozgó foltokkal, amik a sárgától a liláig különböző színekben pompáznak. Nem tagadom, nagyságrendekkel szebb, mint a mi kis Második Szintünk boltozata.

Az éghez visszatérek majd később, fontosabb, hogy egy füves tisztáson vagyok, a a ládám mellett! Ehhez bizony semmi kétség nem fér, ez az én ládám. Ráadásul úgy látom, minden holmim benne van. Akkor nem lesz itt baj.

A ládával ráérek később foglalkozni. Azonban fontos, hogy a rétecskét erdő veszi körül.

Igen furcsa ennyi fát látni egy rakáson. Hát még ennyi nagy fát! A Második Szinten, ha meg is marad egy-két fa, nem nőnek ilyen nagyra. Erre itt rengeteg nagyra nőtt, kissé fakó, sárgába forduló zöld levelű fa alkot erdőt. Ágaik egymásba gabalyodnak, felfelé egyre vékonyodnak, a napfény átsüt a leveleken. Az erdő talaján heverő rengeteg hullámos szélű, barna és sárga levélre, és a közülük kinövő bokrokra, facsemetékre különböző árnyalatú fény vetül. Állatokat vagy emberformájúkat viszont nem látok sehol sem.

Tehát egyelőre elég alaposan felderítenem a tisztást. Ahogy látom, mindenhol ugyanolyan erősen zöld fű van, meg pár foltban sok apró fehér virág. Ezeken kívül semmiféle növény nincs itt. Illetve nem tudom, ezek az elszórt falevelek annak számítanak-e

És két alak fekszik itt! Mindkettő tőlem a nap felé, az egyik kicsit balra, a másik jobbra. A bal oldalinak igen ismerős az öltözete megnézem először azt közelebbről.

Egyszerű fekete vászonnadrág, itt-ott megfoltozva, az elülső combrészekre, a sípcsontokhoz meg a térdekhez egy-egy barna darabka illesztve. Meg valami sötét lábbeli is van rajta. Felül pedig valami sötét alsóingszerűség, bőrpáncéllal pont olyan az egész, mintha Fesadnir volna! Nem mondom, jó lenne, ha ő volna az. Legalább jól ismerem. Még közelebb kell mennem, hogy megnézhessem az arcát

- Fesadnir! lilás bőr, vállig érő egyenes, sötétbarna haj, hosszúkás arc és az ahhoz képest aránytalanul széles áll. Egymáshoz egy cseppet közel lévő, koránt sem mélyen ülő szemek és a legátlagosabb orr, amit a Második Szinten látni lehet. Ez bizony Fesadnir!

Ennyi örömködés pedig bőven elég volt. Fel kéne már hagynom az efféle reflex-cselekedetekkel. Most is minek üvöltöttem itt neki? Fő a nyugalom!

Fel kell mérnem, mi a helyzet. Természetesen mágiával.

Ahogy gondoltam. Még a burokban van, nem csak alszik, és nem is halott. Ha ugyanakkor ébredtünk fel odabent márpedig erre igen nagy esély van -, még van időm, amíg kijön. Gondolom a burokban jóval gyorsabban telik az idő, mint itt.

Úgyhogy emiatt nem kell aggódnom. Elmehetek nyugodtan, visszaérek, mire felébred.

Vagy megpróbáljam kihozni? Miért is ne lehetne kívülről is szétzúzni ezt a kis bűbájt? Megint energialöket ez nem jó. Pedig az előző is ugyanekkora volt.

Hogy néz ki egyáltalán ez az egész kívülről a Szellemrétegben?
Vagy úgy! Pedig már azt hittem, legalább a teljes testet körülveszi. De nem, csak a tudatba olvadt bele. És mégis megoldotta apám, hogy kívülről elnyelje a mágiát, akár egy Ellenlöket, belülről viszont ne. Remekmű!

- Így viszont egyelőre itt kell, hogy hagyjalak, Fesadnir nincs értelme olyan sok erőt beleölnöm a kihozásodba, mint amennyit megkívánna. Nemsokára magadtól is kikeveredsz.

És most megnézem a másikat.

Egy ember! Ilyen jellegzetes szalmahajjal, markáns arccsonttal meg vastag orral nem is lehet más. Ahogy a hullámos, váll alá érő hajából kilátszik, a füle is emberi.

Ráadásul minden bizonnyal közönséges harcos. Úgy szorongatja a kardját, mintha egy csata közepéről lenne kiragadva. Ami, alapul véve az én példámat, koránt sem kizárt

Ehhez az emberhez majd lesz pár kérdésem, ha felébred. Például mi ez a bőrkesztyű, csak az egyik kezén? Láttam már ilyet több fajtársán is, általában négyszög alakú díszekkel ellátva. Habár most, hogy jobban megnézem, a harcos minden holmija, vagy legalábbis a díszítése négyszög alakú. Emberek, emberek

Ráadásul ez a szerencsétlen is ugyanolyan burokban van, mint amilyenben én is voltam tehát ezt is megvárhatom. Félnivalóm nincs egy közönséges ember harcostól, Fesadnirnál sokkal hamarabb ő sem fog innen kijutni, úgyhogy időm, mint a Felszín

Úgy látom, a tisztás már nem rejteget több újdonságot.
Ebben az esetben pedig első dolgom, hogy megkeresem apámat. Ahogy ismerem, nem lesz nehéz. Valami köze mindig van a mágiához, így pedig könnyen elérem telepátiával.

Nézzük kicsit nehézkes felidéznem magamban apámat. Mármint azt a benyomást, ami őt jelképezi. Érdekes

Még mindig nincs meg, mindenféle ismeretlen, közepesen gyenge mágusok bezzeg tobzódnak. Ahogy érzem, zömével emberek, meg pár tünde; tehát valószínűleg emberek által lakott területen vagyunk, nem messze tündéktől.

Áhh, eltereltem a saját figyelmem. Nehezebb, mint hittem ki kell szorítanom minden gondolatot. Mindent

