Nem tudom van-e ember ezen a sárgolyón, aki ne hallott volna legalább futólag a Tomb Raider sorozatról. Aki pedig tősgyökeres rajongó – mint jómagam –, az pedig minden bizonnyal már tűkön ülve várta Lara baba legújabb színrelépését.
Még jóval a bejelentés előtt fölreppentek az első pletykák, miszerint az Eidos nemes egyszerűséggel kirúgta a Core Designt. A rajongókat ez komoly arculcsapásként érte, hiszen a Core volt a sorozat atyja. Végső soron azonban a lépés érthető, hiszen az Angel of Darkness finoman szólva sem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. A legtöbb netes és nyomtatott magazinban még 80% fölé sem (!) kúszott a végső értékelés. Mit lehet ilyenkor tenni? Nos, az Eidos adott még egy esélyt az aranytojást tojó „pipijének”, ám ezúttal a Kain sorozatot jegyző Crystal Dynamicset bízta meg a folytatással, amely a Legend alcímet kapta a keresztségben.
A játékot elindítva rögtön felfigyelhetünk Lara új mozgáskultúrájára. Igen! Végre ismét egy tökéletesen irányítható résszel van dolgunk. Csak zárójelesen jegyezném meg, hogy a sötétség angyalának egyik legnagyobb buktatója pont az irányítás volt. Itt azonban már nyoma sincs az előző részből megismert gerincsérves Ms. Croftnak, percek alatt ráérzünk a játékmenetre, billentyűzet használatával is. A TPS-ek egyik fő jellemzője lett mostanában, hogy a tökéletes játékélményhez valamilyen jobbfajta gamepadre van szükség, itt azonban Lara teljesen kézben tartható. No nem úgy, mint azt sok férfi társam gondolja és szeretné, de azért ez sem rossz.
A grafika eddig sohasem volt a Tomb Raiderek erőssége. Szép volt, meg nem is, bugos is volt meg nem is. De valahogy hiányzott belőle valami. Egyetlen dolog nem változott csupán: Lara modelljének erotikus kisugárzása. Nincs ez másképp most sem, mi több: Lara dögösebb, mint valaha. Bár a melle mintha kissé összement volna, bár ki tudja. :-) A játék már egy közepes konfigon és egy átlagos kártyával is szemkápráztató, ám a totális vizuális orgazmus eléréséhez érdemes kutakodni az advanced menüben. Rögtön felkeltheti érdeklődésünket a Next Gen opció. Bizony, bizony. A következő generációs játékok, és az 5-6 évente esedékes számítógépes játékforradalom egyik előfutárát tisztelhetjük a Tomb Raider: Legendben. Ha megfelelő erőművel rendelkezünk, akkor nyugodtan éljünk a Next Gen adta lehetőséggel, bár csodát azért nem kell várni. „Csupán” néhány textúra mérete változik, és általában véve a részletek is elkezdenek kontúrosodni. Mondanom sem kell, hatalmas élmény, ahogy Lara vizes dekoltázzsal kimászik valamelyik folyóból. Igazán apró grafikai elem, ám mégis nagyon megdobja a hangulatot. No nem mintha azzal bármi baj lenne – erről egyébként Lara Bump mapping-től duzzadó teste is gondoskodik.
Az eddigi részekben nem volt igazán jellemző a túlságosan impresszív soundtrack, de mint oly sok téren, a Crystal Dynamics itt is kiválót alkotott. Ennyire hihetetlenül összeszedett és hangulatos aláfestő muzsikát már évek óta nem hallottam. Abszolút illik a játékmenetbe, olykor teljesen elhalkulva, átadva a helyet az akciónak. Apropó akció. A fegyverek hangja, a motorzajok és a környezeti zörejek, mind-mind a valóságnak megfelelőek.
Elérkeztünk a legfontosabb részhez, a játékmenethez. Ezen áll vagy bukik egy játék, lehet akármilyen grafikája vagy dögös főszereplője, ha az irányítás csapnivaló. Jól tudta ezt a Crystal Dynamics is, ezért megpróbált valami egészen jót, valami egészen egyedit. Őszintén megvallva, eleinte kisebb fenntartással kezeltem azt a tényt, hogy a Crystal Dynamics bábáskodik a játék felett, hiszen anno a Legacy of Kain: Defiance-nél szívtam eleget a kamera és az irányítás miatt. Na de az volt a múlt, ez pedig a jelen. Ahogy már korábban említettem, Lara kezesbárányként viselkedik.
Egy „ugribugri” platform játék esetében (mert hiszen akármennyire is szeretem a sorozatot, azért erről van szó) elkerülhetetlen a puzzle-k alkalmazása. A legtöbb fejtörő abszolút a játékba illik és csak néha, de tényleg csak néha vertem a fejem a falba, hogy ilyen nincs. De ezek még bőven beleillenek a Tomb Raider atmoszférába. (Egy kezdő az ilyen és ehhez hasonló dolgok miatt hamar az uninstall felé nyúlna, az pedig orbitális hiba lenne. Higgyétek el nekem, megéri végigküzdeni.) A játék során több eldugott „secret stuff” megszerzésére van lehetőség. Néhányat ezek közül kellően alattomos módon rejtettek el, de ha mindet megtaláljuk, akkor különböző típusú ruhákat unlock-olhatunk Larának. Ezekkel egyébként újra végigjátszhatjuk a játékot, így előállhat az az absztrakt lehetőség is, hogy Lara fürdőruciban ugrál mondjuk egy tigris elől. A többi extra egy külön, a főmenüből elérhető részlegben lelhető fel. Itt már találhatunk mindent, mi szem s szájnak ingere, videókat, tárgyleírásokat stb.
