Az E3 után körlevelet küldtünk a hazai játékfejlesztő csapatoknak, az E3-ról szerzett élményeikről és aktuális projektjeikről érdeklődve. Cikkünkben ezen válaszokat összegezzük, igyekezve egyúttal átfogó képet nyújtani a hazánkban fejlesztés alatt álló PC-s játékokról.
Brainfactor
A nyíregyházi székhellyel rendelkező cég részéről Szabó Miklós válaszolt e-mailünkre:
„Ugyan az idei E3-on még nem szerepelt a kiállított játékok között, de cégünk jelenleg futó legnagyobb projektje a John Caldwell Káosz ciklusán alapuló, Word Of Chaos címet viselő RPG. Ebben Skandar Graun, a félig ork, félig ember harcos pap kalandjait élheti át a játékos, egy fordulatos, humorral és kalandokkal sűrűn tarkított történet keretein belül.
A WoC szeretné újjáéleszteni az RPG-k nagy öregjeinek számító alkotások erényeit, új színt hozva ezzel a manapság jórészt hack & slash-re degradálódott, RPG-nek kikiáltott játékok közé. Szeretnénk egy részletesen kidolgozott, élő, lélegző világot alkotni, melyben a jól ismert főhőssel kalandozva, végre látható módon is megelevenedik az oly sokak által képzeletben már számtalanszor bejárt Worluk. Munkánkat az eredeti Káosz regények írói, illusztrátorai, és John Caldwell személyesen is segítik.
A játék a német Data Becker játékkiadó részlegének gondozásában 2004 végén kerül majd a boltokba. Hamarosan beindul a játék weboldala is.”
A játékosok körében egyelőre kevésbé ismert csapatról némi háttérinformációval is szolgálnánk. A 2000-ben alakított cég az évek során elsődlegesen a német Data Becker és az amerikai ValuSoft részére dolgozott különböző szoftverek fejlesztésén. Az előbbi számára készült el 2001-ben a WitchCraft, és az ő megbízásából dolgoztak a Highland Warriors intró-animációjának mocap-jén, valamint a Mah Jongg World és az America II. zenéjén. A ValuSoft részére PDA programgyűjteményeket és a Print Shop programok fejlesztőeszközét készítették el. Ez év elején állították fel saját Motion Capture stúdiójukat, ahol többek között a Stormregion Panzers-ének, valamint a Cauldron két játékának készítik a mocap animációkat. Mivel a Data Becker leállt a budget-játékok kiadásával, a béta fázisig elért, Tortuga Bay munkacímű kalózos akciójátéknak a Brainfactor újra kiadót keres, miközben a fent említett RPG játékon dolgoznak.
Invictus
A Terep, Insane és Street Legal játékokat maga mögött tudó Invictus nem volt kint az E3-on, elsődlegesen azért, mert aktuális fejlesztésük mostanában éri el a béta változatot, így inkább azon dolgoznak gőzerővel. „Az új játékunk az Activisionnél volt látható, de a nagy konkurenciaharc miatt nem sokkal a show előtt úgy döntöttek, hogy egyelőre csak a színfalak mögött lesz látható. Ezért nem lehetett látni róla híreket.” – írta Kozák Tamás. „Per pillanat nem is sajnáljuk, hogy nem volt benne a shot- es trailer-áradatban, mivel most mindenki csömört kapott a szebbnél-szebb játékoktól, viszont júniusban alig lesz látható egy-egy kellemes újdonság. Ennél fogva mi inkább majd ekkor adunk ki trailert es képeket a programból, és a játék technikai részletei is ekkor lesznek közzétéve. Egyelőre dolgozunk ezerrel, és remélhetőleg nagy durranás lesz, amit alkotunk.” Természetesen amint további információkkal szolgálhatunk, beszámolunk az új Invictus játékról is.
A Street Legallel kapcsolatban azt az információt kaptuk, hogy újramasterelve június 20-án jelenik meg világszerte, és így végre hazánkban is kapható lesz.
Black Hole
Tavaly májusban tudósítottunk a Black Hole készülő stratégiai játékának a fejlesztéséről, amikor a KATT nevű rendezvényen bemutatták az Exigo animációinak részleteit. A fantasy témájú RTS-sel a csapat a Warcraft III-nak szeretne konkurenciát teremteni. Egy biztos: az eddig látottak alapján animációk terén valóban hasonló teljesítményt sikerült felmutatniuk. Sajnos Zsuffa István kérdéseinkre csak annyit tudott mondani, hogy egyelőre nem publikusak az információk, de amint hivatalosan is nyilvánosságra hozhat bármit is projektjükről, mindenképpen bővebben is beszámol róla.
Digital Reality
A DR részéről Dauby válaszolt kérdéseinkre, melyek – mivel ők részt vettek az E3-on – álljanak itt eredeti formájukban, bár sajnos – bizonyára a szerződések miatt – ő is inkább titkolódzósra vette:
PC Dome: Hányan vettetek részt a kiállításon?
Dauby: Idén ketten mentünk el Los Angelesbe.
PCD: Milyen játékkal/játékokkal voltatok kint az E3-on, és melyik cég standján
mutattátok be?
Dauby: Jelenleg két játékon dolgozunk és egy kiegészitő-lemezen, melyek közül az egyik teljes játék volt kint a kiállításon, azonban csak hivatalos, üzletszerű bemutatója zajlott, a sajtó és a nagyközönség szemei elől rejtve. A játék(ok) bejelentéséig nem szeretnék többet elárulni az aktuális projektekről.
PCD: Milyen visszajelzéseket kaptatok a játékról a látogatók részéről?
Dauby: Nagyon pozitívokat, de erről sem szeretnék most találgatásokba bocsátkozni.
PCD: Melyik játék ragadott meg leginkább a bemutatottak közül és miért?
Dauby: Idén, akárcsak tavaly, szintén volt egy játék, amely messzemenően kiemelkedett a többi közül. Ez a játék a Half Life 2 volt. Igaz, a rengeteg bemutató és találkozó miatt csak itthon adódott lehetőségem arra, hogy megtekinthessem a játékot, de elmondható, hogy mind technológiailag, mind pedig játékélményben messze a mezőny fölé emelkedett.
PCD: Mi tetszett legjobban az E3-on?
Dauby: Hogy játszhattam a Gran Turismo 4-gyel és láthattam a Vampire: Bloodlines-t. :-)
Ezúton is köszönjük a hazai fejlesztőknek a válaszokat. Cikkünket mindenképpen folytatjuk, egyrészt még vannak, akiktől nem érkezett meg a válaszlevél, másrészt pedig hamarosan meglátogatjuk a Stormregion csapatot, akik inkább személyesen válaszolnak kérdéseinkre, mellette pedig bemutatót is tartanak Panzers játékukból. Tehát: folyt. köv.