- Fiam! remélem ez a beszélgetés kellemesebben végződik, mint a legutóbbi. - Végre - nem én találtam meg őt, hanem ő engem de most ez lényegtelen. Bah hiába próbálok elrejteni előle bármit is, megérzi, ugyanúgy, mintha neki szánnám. Ez pedig zavaró
- Nagyon igaz! Várj csak - ha jól érzem, akkor azt kell, hogy mondjam, teljes ostobaságra készül
- Így már jobb. jól éreztem. Itt áll előttem a kékes bőrével, hosszúkás arcával, keskeny szemével és hosszú? Igen, hosszú fekete hajával, valamiféle sötétzöld köpenyben. - Ne félj, tudod, hogy nem olvasok a tudatodban. érzem, hogy valóban nem teszi. Ráadásul hiszek is neki.
- Tudom. tudom, hogy itt áll, de nem hiszem el! Pedig nem ez az első teleportálás, amit látok korántsem.
- Látom a nyugalmad megmaradt. Gratulálok, ez aztán nem semmi!!
- Muszáj ironizálni?
- Teljesen komolyan mondtam.
- Persze, egyértelmű
- És neked muszáj? Tényleg komolyan mondtam.
- Vagy úgy akkor köszönöm! mondjuk, a csata óta történteket tekintve tényleg dicsőség, hogy nyugodt tudta maradni. De most ideje a dolog végére járni! - Mi folyik itt?
- Micsoda hirtelen témaváltás! még szép, hogy az. Nem cseverészni hívtam ide. Egyébként ezt mire érted, fiam? tényleg nem változott közbekérdez, pontosítást sürget.
- Erre a burokra, a rétre, Fesadnirra, arra az ember harcosra ott meg egyáltalán! Mennyi idő telt el az enaqweti csata óta? kicsit azért már kezd elillanni a nyugalom. Nem csoda, mindig apám mellett oszlott el a legkönnyebben.
- Hmm ezt nem lesz rövid elmagyarázni. Elébe megyek pár kérdésednek. járkál, ahogy szokott. Hogy miért zártalak be? Mert kellett egy végső mentsvár. Tudod, hogy álltunk akkor Ia Ahsaggal! Jól álltak a dolgok, a Konföderáció hatalmas volt, Enhar is gyorsan fejlődött, én is egész elkezdtem behozni a lemaradást. Úgy látszott, ketten is elegen lehetünk ellene. És hármunk közül, a kis hangulati ingadozásaid miatt - persze, hogy voltak hangulati ingadozásaim a két személy közelében, akik könnyen el tudták oszlatni a nyugalmamat te voltál a leggyengébb láncszem. Holott erődet tekintve jóval Enhar fölött álltál. Létrehoztam hát a burkot. most látható a szokásos jelentőségteljes tekintet És később Fesadnirnak meg ennek az embernek is, hogy akkor hívjalak elő benneteket, ha kell egy háromfős elitalakulat, ha úgy tetszik. Egy második hármas egység, ami még megmenthetett volna az Ahsag, az Ismeretlen elől bennünket Enharral, ha akkora gond lett volna. Aztán most, évekkel később nyitottam fel a burkokat. nade ez ez értelmetlen. Hogy vehetném fel a versenyt a világ egyik, ha nem a leghatalmasabb mágusával egy pattogó orgyilkossal meg egy közönséges ember harcossal az oldalamon?
- Ennek semmi értelme! máris teljesen eltűnt a nyugalom ráadásul úgy állok itt, tátott szájjal, mint valami szerencsétlen.
- Lett volna, hidd el. Olyan erősek voltunk már, hogy ki tudjunk hozni legalább egy patthelyzetet. És akkor ti lettetek volna a mérleg nyelve. végül is, igaz ha esetleg elszámolta magát, amikor úgy vélte, Enharral ketten elbánnak az Ismeretlennel, akkor sem olyan drasztikusan, hogy semmi esélyünk ne maradjon. - Meg hát tudod, hogy ha valamit megtervezek, az általában úgy lesz.
- Mi ez a feltételes mód? nyugalom valamelyest visszaszerezve, pedig egyre kevésbé értem, mi történt a nagyvilágban az óta a csata óta. Mi van az Ismeretlennel?
- Sok a kérdés, Ezuad a szokásos félmosoly - Pontosan nem tudnám megmondani, mi van vele - nocsak, elgondolkozott! Akkor volt valamiféle változás az óta a csata óta. - Csak annyit mondok, erőm gyakorlatilag végtelen. egyre kevésbé értem. Hogyhogy végtelen? Olyan egyszerűen nincs.
- Végtelen nem lehet, ezt te tudod a legjobban.
- Hacsak nem te magad is olyan valaki vagy, akihez erőért folyamodnak. De ennyi legyen elég egyelőre. tehát ő egy Titán? Vagy Isten vagy Veningiter? Egyébként azt tanácsolom, ne menj vissza rögtön a Második Szintre. Nem tetszene, ami ott vár rád. micsoda? El ne menjen, mert - Akármikor felveheted velem a kapcsolatot. Bármit megtehetek. Tudom, hogy nem fogsz állandóan tőlem kérni segítséget. Annál te jobb vagy.

Elment.

Tehát, összefoglalva apám Titánná, Istenné vagy Veningiterré tulajdonképp részletkérdés, valamiféle természetfelettivé vált. Ez a természetfeletti apa nem ajánlja az azonnali visszatérést hazámba. Az Ismeretlenről, aki ellen életem minden percét feláldozva harcoltam a burok előtt, semmit sem tudok habár valószínűleg legrosszabb esetben is igencsak le van gyöngítve. Családom többi részéről és a szövetségeseinkről sem tudok semmit. Egy ismeretlen tisztáson vagyok, egy közelről ismert, kissé szentimentális gyy orgyilkossal meg egy teljesen ismeretlen ember harcossal.

Az élet szép.

Egy biztos: hallgatok apámra nem teleportálok vissza a Második Szintre. Sőt, egyelőre a kapcsolatot sem veszem fel senkivel. Majd lesz valahogy, ahogy Fesadnir szokta mondani

Percek óta csak itt állok és nézek magam elé, az erdőt bámulva akkor már legalább az eget nézzem.

Így már jobb. A gondolataim is könnyebben jönnek így.
Mi lehet az Ismeretlennel? Meghalt? Nem hinném. Habár apám annyi erővel, mint amennyije van, legyőzhette de ezt majd meg fogom tudni. Magamtól pedig nem fogok rájönni.

Mi lehet otthon, Arafethben? Illetve egyáltalán a Második Szinten? Mit sikerült végül megvalósítani az egyesítési tervből? És a terv után mi történt ha egyáltalán már vége van? Áh ezekre sem fogok rájönni. Gyárthatok itt elméleteket akármeddig, nem jutok közelebb az igazsághoz. Ezek megtudásához tehát vissza kell térnem a Második Szintre amit viszont apám nem tanácsol.

És, az igazat megvallva nem is feltétlenül vágyódom el innen. Itt a kék ég, a különböző színekben pompázó felhők, az erős és meleg fényű nap a sárgászöld levelű, barátságos fák, az élénkzöld fű és sok más számomra új dolog. Teendőm nincs. Kötődésem nem tudom, van-e a Második Szinthez, de ha van is, nem tudok róla. Akkor pedig már régen rossz. Kíváncsi vagyok, de a Felszín jobban ki tudja elégíteni a kíváncsiságomat, mint az otthonom. Erről a helyről sem tudok semmit, ahol most vagyok.

A Szenvedés Világába most a Második Szinttel! Sőt! Az egész múlttal! Arafethtel, az Akadémiával, a Hefor család belviszályaival, a királyfisággal, a világ leghatalmasabb mágusa elleni összeesküvéssel! Boldoggá tettek engem ezek a dolgok? Nem.

Akkor pedig mi a bajom a jelennel? Arafeth nem érdekel, az Akadémiához immár semmi közöm, a Hefor családról mit sem tudok, fogalmam sincs, miféle rangom van, az Ismeretlenről meg csak annyit tudok, nem olyan erős, mint egykor volt. Éljen a jelen, éljen az szabadság, éljen az ismeretlen!!

- Maradok egy darabig itt! A Felszínen! Ezzel a két szerencsétlennel, meg még ki tudja, kikkel! csak hogy tisztában legyen vele a Felszín is

Milyen jó dolog is ez az ég! Megnyugtató, felvidító, lelkesítő egy dolog attól függ, mi kell épp a gyynek. Minden esetre engem felvidított és igencsak fellelkesített. Nem tudom, meddig fog ez tartani de mindegy is. Mintha egy csapásra elmúltak volna a múlt problémái, kötöttségei, kényszeri csodás ez a szabadság! Viszont a nyugalmamat azért megőrzöm.

No, eleget fetrengtem itt, holott van egy igen fontos kérdés: hol vagyok? A Felszínen, egy tisztáson, egy erdő közepén. Talán mintha magasan lennék tehát lehet, hogy valamiféle hegyen?

Ez így meglehetősen tág, sokra nem megyek vele, főleg nem igen csekély felszíni ismereteimmel. Legjobb lesz, ha elindulok az erdőben. Ide bármikor vissza tudok térni, úgyhogy nagy baj nem lehet.

Érdekes egy dolog ez a Nap most már feljebb van, mint mikor kitörtem a burokból. Nem olyan oldalról süt, mint odalent a Kristály, úgyhogy az erdőben jóval sötétebb van. A levelek közt átszűrődő fénysugarak pedig gyönyörűek.

A fák ágai a fejem fölött vagy másfél nagylépéssel kezdenek nőni igen magasan van ez a lenti páfrányokhoz képest. A fák barna törzsein szabálytalan csíkokban vannak mélyedések, mindenféle kinövések, meg üregek. A fák törzsei méretben és színben is igencsak különböznek. Sokkal változatosabbak, mint az óriáspáfrányok.

És hogy zörög ez a sok száraz izé falevél a lábam alatt! És milyen sok kis növény van itt a földön is, a fák alatt. Bokrok, különböző színű bogyókkal, sok kis fácska, meg kisebb-nagyobb gombák. Mondjuk a lenti gombák szebbek, mint ezek itt errefelé csupa egyszínű van, ráadásul szürke meg barna a legtöbbjük. De azokon kívül minden élénkebb idefent. Lent gombákon kívül semmi sincs az óriáspáfrány erdőkben. Csak még több páfrány

Nagyobb állatokat viszont itt még nem nagyon láttam például olyan szarvasokat, vagy miket, amikről oly sokat meséltek. Vagy vaddisznót. Mindezeknek nyomuk sincs. Csak ilyen apró, aránylag nagy szárnyú színes izék szálldosnak néha előttem, meg mindenféle bogarak, rovarok. Ezek sokkal kisebbek, mint odalenti rokonaik. Egy megtermett kerag legalább húszszor ekkora, mint ez a bogár itt.

