Kalandjátékosok! Vigyázó szemetek Ukrajnára vessétek! Már beszámoltunk a Frogwares fejlesztőcsapat kalandjátékairól, egy korábbi Sherlock Holmesról és egy Verne adaptációról, mely kísértetiesen hasonlított a Syberiara, csak sokkal gyengébb kivitelben. Ám a fejlődés már az első két projektjük között erősen észlelhető volt. Ezt a tendenciát – szerencsére – meg is tartották. Így az előző két esetlen próbálkozás után azt mondhatjuk, hogy a Silver Earring egy világszínvonalú kalandjáték.
Bár a grafika nem minden – és ez a játék mélyebb értékeket is képvisel – mindenképpen említésre méltó a grafika, mely nemcsak messze megelőzi az első két próbálkozást, de bármely nagynevű kalandjátékkal felveszi a versenyt. Szerencsére nem a – sajnálatos módon újra divatba jött – körberenderelős, forgolódós grafika, hanem festett háttéren valódi 3D-s karakterek mozognak, melyek még a Syberiánál is jobban eltalálják a lépcsőt – azaz a mögéjük festett környezetet.
A játék amúgy sem rövid, így jó sok ideig el leszünk látva feladatokkal, rejtélyekkel, de mindezt még megkoronázza a rengeteg átvezető filmecske, melyekben tovább bonyolódik a történet. Ilyenkor nyugodtan hátradőlhetünk egy-egy feladat megoldásáért járó jutalomképben, és élvezhetjük a történetet, mely körülöttünk formálódik a végkifejletig.
Az irányítás – ahogyan a grafika is – nagyon hasonlít a Syberiara. Nem kell forgolódnunk: egyszerre egy adott területet (szobát, udvart, stb) látunk, melyben 3D-s karakterünkkel fel-alá mászkálhatunk. Ezen a területen kutathatjuk fel a nyomokat, vizsgálhatjuk meg a tárgyakat, vagy beszélgethetünk az NPC-kel (nem irányítható karakterekkel). Ha pedig a területünk szélére irányítjuk a főhőst, akkor átkerülünk a játék egy másik térrészébe és így tovább.
Ezek persze szokványosak egy kalandjátékosnak, de hogy őket is érje meglepetés, az irányítás néha megváltozik és a Commandos nevű bujkálós taktikai játékra hasonlít. Ilyenkor már számít a reflex és a pontos időzítés, illetve az sem mindegy, a terület mely részére osonunk a szereplőnkkel. Először picit idegesített ez az újítás – hasonlóan a Mafia autóversenyéhez – de mikor végre nagy nehezen továbbjutottam ezen is, akkor már örültem, hogy egy ilyennel is megspékelték, az egyébként sem unalmas játékmenetet.
Két személyt irányíthatunk a játékban, Sherlock Holmest a nagyszerű detektívet, és kicsit ostoba, de lelkes segítőtársát Dr. Watsont. A történet vonalvezetésétől függ, hogy éppen melyikükkel vagyunk, de persze többször irányíthatjuk a detektívkirályt. Bárkit is irányítunk, egy-egy terület bejárása és az összes nyom összegyűjtése elég macerás dolog. Nagyon sok mindent át kell néznünk, és bizony vannak olyan nyomok, amik szinte észrevehetetlenek. És mivel egy-egy helyszín rengeteg részből áll, elég sokat kell „szkennelnünk” az egérrel, hogy megtaláljuk az utolsó nyomot, ami továbbvisz a történetben.
Rengeteg ilyen nyom van a játékban. A nyomok háromféle típusúak lehetnek. Vannak a tárgyak, az irományok és vallomások/beszélgetések. Természetesen minden bekerül Holmes noteszébe, ahonnan bármikor előhívhatóak. A játék realistása egy kicsit abból is fakad, hogy a töméntelen mennyiségű nyomból a játékosnak kell kibogoznia a fontosakat. Azaz nem minden nyom fontos a történethez, mégis mindet össze kell gyűjteni, nehogy lemaradjunk róla. Ráadásul rengeteget kell olvasni, mert az irományok – levelek, cikkek, könyvek – elég hosszúak, és persze végig kell őket olvasni, ha a játékos nem szeretne sötétben tapogatózni.
Illetve nem csak saját okulásunkra kell elolvasnunk az irományokat elejétől végéig. Hiszen a játék egyik – általam legtöbbre becsült újítása – a nap végi kvíz. Vannak olyan kalandjátékok, amiket sok-sok nyomkodással intelligencia nélkül is meg lehet oldani, és végül így is, úgy is kijön a végeredmény. Hogy mindezt elkerüljék, az ukrán fejlesztők becsempészték ezt az újítást, mely során a játékosnak bizonyságot kell adnia, hogy valóban olyan elmés, mint Sherlock Holmes, aki átlát a szitán, és ha bonyolultnak tűnik is, de kezében tartja a szálakat.
Ezért aztán minden nap végén a Baker Streetre kerülünk, ahol detektívünk házi laboratóriumában még néhány vizsgálatot is elvégezhetünk a napközben begyűjtött tárgyakon. Aztán amikor minden készen áll, a gép feltesz nekünk néhány olyan kérdést, amit a nap folyamán begyűjtött nyomokból meg kell tudnia válaszolnia egy értelmes játékosnak. Ráadásul minden választ meg kell erősíteni azzal, hogy a megfelelő nyomot (tárgy, írás, beszélgetés) – amiből a válasz megadható – hozzá is kell kötnünk a kérdéshez. Így adhatunk bizonyságot arról, hogy nem csak „szkenneltünk” az egérrel és gyűjtöttük a nyomokat, hanem valóban elgondolkodtunk a nyomokból levonható összefüggéseken és tényeken. Csak akkor mehetünk tovább a történetben – csak akkor virrad ránk a következő nap –, ha kifogástalanul helyes válaszokat adtunk az összes kérdésre és valóban azokat a nyomokat kapcsoltuk oda, amikből a válasz adódott.
A Silver Earring egy valódi, értékes kalandjáték. Akik nem voltak elégedettek a Frogwares korábbi két játékával, azokat megnyugtathatom, ezzel tökéletesen elégedettek lesznek. A játékidő „ukránosan” hosszú, miközben az ötletesség és a grafika sem marad le többé a vezető címekhez képest. Ez az a játék, amit tiszta szívből, őszintén ajánlanék minden egyes unatkozó kalandozni vágyónak.