Örömmel konstatáltam, hogy több játékmenetbeli újítást is eszközöltek a fejlesztők. Egyik legtöbbet használt újítás a mágneses horog lett. Igencsak hasznos kis eszköz, és nem mellesleg rengeteg puzzle épül ennek használatára. Ennek segítségével tudunk különböző nagyobb szakadékok fölött átlibbenni, de a közelharcban is hasznát vehetjük. Egy jól irányzott hajítás után a szerencsétlen katona (belőlük egyébként lesz bőven) bizarr hörgések közepette zuhan alá. A másik hasonló kaliberű újítás a távcsövünk. Ennek segítségével a környéken lévő összes elmozdítható illetve mechanikus tárgy elszíneződik, így talán könnyebben utat találva a labirintusokban. Nem sokszor kerül előtérbe, de szintén megemlítendő az új saját bejáratú személyes fényforrás. Feladatát kellő hatásfokkal elvégzi, de amint mondtam, nem igazán lényeges. Nem úgy, mint headsetünk, mellyel fenntartható a kapcsolat technikusunkkal, Zippel, a börtönviselt, néha agyatlan poénokkal lövöldöző társunkkal. Ő a Croft házban található szerverszobából hirdeti az igét – igen hasznos ember, becsüljük meg. Újdonságként hathat a főellenségek megjelenése. Eddig nem volt igazán jellemző, de a Crystal Dynamics valamilyen elfojthatatlan perverz vágytól vezérelve többet is belepakolt „gyermekébe”. Így sajnos előállt az a játékosok által nem igazán preferált helyzet, hogy néhány rosszarcút hosszú perceken keresztül etethetünk ólommal, mire azok hajlandóak jobblétre szenderülni. A játék során időnként a kamera kimozdul Lara mögül, és külső szemlélőként nézhetjük a továbbiakat. Egyszer csak megjelenik egy fehér, diszkréten pulzáló nyíl, amelyre Raikkonen-i reakcióidővel illik reagálni, a nyílnak megfelelő iránybillentyűvel. Máskülönben Lara igen-igen lapos lesz... Ez a jelenet jó párszor elő fog fordulni, némi gyakorlást igényel, de megszokható.
Emlékszem, amikor a Far Cryban megérkeztem a sárkányrepülőhöz, sátáni mosollyal arcomon dörzsöltem a tenyerem, hogy én most mekkorát fogok repkedni. Akkor hoppon maradtam, mert a fejlesztők úgy gondolták, hogy talán jobb lenne azt kívülállóként végignézni. Ahogy itt megláttam a Ducatit, egyből elfogott ez az érzés, hál’ Istennek most megkönyörültek rajtunk, így mi magunk tapasztalhatjuk meg, milyen egy ilyen vadállat nyergében. A motor irányítása hagy némi kívánnivalót maga után, de ne legyünk telhetetlenek. Olyan túl sokszor azért nem kerül elő. A mentési rendszer is átalakult némileg. Ezúttal nem menthetünk ott, ahol mi szeretnénk. A Legend magának ment bizonyos időközönként. Néhány esetben ez akár rossz hír is lehetne, de szerencsére a save pointok kellően jó helyen lettek elhelyezve, így emiatt nem fogjuk felemlegetni a fejlesztők rokonait.
Ellentétben az eddigi részekkel, a Legendben már kiforrott történetet is találunk, egy-két csavarral megspékelve. Az Angel of Darness egyetlen igazi pozitívuma volt az izgalmas, darkos háttértörténet, szerény véleményem szerint azt azért nem sikerült fölülmúlni, de az eddigi „megyek kincset keresni” formátumú részek után igazi felüdülés volt, hogy a kalandok között kapcsolat van. A poénokat természetesen nem akarom lelőni, de annyit elárulhatok, hogy egy excalibur (közhelyesebb nevet keresve sem találhattak volna) nevű kard áll a középpontban, melyet – minő meglepetés – több mindenki is magáénak akar tudni.
Nincsen rózsa tövis nélkül – hangzik a mára már klisévé zsugorodott örökérvényű szólás. Itt sincs minden tejszínből. Az első és talán legszembetűnőbb hiányosság a játék hossza. Tapasztaltabb kalandorok akár 6-7 óra után más elfoglaltság után kell, hogy nézzenek. Ez bizony meglehetősen sovány, ezt el kell ismerni. Apróbb grafika bugok itt is előfordulnak, és néha Lara csúnyán belelóg a falba. Mikor fogják már a derék programozók kiküszöbölni ezt a hibát? A nehézségi szintről már korábban ejtettem pár szót. Néhány rész talán egy kicsit átláthatatlan, kusza – ahogy mondottam volt, ez főleg a kezdőket fogja idegesíteni.
Az igazat megvallva nehéz helyzetben vagyok az értékelésnél. Ha rajongóként értékelem a játékot, akkor azt mondanám, hogy tökéletes. Objektíven visszanézve azonban az apróbb hiányosságok miatt „csak” majdnem tökéletes. Költői a kérdés: mi kell egy jó Tomb Raiderhez? A Crystal Dynamicses srácok minden bizonnyal tudják a választ: korrekt grafika, izgalmas játékmenet, kellemes irányítás. Ennél többet senki sem kérhet. Én sem. Azt hiszem a totális bukta 6. rész után a Tomb Raider név újra szép lesz. A Crystal Dynamics kiköszörülte a csorbát és leporolta Lara Croft koronáját.