Remek pókok is vannak, ugyanúgy, mint lent. Habár kevesebbel találkoztam eddig, mintha odalent sétálgatnék egy óriáspáfrányosban, és valamivel kisebbekkel is. Ennek pedig örülök. Nem kedvelem ezeket az állatokat.

Összességében, szép egy ilyen faerdő. És nem csak szép, jellegzetes illata is van. Amolyan természetes illat, amiről nem tudnám megmondani, inkább friss, vagy inkább régóta itt rekedt jelleget áraszt. A föld és a fák illata dominál, a virágok és egyebek csak egy hangyányit módosítják a levegő aromáját.

Nem tűnik úgy, mint aminek egyhamar vége lesz, úgyhogy amellett, hogy gyönyörködöm a fákban, átgondolhatom, mi lehet a Második Szinten. Vagy legalábbis gyártok pár elméletet

Először is lehet, hogy a terv sikerült, újraegyesült a Szint, apám alatt ha egyáltalán itt maradt császárnak, természetfeletti létére.
Természetfeletti ezt még mindig nem értem. Nézzük, elméletben hogy is lehetne? Úgy, hogy addig tágítja a mágiakezelő képességét, hogy az már egy Titánéval ér fel, legalább. De akkor is még csak halandó. Nagyon erős, de halandó, ő maga nem képes erőt adni úgy, mint a természetfelettik vagy rosszul tudom?! Minden esetre ismereteim szerint kell hozzá még valami. Istenek döntése, vagy áh, fogalmam sincs.

Ezen érdemes volt elkezdeni gondolkozni, igazán sokra jutottam
Visszatérve az egyesítési tervre: lehet, hogy elbukott az egész. Habár nem hinném, hogy apám akkor nyugodtan tudta volna tervezni a természetfelettivé válás felé vezető útját. Tehát valószínűleg sikerült, vagy még nem dőlt el. Kéne tudnom, mennyi ideje vagyok a burokban, hogy ezt el tudjam dönteni.

Madarak! Ezekről el is feledkeztem. Pedig mennyi szépet lehet hallani felőlük odalent. Meg kell hagyni, érdekes és szép hangokat tudnak kiadni, és a kinézetük is szemet gyönyörködtető. A mozgásuk is megerősíti a pozitív képet. Igen kecsesek, s a szabadság érzetét árasztják magukból. Nem vitás, hogy a mi keragjainknál, meg egyéb hatalmas rovarjainknál nagyságrendekkel szebbek. A lenti repülő lények hangjába meg bele sem gondolok.

Arrafelé meg mozgolódik valami nagyobbacska dolog a levelek közt! Fekete és fehér szőre van, méretre meg akár egy kerag. És milyen fürge! Idenézett, felcsillantak a szemei, és már el is tűnt.
Érdekes egy hely ez a Felszín! Már csak az érdekel, élnek-e a közelben emberek, vagy tudom is én, más hasonló lények.

Mintha arrafelé ritkulnának a fák! Hátha az erdő szélén valamivel többet tudhatok meg a hollétemről. Mennyire lehetek a tisztásunktól? Így visszanézve egy-két ezer nagylépésre, legfeljebb.

Már alig tíz nagylépésre van az erdő széle, látok egy újabb tisztást. Valamik pedig úgy mozgolódnak ott jobbra, a ritkulás után, mintha csak egy kisebb csorda vusat lenne a közelben. Nem mintha nem gond lenne egy csorda vusat elpusztítása de kár lenne értük. Viszont máshogy nem tudnám magam megvédeni. Lehet, hogy tényleg valamivel több védővarázslatot kellett volna tanulnom a rengeteg támadó mellé

Mi lehet ez a mozgolódás? Egyre hangosabb és egyre furcsábbak a zajok. Egy kis futás amúgy sem árthat. Óvatoskodni fölösleges, úgyhogy gyerünk.

Ezek nem vusatok. És nem is felszíni rokonaik. Emberek. Igencsak szakadt ruhákban, láthatóan harcviselt páncélokkal, nem igazán ápolt fegyverekkel. És egy szekérrel, amit egy ló húz! Egy ló! Mennyit lehet hallani lent a lovakról és Hefrethben is alig láttam.

A lovon kívül van vagy kéttucatnyi ember, s egy kitaposott úton közelednek felém. Az egész tisztás lehet vagy hét-nyolc nagylépés széles, az út mellett is valamivel kikopottabb fűvel, mint a mi tisztásunké. A túloldalon pedig más fajta fák vannak, és mintha nem sokkal a rétecske széle után elkezdene lejteni.

De egyelőre fontosabb, hogy észrevettek nem mintha nehéz lett volna felfedezni, ahogy kiugrom az út közepére az erdőből.

Hogy üvölt remélem, nem támadnak. Igazán kár lenne értük.

Ez a kiabáló biztos az a vezér a barma. Nem kéne így történnie, de ha egyszer nekem rontanak bár lehet, hogy nem fognak, nem ismerem a kultúrát. Lehet, hogy ez az üvöltés egészen mást jelent, mint amit nálunk jelentene.

Nos, a mozgásuk alapján tévedtem, nem jelent mást. Akkor próbálkozom a degalori nyelvvel.

- Nyugalom! Nem támadok! a kezek felemelése csak nem jelent teljesen mást náluk. Béke! a nyelvtudásom is hagy maga után némi kívánni valót de ezeket aztán nem érdekelné az sem, ha verseket idéznék, ahogy elnézem a reakciót.
- Mélységi vagy. milyen nagy jelentőséget tulajdonít ennek a szónak. - Számodra itt nincs béke! mit művelhettek a felszínen Zortalék, hogy így rettegik fajunkat?

Megint üvölt a vezér, a többi meg megindul. Legalábbis nagyjából egy tucatnyi. Felük karddal és pajzzsal, a maradék nagy része meg lándzsával. Meg van egy-két buzogányos, meg fogalmam sincs, milyen nevű fegyverrel hadonászó is. Mindegyik láthatóan tetőtől talpig mocskos, némelyek sántítanak is, vagy máshogy látszik meg rajtuk, hogy sérültek. Szerencsétlenek

Ha nem álltok meg nagyon gyorsan, jön az energialöket! sugallom. Ezt megértik, nem a nyelvektől függ de így sem állnak meg. Egy pillanatra mintha megtorpantak volna, de a vezér újabb kiáltása újra támadásra bírta őket. Kezdem mondjuk egy ostorlökettel, aztán majd meglátjuk, mit szólnak

A megidézés még mindig rendben van, és a karom mozgása sem nehezül el, ahogy a burok előtt sem tette tökéletes!

Vállból csapom el őket, jobb kézzel, a balba meg megidézek egy újabb ostorlöketet. Gyönyörű egyszerű, nem épp grandiózus, de hasznos tud lenni. És nem hiába nevezik ostorszerűnek; valóban mintha egy iszonyatos erejű ostort csaptam volna nekik, aminek lendülete nem hagy alább, ha nekiütközik valaminek. Az Anyagi Síkon is ostorhoz hasonlatos kinézete van: vibráló, enyhe kékes árnyalatától eltekintve átlátszó, vastag vonal jelzi jelenlétét. Ráadásul olyan érzés, mintha semmi sem lenne a kezemben.

És a tucatnyi ember a leggyorsabb, lobogó, hullámos fekete hajú harcos buzogánnyal, már épp hogy három nagylépésre van tőlem szétszóródik oldalra. Az erdőbe neki egy fának, vagy egyszerűen az út melletti tisztásra. Sőt! Egy túlrepült a tisztáson, le, a fák mögé. Valóban lejthet ott

Viszont elfelejtettem úgy rendesen a földhöz csapni őket. Sebaj, ami késik, nem múlik.

Most lecsapok a maradékra a felük a szekér előtt csoportosuló íjász, a felük megtorpanó lándzsás. Mindegyik igencsak meglepettnek látszik.
Bal kézzel ütök, mintha csak egy pofont adnék valakinek. Bal kézzel ütök, mintha csak egy pofont adnék valakinek. Ezt megnézem a Szellemrétegben. Az ostorlöket itt is hasonlóan fest, mint az Anyagi Síkon, de itt egyértelműen kék, és nem vibráló.

