Mina, a nagyra törő kalandorlány egy szép napon egy elhagyott tengerparton találja magát, mint hajótörött. Később megtudjuk, hogy valójában egy Fa Nándor rekordot megdöntő versenyen indult el, és egyedül akarta körülhajózni a földet, ám egy kis hiba csúszott a számításba és rögtön egy lakatlan szigeten találta magát. Vagy mégsem teljesen lakatlan? Hisz’ a sziget tele van rejtélyes tárgyakkal, épületekkel és talányokkal...
A kalandjátékok kedvelői nem panaszkodhatnak. Az utóbbi időben elég sok játék látott napvilágot a témában. Úgy tűnik, szép lassan újjászületik ez a félig már halálán lévő stílus. A Return to Mysterious Island (Vissza a rejtelmes szigetre) is ebbe a vonalba csatlakozik be. Persze az így egyre növekvő kínálatnak minőséget is fel kell mutatnia. Nem elég a szokványos kliséket ismételgetni. Ahogy a Syberia grafikában és hangulatban tett le valamit az asztalra, úgy ez a játék a kombinálásokban és az újrajátszhatóságban alkotott nagyot.
A Return to Mysterious Island egy Verne adaptáció. Főhősünk, Mina a jelenben vagy a közeljövőben él – high-tech telefonja legalábbis erre utal. Ám a sziget, melyre kisodródott, Verne világát idézi. Sőt, a játékmenet során egyszer meg is tekinthetjük a Rejtelmes Sziget diafilmet, illetve a vége felé beleolvashatunk Verne és Némó kapitány levelezésébe is. Mindenesetre a történet egy kicsit azért más, mint az eredeti, de így legalább nem teljesen triviális a végigjátszás.
A grafika elég szép, ám nem valódi 3D-ben jelenik meg a környezetünk és mozgásunk sem folyamatos. Előre renderelt képeket láthatunk, melyet a nézőpontunk mozgatásával tekinthetünk be 360 fokban minden irányba, azaz a fejünk fölötti teret és a lábunk alattit is. Az elején kicsit émelyítő az érzés, ahogy a táj átnézése közben mozog velünk minden, de egy-két óra játékidő után meg lehet szokni. Azért azt ajánlom, hogy – főleg az elején – pihenjünk időnként, hogy nyugodtan megszokjuk ezt a fajta mozgatást.
A – már szinte elvárható – átvezető filmek kimaradtak a játékból. Csak a legvégén láthatunk egy hosszabb animációt. A játék közbeni átmeneteket – a Max Payne-hez hasonlóan – képregény formában oldották meg. Kicsit az az érzése az embernek, hogy a játékhoz készült koncepció vázlatokat használták föl erre a célra. Én azért hiányoltam a kis movie-kat, de biztos van, akinek bejön ez a képregény dolog, hiszen így megúszhatja a hosszabb animok unalmasságát.
A történet elején olyan dolgokat kell megoldanunk, ami minden hajótöröttre nézve kötelező gyakorlat: tűzgyújtás, élelemszerzés és egy kis felfedezés. Aztán ahogy egyre jobban mélyülünk el a történetben, úgy adódnak egyre bonyolultabb feladatok. A történet vége felé pedig előjönnek – az általam nem annyira kedvelt – puzzle kulcsok, amikor is úgy léphet tovább a játékos, ha egy totál nem életszerű kirakós játékot megold. Szerencsére ez nem okozott azért akkora nehézséget, mint néhány játékban.
Az összes korábbi feladat pedig valóban kellemes és életszerű – már amennyire a hajótörött életérzés életszerű. Fentebb már említettem, hogy ennek a játéknak a kiemelkedő erénye a kombinálás és az újrajátszhatóság. A kombinálás alatt azt értem, hogy a szokványos „kombináljuk a fáklyát az öngyújtóval és akkor égő fáklyát kapunk” helyett itt igen sok mindent kell vagy lehet összebarkácsolnunk. Nemcsak két komponenst, hanem van, amikor 5-6 dolog is kell egy új szerszám vagy kellék elkészítéséhez, amiből ráadásul egy-két dolog eleve már kombinált tárgy. Ráadásul lehetőségünk van – és néha elkerülhetetlen – hogy az elkészített tárgyakat újra szétszedjünk és annak alkotórészeit valami másban felhasználhassuk. Például egy villás faág egyszerre lehet egy kés nyele, vagy egy csúzli fő alkotóeleme, de alkalomadtán egy mérges kígyó fejét is leszoríthatjuk vele.
Az újrajátszhatóság pedig abban merül ki, hogy rengetegféle úton eljuthatunk a játék végéig. Egy-egy szituációt három-négyféle módon is megoldhatunk. Például ha egy játékos jobban szereti a reflex-jellegű ügyességi játékokat, akkor úgy is megoldhat bizonyos akadályokat, de a furmányosabb, inkább a logikával diadalmaskodó játékos más – bonyolultabb – megoldást is találhat ugyan annak az akadálynak a leküzdésére. Én egyetlen úton mentem végig, csak néha kellett egy-két ponton más megoldást választanom ahelyett, amit egyszerűbbnek tartottam. Mégis a játék befejező filmecskéje alatt már azon járt az eszem, hogy a sok ottmaradt rejtélyt hogyan is kellene mégis megoldani, hogy ne maradjon parlagon ez a játék és a félreismerhetetlen hajótörött-hangulat.
A Return to Mysterious Island nem a leghosszabb kalandjáték, amivel valaha játszottam, de nem is a legrövidebb. Ám az a lehetőség, hogy máshogy oldjunk meg dolgokat és még furmányosabban kombináljuk a rendelkezésre álló eszközöket, lehetőséget ad a játékosnak, hogy a közepes hosszúságú játékot legalább még egyszer újrajátssza. Ez az a specialitás ebben a játékban, ami miatt megállja a helyét a jó kalandjátékok között.