Egyre több hifi termékeket gyártó cég szeretné megvetni a lábát a számítógépes piacon, így a Bose is készített egy aktív hangszórópárt.
A MediaMate névre keresztelt termék hangszórói a Bose jól megszokott filozófiáját követik, miszerint minél kisebb méretű hangszóróval érjék el ugyanazt a hatást, mint a konkurens cégek nagyméretű hangfalai. Ez sikerült is nekik, házimozi rendszerekhez szánt legkisebb dobozaik például mindössze 8*8*12 cm méretűek (szélesség, magasság, mélység), bennük egy 6,4 cm átmérőjű hangszóróval. A MediaMate ettől annyiban különbözik, hogy a doboz magassága valamivel nagyobb, egyrészt, hogy elférjen benne az erősítő, másrészt pedig hogy kényelmesen az asztalra lehessen tenni. A dobozok kialakítása oldalról nézve trapéz alakú, melynek egyik rövidebb oldalára fektetve helyezhetjük el a hangszórót. Az egyik hangszóró tartalmazza az erősítőt, így ezen található a bemenet és a hangerőszabályzó. Ugyanezen a dobozon extraként található még egy fejhallgató-kimenet is, ha esetleg alkalomadtán nem szeretnénk másokat zavarni, egyszerűen csatlakoztathassuk fejhallgatónkat. Egyébként nem kérdéses, hogy mágnesesen árnyékolt hangszórókról van szó, hogy közvetlenül a monitor mellé is tehessük azokat.
Nagyszerű ötlet, hogy nem csak egy, hanem mindjárt kettő RCA bemenete is van a MediaMate-nek, melyeket egy, a hangerőszabályzóhoz hasonló potméterrel keverhetünk tetszőleges arányban. Ennek a megoldásnak az az előnye, hogy ha nem tetszik egy játék zenéje, akkor pl. egy külső CD játszót keverhetünk a számítógép hangjával.
Pár napig hallgathattam a MediaMate-et, ez alatt az idő alatt minden lehetséges hangforráshoz kipróbáltam, és ezek alapján állíthatom, hogy minden területen nagyon jól szerepelt. Méretéből adódóan mélyhangokból azért nem adott annyit, mint pl. az 1 méter magas JBL hangfalak, a középső tartományban és magas hangok tekintetében viszont remek volt, ez utóbbiakból ráadásul sokkal több volt hallható (ezzel fényt derítve a JBL hangfalak hiányosságára :-). Mind a számítógép, mind a hifitorony hangja remekül szólt a MediaMate-ről, a megfelelő hangerőhöz elég volt mintegy ötödéig tekerni a potmétert, maximális állásában meg már a szomszédok megjelenésétől tartottam.
A Bose MediaMate egy igen jó aktív hangfalpár, melynek egyetlen baja, hogy ára a többi aktív hangszóróhoz képest egy fokkal magasabb, nettó 61600 Forintért lehet hozzájutni. Ha viszont azt nézzük, hogy ezért az árért egy hifitoronyhoz is használható, kiváló hangminőségű Bose hangfalpárt kapunk, akkor már megbocsátható a magas ár.