Most legalább a földhöz csapás is sikerül máris ocsmányabb hangokat adnak ki, mint az első csapat.

- Felőlem lehet béke - az egyetlen megmaradt ellenfél a vezér elég lassan válaszol. Nem csodálom a szekér mögül mászott elő. Ruhája tiszta por, a bal karját meg nem tartja épp egészségesen. Gondolom, egy cseppet azért még ő is megijedt.

Már másodpercek óta semmi reakció, csak állunk egymással szemben, és nézzük egymást. Körülöttünk mindenütt halott és félholt emberek, némelyikük még nyög fájdalmában. A levegő a kis összecsapás helyszíne körül tele van felvert porral, s pár száraz falevél is kavarog a levegőben gondolom az erdőbe esett emberek verték fel őket. A friss reggeli levegő, az erdő, a por és a vér szaga keveredik.

- Tudom. sugallja. Nem túl bőbeszédű. Viszont magabiztos. - Halál rád, mélységi!! most már üvölt.

Meglehetősen bátor, amit csinál; kardot rántani egy kéttucatnyi harcost könnyűszerrel elpusztító mágus ellen, egyedül

De akár bátor, akár nem, egy tenyerembe megidézett, közönséges összeroppantással könnyűszerrel elintézem.

Utolsó módosítás: 2010.08.22. 16:46

Az elkötelezett kalandor v2.0

Kemloth | 2010.08.09. 22:01 | kategória: Fantasy

Heló újra!

Aki elolvasta az eddig feltöltött három összefüggő fantasy-próbálkozásomat, és nem vesztette teljesen érdeklődését azok sokak szerint mérsékelt élvezhetősége miatt, most egy cseppet örülhet. Ugyanis elkezdtem az eddigi három rész újragondolását, és alapos kijavítását.
Az első rész javított változatával el is készültem. Ezt töltöm most fel.
Szerintem jól sikerült a javítás, megpróbáltam tanácsaitok alapján alakítani az irományon. Nagyjából ez a maximum, amit most, így, első személyes írásban ki tudok hozni magamból.
A sorozat negyedik részét már harmadik személyben írom majd. Abban valamelyest othonosabban mozgok.

Az eddig feltöltött verziók törölve lettek - fölösleges itt lenniük, ha megérkeznek az újak.

És most következzen némi előzetes ismertető (aki olvasta kis sorozatomnak legalább az első részét még a régi verzióban, ugorja át ezt a részt!).

Fantasy történetet próbálok írni. Egy általam létrehozott világban játszódik, és (első sorban) a főszereplőkön keresztül kapcsolódik a kész regényemhez.
A világot megpróbálom fokozatosan bemutatni... intenzívebben, mint a régi verziókban.
Ha elér bármit is ez a kis sorozat, és úgy kívánjátok, írok majd egy kis értelmező szótár szerű képződmény, hogy egy helyen megtalálható legyen minden. Ezt jelezzétek, ha gondoljátok!...

Minden esetre nagyon kérek mindenkit, hogy írjon észrevételt, véleményt, kritikát!!!

Nem akarom húzni az időt, de pár dolgot muszáj most elárulnom a világról, a történetről, hogy érthetőek legyenek az első részek.
Ez pedig a gyy faj rövid leírása. Az első két rész főszereplője ugyanis gyy, avagy mélységi tünde. A több ezer éve egy hatalmas földalatti térbe menekült tünde ország népének utódja. Bőrük enyhe kékes, zöldes vagy lilás árnyalatú lett a napétól erősen elütő fénytől. Majd háromezer évig csak szerényen érintkeztek a felszín népeivel. A gyyk öregedésének sebessége fordított arányosságban van életkorukkal. Tehát a születéstől öt éves korig ugyanannyit változnak, mint egy ember, tíz éves korig már egy gyy valamivel kevesebbet, tíztől húszig már számottevően kevesebbet, és így tovább.

Azt hiszem, ennyi elég is előzetes információnak ha bárki úgy véli, valamit igazán elmagyarázhatnék még, ami kell ahhoz, hogy megértse az irományt, tényleg szóljon!!

És most újra útjának indítom a szememben már kevésbé nagyreményű sorozatot, melynek célja egyelőre az, hogy olyan szintre hozzam az írásomat, ami kielégítő számotokra. Tehát kérlek Titeket, KOMMENTELJETEK!!

Kezdetben a Világon csak Zeltar, a Tökéletes Első létezett. Előtte és nélküle semmi nem volt, van és lesz, ő maga volt a világ, s mint Tökéletes létforma, maga, így a világ felett teljhatalma volt.
Csak Ő tudja miért, maga részeiként, ám mégis különálló teremtményekként megteremtette az Istenek felett állókat, más néven Venengitereket. Azok még a Zeltaron kívüli világ megteremtése előtt megteremtették az isteneket, hogy azokra bízzák feladataikat, az Istenek pedig a Titánokat. A Veningiterek teremtményeik közt osztották el a rájuk bízott feladatokat, és adták át nekik is a hatalmat, azok pedig ugyanígy tettek a Titánokkal. Így, az Titánok, az Istenek, és Veningiterek alkották meg végül a világot: a Három Síkú Rendszert.
A három sík egyike az Anyagi Sík: egy végtelen rendszert, melyben végtelen számú részvilág létezik, melyek teljesen külön állnak, de az átjárás lehetséges, csak roppant nehéz.
A második a Szellemi Sík: a holtak kerülnek ide, valamint az Anyagi Sík felé tartó lelkek, illetve vannak még az ismeretlen önálló lelkek, s Titánok is gyakorta vannak ezen Síkon.
A holtaknak itt nincs fizikai testük, csupán keringenek, míg el nem dől, hová kerülnek tovább. Vagy visszakerülnek az Anyagi Síkba, egy másik testtel, másik tudattal, vagy, ha különösen kedvesek egy Istennek, akkor az Isteni Síkba szállnak tovább. Az is lehetséges viszont, hogy a Szellemi Sík egyik alsíkjába kerülnek: Megtisztulás Síkja, Szenvedés Síkja, Nyugalom síkja, Boldogság síkja, és még megannyi más.
A harmadik sík pedig az Isteni Sík: az Istenek és Veningiterek vannak itt, s akiket magukhoz hívtak. Itt is van valamiféle anyag, illetve számunkra ismeretlen, felfoghatatlan, annál felsőbbrendű dolog, amiből az Istenek, s Veningiterek vannak teremtve, s amivel körül vannak véve.
Zeltar, a Tökéletes Első pedig a síkok felett áll, a Titánok pedig a Síkok közt közlekednek, munkálkodnak.
Egy fontos tudnivaló van még a Három Síkú Rendszerről: egyik Síkban sem marad semmi örökké.
Nos, ezen világ egyik részvilágában játszódik a történet. Ott, ahol használják a mágiát, mely az Istenektől ered, sok faj van, azok közül sem csak egy civilizált és uralja a földeket.
Ezen részvilágba kezdetben megteremtették a növényeket, az állatokat, és az Embert. Az igencsak tökéletlen, magában kártékony, ám könnyen tanuló és fejlődőképes fajt.
E fajból később kialakult természetesen, vagy Titánok befolyása miatt sok faj: tündék, törpök, az emberek sok alfaja, s még számtalan kis faj.
Ezután a Titánok, Istenek és Veningiterek közvetlenül nem avatkoztak a részvilág dolgaiba, így lassan elfoglalták a területeket a fajok.
Fejlődtek, szaporodtak, járványokat és katasztrófákat vészeltek át többé-kevésbé, háborúztak, s mindent csináltak, amit az emberek a Földön is.
Részlet, Előszél - prológus

Az elkötelezett kalandor

- Megvan! Megvan, és kihoztál! talán sikerül átüvöltenem ezt a csatazajt?!

Mélységes Harmadik Szint! Itt lebegek az ostromolt Delachlon felett! A város kétharmada lángokban áll, és egy gigantikus sereg csak degaloriak lehetnek - tölti meg az utcákat csak úgy csillognak a páncéljaik. Etlar meg nem válaszol, de kit izgatna most ez? A város másik felének, úgy látszik, nem esett baja sőt! Gyy seregek mozgolódnak ott. Minden utcán és téren, ahol a két sereg találkozik, harc dúl és nem úgy látszik, mintha elbírnánk az emberekkel.

Az egykori Gyy birodalom központját, a Második Szint valaha volt legnagyobb városát a leghatalmasabb ismert ország, DeGalor ostromolja!! Zeltar irgalmazzon nekünk!

De mi ez az irdatlan nagy fényesség? Áh, biztosan Etlar valamiféle varázslata. Csak nem megfordítja a csata menetét, mint a polgárháborúban többször is? Áh, ehhez talán még az ő ereje sem biztos, hogy elég lenne

Akármit is akar, igen hatalmas varázslat lehet ez, nem lehet nyitott szemmel kibírni! Sőt, még a szemhéjam sem elég arra, hogy kiszorítsa ezt a ragyogást

Még mindig ragyog? Elveszem a kezem nem. Végre mintha megszűnt volna a mértéktelen fény. Nézzük csak, mi történt!
Ööö vagy rajtam kívül minden megszűnt létezni, vagy vagy pedig fogalmam sincs, mi történt.

Habár magamat sem látom, tudom, hogy létezem, és itt vagyok a semmi közepén. Szó szerint. A nagy feketeségben. Illetve nem is feketeség ez, hanem semmi!

Hová tűnt a csata? A hatalmas ember sereg és az egyesült mélységi hadak? Nem válhatott minden hirtelen semmivé! Habár
De ha nem is ezeknek a dolgoknak, valaminek még itt is lennie kell! Nem létezhet tökéletes semmi! Vagy mégis?

Nyugalom, nyugalom össze kell szednem magam! Talán csak Etlar, vagy épp az Ismeretlen mágus játszadozik a tudatommal. Ő akarja, hogy azt higgyem, a semmi közepén vagyok. De akkor azt is ő akarja-e, hogy azt gondoljam, nem vagyok a semmi közepén, hanem csak ő akarja, hogy

Ennek végképp semmi értelme. Tényleg össze kell szednem magam, értetlenkedéssel nem sokra megyek. Egyébként is mindegy, hogy értem-e, változtatni nem tudok rajta de talán valahogy kijuthatok!

Először egy biztos pontot kell találnom. Például a saját testemet, ha más nincs nézzük csak, megmozdítom a kezemet, hátha mozog! De honnan is tudom? Mindegy, a lényeg, hogy tudom. A lábam is rendben van akkor futok!

És futok. És futok

Ezzel pont ugyanannyira kerülök közelebb a kijutáshoz, mint ha meg sem moccannék. Nem történik semmi. Még mindig semmi! Így viszont aaa ooo ööö...

Fű. Föld. Az arcomban, közvetlenül nem értem! Egyáltalán nem értem!!

Hová lett a csata? Hogy kerültek ide ezek a dolgok? Vagy hogy kerültem ide Delachlonból? Szinte biztos, hogy Etlar műve de miért? Nem érteeem!!

Nem mintha az utóbbi időben sok mindent értettem volna igazán köszönöm, Etlar Hefor, hogy fenekestül felforgattad egészen jó kis életemet!! Nem mintha nem magamtól jelentkeztem volna a káoszra, de

Na, elég az értetlenkedésből koncentrálnom kell. Meg KELL nyugodnom!

Ha már ide kerültem, szétnézek. Inkább, mint hogy azon töprengjek, hogy jutottam ide.

Nos, nézzük először ezt a füvet a legközönségesebb fajtának tűnik, amit el tudok képzelni. Habár talán kissé élénkebb zöld, mintha a Második Szinten lenne, és kevésbé csomós is csak nem a Felszín?!

Na jó, kényelmesebb volna felülni de csak óvatosan! Először is megvannak a kardjaim? Meg hát. Akkor pedig baj már nem lehet!

Jól van, úgy látom, semmi veszély.

Hacsak azt nem tekintjük annak, hogy a Felszínre keveredtem! Márpedig ez most már egészen biztos. A végtelen Első Szintre Ahol nem a szintünk szürke tetejét látom, ha felnézek, hanem a tiszta kék eget ez egyébként kellemesen szokatlan. Jártam már a Felszínen többször is, láttam már az égboltot - mégis szokatlan. Nem tudom, mennyi ebben a kellemes érzetben a megszokottól eltérő látvány miatti öröm, és mennyi a valódi szépség iránti de tulajdonképp mindegy is. Kellemes látvány ez a tiszta kékség a Nappal.

Milyen érdekes dolog ez a Nap is! Mennyivel melegebb a fénye, mint a mi Kristályunké szó szerint, és képletesen is. Persze ezért van itt sokkal több fajta növény és állat, mint odalent meg hát azt mondják, minden innen származik a felszínről. Hogy itt volt minden élet kezdete. Hogy innen származik minden egyes növény, állat meg emberforma lény. És most, a Napot látva ezt el is hiszem

Most meg mi van a látásommal? Hallottam már, hogy a Nap ilyet is tud, de ennyire?! Alig látok valamit sebaj, állítólag csak kis ideig marad így. Legalábbis ezt hallottam még Hefrethben.

Addig sem kéne, hogy megtámadjanak, mert akkor végem de sokat nem tudok tenni ellene, úgyhogy nézem továbbra is a tiszta eget. Illetve nem teljesen tiszta, ha jól látom. Ilyen kis fehér micsodák vannak rajta itt-ott. Hogy is hívták ezeket a felszíni kolóniákban élők? A DeGalori nyelvből vették át a szót, a mi nyelvünkből már kihalt a levonulás óta. Talán valami f-fel kezdődő szó volt f-f-f itt van a nyelvemen felhő! Szóval kissé felhős az ég.

Na, ennyit a felszíni különlegességek neveiről mostanra, legalábbis. A szemem helyre jött, úgyhogy felmérem a helyet. Egy tisztás kellős közepén vagyok, és itt van mellettem a Harmadik Szintet megjárt zsákom! És ahogy egy ilyen felületes átnézésből megállapítható minden benne van, ami számít! És van itt még egy fekvő alak is, egy méretes láda mellett, meg egy harmadik halom holmi is mindjárt megnézem azokat is közelebbről.

Viszont vigyáznom kell: kevéssé biztonságos hely ez. Vagy tíz nagylépés széles, és talán egy kicsit hosszabb, aránylag sűrű erdővel körülvéve. Páran rám támadnak az erdőből, és végem az egész rétet ugyanolyan fű borítja, és még egy bokor sincs, amit esetlegesen fedezéknek tudnék használni. Ráadásul fogalmam sincs, ki ez az alvó alak, meg a harmadik, akinek a holmija itt hever De ami azt illeti egy árva zajocskát sem hallottam ennek az alaknak a szuszogásán, meg magamon kívül. Úgyhogy talán mégiscsak biztonságban érezhetem magam.

Meg is nézem az alvót közelebbről. Vagy öt nagylépésre fekszik tőlem, az oldalán, nekem háttal. Valami sötét színű, csuklyás köpeny van rajta, úgyhogy innen csak annyit tudok megállapítani: ember formájú.

Innen közelebbről már valahogy ismerősnek tűnik. Nézzük csak az arcát

Mélységes Harmadik Szint! Neem, ez nem lehet ő egyszerűen nem lehet! De mégis, ugyanaz a rövid, fekete hajjal szegélyezett, átlagosnál kissé hosszúkásabb arc nagy, cseppet sem kiálló állal, kissé mélyen ülő szemekkel és sűrű szemöldökkel!! Még a bőre is ugyanolyan kékes árnyalatú, és orra is épp ugyanannyira vékony és pont olyan ívben hajló, mint Ezuad Heforé!

- Ezuad! Ezuad! Te élsz? Ezuad! hátha reagál a kiáltásra! Hogy hogy itt van? Hisz évekkel ezelőtt meghalt abban a csatában Enaqwet ellen!

Megrázom, hátha felébred ha egyáltalán alszik. De nem, semmi válasz. Talán nem is ő az, hanem csak holmi mágikus báb?!

Áhh, ilyen elméletekkel egész biztos, hogy nem megyek az égvilágon semmire. És könnyen lehet, hogy semmi baja. Láttam én már sok mindent, amit mágiával műveltek

Tehát felteszem, hogy ő bizony Ezuad. Akkor pedig fel kell ébresztenem!

- Bocsáss meg, Ezuad, de muszáj - egy pofon, két pofon semmi. Három pofon ez már egy fokkal nagyobb semmi. Talán mégis halott vagy?

De nem, ez ostobaság. Egyértelműen él, még a szíve is ver. Akkor meg mi lehet?

Óóó csak nem ő is abban a semmiben van?! Ez az, ennek kell lennie! Valaki gondolom Etlar, de hát ki tudja - abba a semmibe taszított minket Ezuaddal. Hogy mi célból, azt nem értem de Etlar hosszú távú céljait legjobb napjaimban sem sikerült átlátnom

Minden esetre így, hogy ez a mágus is abban a semmiben van, ahol én voltam, nem tehetek semmit, csak várhatok. Sokszor tettem már ilyet, rosszabb helyzetekben is, nem lesz újdonság Addig is legalább megnézhetem a harmadik ittlévő holmiját.

Valami harcos lehet - itt van a kardja. Egész szép darab, de meglátszik rajta, hogy sokat forgatták már pedig a pengére rakódott mocskon és pár kisebb sérülésen kívül egészen újnak látszik. Meg itt van a sisakja is. Ez kétség kívül egy régóta használt darab, valamiféle jellel a homlokrészen. No meg itt van egy kis erszény.

Valahogy minden holmi szokatlan. Minden kicsit más alakú, meg más szagú? De megvan a fő különbség! Hatszög helyett négyszög van mindenütt! Négyszög alakú a markolat vége, négyszög alakú a sisakon lévő jelet körülvevő kis dísz, még a kis szütyő is négyszög alakú. A szag is más nem is tudom, egyszerűen más. Valamivel talán frissebb, mint amit megszokott az orrom odalent.

A lényeg, hogy nem gyyről van szó, az biztos vagy legalábbis nem gyy holmikról.

Nocsak, van itt egy kesztyű is! Jóféle és elegáns barna bőrkesztyű valamiféle vad bőréből lehet, tapintás alapján. Habár elegáns, láthatóan használja a tulajdonosa, több helyen is kopott. Nem csak holmi dísz, vagy csecsebecse már amennyire egy kesztyű csecsebecse lehet. Egyébként ez is tele van négyszögekkel; az ujjbütyköknél, a csuklórész körül, meg a kellős közepén is van egy-egy, bőrből vagy fémből. A középsőben meg mintha írás lenne de túlságosan el van kopva ahhoz, hogy el tudjam olvasni. Egyébként is, hol lehet a párja? De mindegy, bárcsak ez lenne a legnagyobb kérdésem ezzel a réttel kapcsolatban!

Úgy látom, a tisztás már nem tartogat számomra semmiféle újdonságot. Ezuaddal nem tudok mit kezdeni, az ember holmijában meg semmi érdekeset nem találtam ezeken kívül. Így viszont a legjobb lesz, ha megvárom ezt a harcost, hátha őt többet tud, mint én. Maradok hát a réten.

Sőt! Mintha láttam volna a pipámat a zsákban az imént, hátha van némi ezüstgyökér is hozzá Legalább lenne mivel elütni az időt, no meg a gondolkodáshoz is megjön hozzá a hangulatom.

Szerencsére megvan minden, ami egy jó pipáláshoz kell. Így már szinte biztosra veszem, hogy Etlar küldött ide valahogy különben minek volna itt a holmim? Ő biztosan valami küldetés miatt küldött ide, ahhoz meg kell a zsákom. Összességében, nem rossz gyy ez a mágus.
De jó is ez az ezüstgyökér! Jól emlékszem, még Maschelt Edillben vettem, amikor azzal az arafehi rablóbandával tartottam. Te jó ég, milyen rég is volt!

Vegyük csak át, hogy is volt ez? Abban az arafethi társaságban az a parasztgyerek nade miért csak Arafethben kezdem? Ha már végigveszem életemet, korábban kellene. Sokkal korábban. Kelet Kristályában. Siarechben a szülő országomban.

De rég jártam ott is! Pedig megérdemelne egy újabb látogatást, a gyerekkor emlékére szép évek voltak. No aztán ami utána jött, az már más kérdés.

Anyám elvesztett a mascelt sorehefi vásárban a mai napig nem értem, hogy sikerült neki. Mondjuk volt alkalmam megmondanom neki, amit gondolok a dologról, ki is használtam ő meg persze rimánkodott, hogy mennyire megviselte az eltűnésem, és hogy mennyire sajnálja. Elhittem, megbocsátottam, de ez már nem változtatott semmin. Addigra már semmi esély nem volt rá, hogy kisnemesi sarjból kiképzett harcos vagy mágus legyek. Illetve esély lett volna, csakhogy nem akartam anyámmal való találkozásomkor már vándorló orgyilkos és szörnyvadász voltam.

Tulajdonképpen akárhogy is hangzik, inkább köszönöm neki, hogy elvesztett, mintsem megbocsátom! Akármennyire is rossz érzések szállnak meg, ha az elveszésem utáni évekre gondolok, valószínűleg jobban alakult így az életem, mintha ott maradtam volna, apám fiaként. Egyébként hosszú távon semmi panaszom nem lehet a szüleimre húsz évig nevelgettek, eltartottak sőt, a találkozásunk óta is segítettek, ha kellett. Habár ki tudja, mi lett volna, ha

Senki. Épp ezért ennyit elég is a szüleimről meg a gyerekkorról. Jött az önállóság vándorlás Siarechben, mindig máshol éjszakázás, spontaneitás. Aztán szereztem valami fegyvert, egyre jobban megszoktam az életmódot, mindig más vándorokhoz csapódtam szép is volt! Legalábbis így utólag visszagondolva. De, ha jól emlékszem, egész hamar belejöttem, onnantól kezdve pedig élveztem. Én voltam maga a mélységi kalandor; a húszas-, később harmincas éveiben járó gyy, mindig valamiféle zsákkal vagy ládával, benne mindenféle kacattal, aki csak vándorolt. Mindegy, hogy gyalog, xeraton vagy holmi szekéren, hogy egyedül vagy egy másik vándorral, bandiákkal vagy kereskedőkkel, adószedőkkel vagy esetleg egy hadsereggel A hangsúly a felfogáson volt: majd lesz valahogy. És valóban mindig volt valahogy.

És szerencsémre sosem úgy, hogy otthagytam a fogam pedig bejártam az egész Második Szintet. Siarechtől Delachlonon át Atorillig minden országban és városállamban megfordultam.

Persze közben fokozatosan egyre több mindent tudtam és egyre jobban. Pedig nem volt mesterem. Mármint állandó mesterem ha valaki tudott tanítani valamit, megtette - fizetségért vagy holmi szívességért cserébe. Pontosan, mint a gyy népmesékben: kalandos utam alatt összeszedtem a vándorok és rablók, kereskedők és harcosok tudását csak annyiban térek el a meséktől, hogy nem lettem sehol sem király.

Persze folyamatosan felejtettem a tanultakból de amink kellett, az megragadt. Ami pedig vagy negyven-ötven év alatt megmaradt, az több mint kielégítő. Ezt mások is így gondolták, így elkezdett terjedni jó hírem. Egyre többen béreltek fel holmi gyilkosságokra, vagy szörnyetegek levadászására. Így hát egy idő után áttértem a bérenckedésre kifizetődőbb volt, mint a puszta vándorlás. Aztán valahogy elvetődtem Arafethbe.

Arafethbe ahol aztán az egész éltem felfordult. Először a szokásos szörnyöldöklés volt, no meg pár gyyre is kaptam megbízást. Aztán gondoltam egyet, és egy időre otthagytam a megbízásokat, s csatlakoztam az első rablóbandához, amivel találkoztam. Semmi különleges nem volt benne látszólag. Aztán persze az a tehetséges parasztkölyök meglepett, amikor megölte a bandavezért hogy is hívták? Na megvan, Kechor!

Szóval a kölyök megölte Kechort, én meg észrevettem és elengedtem holott kivégezhettem volna. Sebaj, így is enyém lettek azok a különleges kardok, amiket azóta használok. És a bandavezéri szerep is!

Amit viszont nem gyakoroltam sokáig. Meguntam a bandával való fosztogatást, így jobb híján megkerestem az akkoriban rohamosan növekvő népszerűségnek örvendő szektát, az Egyenlőség Titkos Társaságát, és beálltam a vezér testőrének.

Ez sokáig kielégítette kalandvágyam, pénzt is kaptam eleget aztán, évek múlva jött a polgárháború; és Barden. Aki elsőként csúnyán elbánt velem, mióta kitanult orgyilkos vagyok.

Abban az időben jött Etlar is. Pontosabban mentem én hozzá, és vettem rá, hogy foglalkoztasson. Aztán persze elköteleztem magam mellette, végleg véget vetve evvel a kalandoréletnek.

Aztán megint harcoltam Bardennel és mindkettőnk szempontjából csúnya vége lett a dolognak. Azóta nem is párbajoztunk épp ellenkezőleg! Befogadott tanítványának, amivel újabb szintre ugrottam tudás és tapasztalat terén. Nem is beszélve az Etlar által oktatott dolgokról, meg a tapasztalatról, amiket az általa adott feladatok megoldása közben szeretem.

Különösen ezen az utolsón, ott, a Harmadik Szinten meg kellett szereznem azt a valamit, amiről fogalmam sincs, hogy micsoda, holott a kezemben fogtam. Aztán Etlar felvitt magához, Delachlon ostroma felé. És végül ott volt a villanás, majd pedig

- Te meg ki vagy? régen ijedtem meg ennyire! De remélem most is fölöslegesen
- Te ki vagy? ember, azt látom. Gondolom valami harcos. Ilyen páncéllal nem is lehetne más nocsak, nevet! Akkor csak nem ártószándékkal van itt. Fesadnir vagyok. Fesadnir, csak ennyi. - de szeretek is degalori nyelven beszélni! Hát te ki vagy, szalmahajú ember harcos?

Utolsó módosítás: 2010.08.21. 21:09

Összecsapás

Kemloth | 2009.06.16. 11:58 | kategória: Fantasy

Mint láthatjátok, új rovatot nyitottam, fantasy néven. Ennek okai a következők: jelenleg nem jut eszembe semmi, amiről írhatnék ide, de nem akarom befejezni. Írogatok, és egyszer már próbálkoztam az elérhetővé tevésével csekély olvasottságú előző blogomon, az azonban nem járt túl nagy sikerrel - értem ezalatt az akár pozitív véleményeket, akár - inkább építő jellegű - negatív kritikákat.
Ezek, valamint Beny12 blogjának megjelenése (Beny, nem koppintani akarlak, elhiheted... főleg hogy ez a rész, amit ma felrakok, tavaly nyáron született. Minden esetre ezúton is kösz a tuttodon kívül adott ötletet! ;)) arra engedtek következtetni, hogy nagy baj nem lehet abból, ha felrakok ide részleteket. Nem mind a 140 oldalt rakom fel egy oldalas részletenként, hanem asszem egy-egy összefüggő részt vágok szét, és azokat teszem fel. Persze a feltöltés rendszerével kapcsolatban is örömmel fogadok ötleteket.
Szerk.: NEM vágom őket szét, egyben rakom fel.

És arra kérnék mindenkit, hogy, ha akár pozitív, akár negatív véleménye vagy akármilyen észrevétele van, akkor írja meg, lehetőleg kulturált formában!

Nos, íme az első részlet (igazából azért ez az első, mert ezt volt kedvem most átnézni, kicsit átírni és kijavítani.):

--

- Hagyd el a hatalomvágyat, és a cselszövögetést. Mondta, s mélyen a Qin Zol szemébe nézett. Kék-lila köpenye méltóságteljesen lobogott háta mögött, valamint a válláról a felkarjára lógó anyagdarabba és hajába is bele-bele kapott az enyhe légmozgás. Fejdísze most nem volt rajta. Ne is szabadkozz, Qin Zol, nem vagyok én olyan idióta, mint Rotzal volt, nem lehet csak úgy becsapni. Ne, ne kezd nekem magyarázni, hogy nem is tervezted, meg hasonlók! Fojtotta társába a szót. Ügyes vagy. Nagyon is ügyes. Éppen ezért nem látom értelmét, hogy olyasmire pazarold erődet, ügyességedet, befolyásodat, mint hogy engem próbálj megöletni, vagy azzal próbálkozni ellenem, mint Rotzal ellen. Folytatta. Kirrel komolyan nézett a mestermágusra, miközben haladtak a palota felé. Minek? A siker kizárt. Szögezte le, majd másodpercekig csak lépteik koppanását hallgatták. - Inkább fogjunk össze. Szólt végül. - Én vagyok a király, te lehetnél alkirály. Családegyesítés, s miegyéb Majd újra a csizmákat hallgatták. Nos, mit felelsz, Kirrel?
A harcos családfő pár másodpercig komolyan nézett a mestermágusra, majd hátranézett a katonáira, kezét ruhája alá csúsztatta, alig észrevehetően, majd visszafordult a Heforhoz, s elmosolyodott.
- Jól látod a dolgot, mint mindig, Etlar. Elvállalom az alkirályságot. Csak igazat adhatok neked mindenben, amit mondtál, és nem tagadom, voltak terveim félre tételedet illetően de már letettem róluk. Ezzel kezet nyújtott a szigorú tekintetű mestermágusnak.
Az belecsapott a kezébe.
A Qin Zol szélesen elvigyorodott, szemben Etlarral, aki hamarosan fájdalmas arcot vágott, s üvöltött párat, majd kezét bámulta: egy fémtüske szúrta át.
- Áruló! Hogyan tudtál becsapni?! Kérdezte fájdalmas hangon, de most is próbált magabiztos, erős hangján beszélni, ami ahhoz képest, hogy milyen állapotban volt, egészen jól ment a mestermágusnak.
- Barom szerencsétlen nagyképű idióta! Nyögte ki Kirrel hangos nevetés közepette.
- Nem vagyok én ilyen egyszerű eset, nehezebb engem becsapni, ahogy már említettem párszor. Mondta a máus, s ezzel kirántotta az idegen tárgyat kezéből, majd nemes egyszerűséggel arrébbteleportált.
A Qin Zol katonák egy emberként iramodtak utána.
- Állj! Parancsolt a családfőjük és fővezérük. Hagyjátok, ez az én dolgom. Nehezebb becsapni?! Kérdezte ezután a mágustól, s ment felé néhány lépést, nagy, biztos léptekkel. Ez igaz. De korántsem lehetetlen. Kardot! Kiáltott hátra, s az valaki hozott is neki egyet.
A Qin Zol egyszer csak megérezte, hogy a mágus varázsol. Nem látta, nem hallotta, érezte. Ugyan harcos volt, de némi képzésben részesült a mágia terén, így ha koncentrált, és elég közel volt a történés, megérezte a varázslatokat.
A Második Szint leghatalmasabb mágusával szemben állva azonban csak annyira volt elég a képzés, hogy megérezze, valami egy hatod ciklusig nagyjából tíz percig - fog tartani.
De mi? kiáltott magában. Tán addig tűnik el a sebe, s azután újból ott lesz- ugrott be először, majd mivel más nem jutott hamar eszébe, töprengeni meg nem igazán volt ideje, terve az lett, hogy egy hatod cikluson át kibírja valahogy a mágus támadásait, majd lecsap rá.
- Pusztulj hát, áruló! Ezzel a felkiáltással és fordult meg a mestermágus, mire a semmiből tüzes gömb tűnt fel, s a harcos felé röppent. Ez Etlar számára természetesen semmiség volt, csak a varázslat röpke gondolatának kellett létrejönnie, s ezzel együtt jött létre a tűzgolyó.
Kirrel egészen egyszerűen arrébblépett.
- Így gondolod? Kérdezte magabiztosan a mágus, mikor a harcos családfő felé már újabb tűzgolyó röpült.
Az megint ellépett, ez azonban kevésnek bizonyult; lábaiba kínzó görcs állt, s elesett.
- Ennyit tudsz tenni, Kirrel Qin Zol? Kérdezte a mágus, s újabb tűzgolyót indított útjának.
Kirrel lehasalt a földre, s üvöltött kétségbeesésében. A golyó nem találta el, s érezte, hogy elmúlik a lábgörcs, ahogy azt is, hogy hátán ruhája megégett. Felpattant, hát, s cikk-cakkban indult Etlar felé . Szánalmas - Motyogta az.
Már csak a két méterre volt a mágustól, mikor meglátta, hogy az szélesen vigyorog. Másodperceken belül odaért célpontjához a harcos, s vágott a karddal.
A penge elérte a mestermágust, ám ahelyett, hogy átszelte volna annak bőrét, megakadt, a harcos pedig ismét elesett.
Ezzel egy időben hasított Kirrel agyába az a tudat, hogy hatod ciklusig semmit nem tud tenni a mestermágus ellen, ráadásul lába is folyamatosan görcsöl. Rendesen alábecsülte Etlart.
- Katonák! Támadás! Üvöltötte kétségbeesetten Kirrel.
- Ez egyébként semmiség. Felelt a mágus figyelembe sem véve a katonákat. Holmi tűzgolyót meg bénítást te is képes lennél megidézni, ahhoz a világon semmi nem kell, és emellett nem sokra jók. Egy-két ilyen beképzelt harcost lehet velük elintézni. A mágia nem olyan, mint a fegyveres harc, hogy ha te vagy a legjobb, bárkit legyőzöl, s vagy két-három ellenféllel szemben is megállsz a specializálódott stílusoddal. Itt ha legjobb vagy, mindenhez értesz, és nem két-három ellenfelet tudsz legyőzni, ha jó formában vagy, hanem százezreket pusztíthatsz el egy mozdulattal, minden ellenállás nélkül. Persze ezzel nem a fegyveres harc jelentőségét kérdőjelezem meg. Ötvözni kell mindent, a mágia osztályait, a fegyvernemeket, és a mágiát a fegyverekkel. Egyébként is, hová jutnánk, ha minden jöttment harcos mágus lenne a világunkból nem sok maradt volna, ez a kis ütközet itt a palotánk előtt elpusztította volna az egész tartományt, de legalábbis a várost. Tért el a tárgytól, majd felpillantott. Na, figyelj! Förmedt rá a fetrengő Kirrelre, majd felnézett a harcosokra, megvonta vállát, s nevetett egyet. A földön fekvő családfő érezte az újabb varázslatot, s menten az eredményét is látta: a katonákat holmi láthatatlan hullám visszaröpítette vagy öt méterrel, s olyan erővel csapta őket a földhöz, hogy minden bizonnyal megnyomorodtak. Némelyik még nyögdösött, valamelyik már azt sem. És ez még mindig semmiség! Mondta büszkén Etlar. De minek is magyarázom tovább úgysem fogom használni most a tudásom. Csak ami éppen kell. Mondta, s újra arrébbtermett, s térdeire támaszkodva kifújta magát.
Kirrel görcse pedig elmúlt.
- Kifáradtál talán, Etlar? Kérdezte az látszólag magabiztosan, ám valójában megoldást keresett.
- Nem sokáig marad ez így, ne félj. Felelt a mágus.
- Valóban nem. Kiáltotta Kirrel, s megindult a mágus felé, ám lába újra begörcsölt, ő pedig újra elesett.
Etlar unott fejjel nézte a harcos szerencsétlenkedését, majd megszólalt:
- Majd szólj, ha már feladtad!
Amint a görcs újra elmúlt, a harcos felállt, s közelített a mágus felé.
Félúton újabb görcs állt lábába, de ezúttal számított rá, nem esett el.
Iszonyatos ordibálás közepette odaért, s rögtön a mágus felé vágott. A varázslat mégis működött, a görcs viszont elmúlt, így újabbakat csapott a vigyorgó mágus testére.
- Ez kinek jó, Kirrel? Kérdezte az, majd varázsolni kezdett.
- Neked biztosan nem, nekem pedig nem rossz - Felelte a Qin Zol. Előbb utóbb elenyészik a pajzsod. Mondta az, s ezúttal jól gondola.
Ahogy Kirrel befejezte a mondatot, szó szerint mindene leírhatatlanul fájni kezett. Nem égett, nem megfagyott, nem szúrt, nem nyomott, egyszerűen fájt, minden mellékes és tomptó érzés nélkül.
A harcos összeesett, s négykézláb üvöltött teli torokból, küzdve teste fájdalmaival.
- Nem fog rajtam az átkod, mágus! Próbálta kiáltani, de torkán alig jött ki hang. Nem éppen rövid élete során még sohasem érezte magát ilyen halálosan rosszul. Nem győzöl le, nem, nem, nem!! Suttogta. Az utolsó nem már valamivel hangosabb volt.
- De! Mondta jókedvűen erre a mágus, miközben Kirrelt körül járkált. Más nem tudok mondani: de!
Az immáron fetrengve szenvedő harcos még mindig azt üvöltötte, hogy NEEEM, mikor még lába is begörcsölt, ám ennél kisebb gondja is nagyobb volt jelenleg. A fájdalom pedig még erősebb lett, holott eddig elképzelni sem tudta, hogy lehet rosszabb.
Az ahhoz hasonló varázslatoknak, mint amit Etlar most Kirrelre küldött a legalapvetőbb, és leghatékonyabb nem-mágikus ellenszere volt az akaraterő, azonban ennek hatásfoka is a nullát közelítette, a harcosnak így nem sok esélye volt.
A harcos folyamatosan fájdalmasan, néha már-már hörögve üvöltötte, hogy NEM, a mágus néha halkan válaszolt neki Dehogyisnemeket, a háttérből pedig pár túlélő katona nyögése hallatszott.
Percekig volt ez az állapot, majd Etlar leült, s nézte a fetrengő harcost.
Úgy látszott, Kirrelt már legyőzték az átkok, teljesen, s halála csak percek kérdése.
- NEEEEEEEEEEEEEEM!!! Üvöltötte fel az hirtelen teli torokból, minden erejét, indulatát, szenvedését, haragját beleadva a harcos, amitől másodpercekre visszaállt minden normálisra.
Ezalatt felállt, s feje felől vágott a karddal, mint utolsó remény Etlar halálára, s talán túlélésére, mivel nem tudta biztosan, hogy úgy van-e, hogy ha a varázsló meghal, a varázslat is szertefoszlik-e, vagy nem.
Mindenesetre jobb volt, mintha semmit nem tett volna. Átfutott agyán fia, aki majd örökli mindenét, Kivral, akinek mocskos ügyleteiről pletykák keringenek, többi fia, rokonai, felesége és minden, ami lényeges.
Etlar megrökönyödve ült, s nem tudott megmozdulni a meglepettségtől. Kissé felfelé nézett, nem teljesen előre, s a kard pontosan két szeme közé suhant, a feje közepéhez, s tudta, hogy a Mithrill-bőr bűbűja már eloszlott, így védtelen. Úgy érezte, megáll az idő, s lelki szemei előtt ő is fiát látta, Ezuadot, a nagy reményű mágust, aki talán még őt is túlszárnyalhatja, pedig ő a Második Szint legjobb mágusai közt van. Látott egy képsort tanulmányai idejéről, amikor első évét elvégezve, őt, mint osztályelsőt hívta párbajra hagyományosan a végző évfolyam legjobbja, s a küzdelem döntetlenre végződött, és még pár képsort, majd feleszmélt, mikor még közelebb volt hozzá a penge.
Ezek a képek hihetetlen gyorsasággal peregtek le előtte, a suhanó penge csupán pár milliméter haladt ezalatt. Kirrel előtt is hasonló sebességgel peregtek le a képek.
Etlar feleszmélt, s újra megidézet egy védőbűbájt.
A kard a legcsekélyebb roncsolás nélkül csapódott le az auráról.
Etlar újra elmosolyodott, s Kirrelre nézett.
Egy eltorzult, sápadt és vörös foltokkal gazdagított arcot látott, hatalmasra tátott szájjal, és hatalmas üvöltést hallott, amin érezni lehetett, hogy a legvégső erőket adja bele a halálán lévő Qin Zol családfő.
Az újabb csapás is lepattant az auráról.

Eredeti verzió: 2008 nyara
Javítás: 2009 június 16.

Kemloth (Katona Miklós)

Utolsó módosítás: 2009.06.16. 14:07

A blogokban szereplő bejegyzések és hozzászólások a felhasználók saját véleményét tükrözik.
Fenntartjuk a jogot, hogy az illegális tevékenységgel kapcsolatos vagy offenzív jellegű, valamint nem blogba való bejegyzéseket, hozzászólásokat előzetes figyelmeztetés nélkül töröljük.