A túlélő-horror műfaja mindig csak konzolon hódított igazán. PC-n valójában csak két név tartja rettegésben a rettegni vágyókat, és csak néha-néha esik be egy új kihívó, mint például a 2005-ös Cold Fear. A két etalon pedig nem más, mint a Silent Hill és a Resident Evil, melyek töretlenül tartja vezető pozíciójukat. Ez utóbbihoz érkezett meg nemrég a negyedik felvonás, melynek kapcsán vegyes érzelmek kavarognak bennem.
A harmadik rész megjelenése óta már jó pár év eltelt, ezért jó néhány komoly, a játékmenetet is érintő változtatást kellett eszközölni. Az egyik legszembetűnőbb újítás talán, hogy végre valahára eltűnt a kamera kötött pozíciója. Aki esetleg nem találkozott az előző résszel, annak mondanám, hogy ott még az volt a szokás, hogy a kamerát felnyomták a szoba sarkába, és gyakorlatilag kívülállóként nézve idéztünk elő alapvető elváltozásokat a zombik anatómiai felépítésében. A negyedik részben már a kamera lekerült a főhős mögé, így azért jelentősen nőtt a félelemérzet is, hiszen így most már nem látjuk azt, ami mögöttünk van, ellentétben például a harmadik résszel. A másik szembetűnő újítás az ellenfeleket érinti, lévén a hőn’ szeretett élőhalott barátaink eltűntek. Helyettük kaptunk egy hadseregnyi feldühödött, meglehetősen sajátos normák szerint élő paraszt armadát. Akik nem halottak (ellentétben a korábbiakkal), de legalább anyanyelvi szinten képesek kommunikálni a kaszával, amit leginkább szerény személyünk piciny szívecskéjében akarnak tudni, nyilván halovány sikerrel, hehe.
Az új részhez természetesen új sztori is dukál. A készítők egy meglehetősen közhelyszagú történetet alkottak meg, de ugye ez a játék sohasem a hollywoodi csavarokról és meglepetésekről szólt. A sztori szerint az Umbrella felszámolásra került. Az amerikai elnök lányát elrabolták, és egy kiképzett szuperzsarut küldtek a jó borok hazájába, hogy próbálja meg a lehetetlent, és mentse ki egy francia csoport markából Ashley-t.
A játék színtereit tekintve leginkább sajnos a világos helyszínek dominálnak, így véleményem szerint kissé agyoncsapták a hangulatot, s így a zseblámpát letuszkolhatjuk az első szembejövő torkán. Leginkább vidéki falvak, illetve erdők lankáin fogunk tenni a világbékéért, így az egész játékot átlengi egy különös, borongós hangulat. Azt hiszem, a legjobb szó talán a nyomasztó. Az első része a játéknak, ami maximálisan hozza a Resident Evil hangulatot, így a közepes grafikai megjelenítés ellenére a körítéssel meg voltam elégedve. Nézzük akkor, mit sikerült alkotni vizuális szempontból!
A játékért felelős engine már igen koros, és ez meg is látszik a végeredményen. Leginkább az átlagos, esetenként pedig az átlagon aluli jelzővel illethető. Különleges effektusokat ne is keressünk, a fejlesztők megelégedtek az átlagos grafikai megjelenítéssel. Azért nem kell kétségbe esni, a helyzet korántsem olyan rossz, hiszen amit lehetett, azt kihozták az engine-ből, a nagyon jól eltalált hangulat miatt pedig ez pont elég is lesz. A karakterek kidolgozottsága helyenként csapnivaló, máshol pedig egészen rendkívüli. Ez a furcsa kettősség egyébként a játék majd összes paraméterét átlengi, de erről később.
A hanghatások területén már egy kicsit jobban teljesít a program. A szinkronszínészeket ismét egész jól eltalálták, bár a „nyálgép” főhőssel valahogy nehéz volt megbarátkoznom. A környezeti zajok, és a sejtelmes zenék pedig tovább fokozzák a hangulatot.
A mesterséges (un)intelligencia néhol egészen eredeti ötletekkel próbált előfurakodni, aztán szomorúan vettem tudomásul, hogy igazából nem is annyira okosak az ellenfelek, mint inkább szkripteltek. Amivel olyan túl sok baj nem is lenne, de ha valaki esetleg később arra vetemedne, hogy újrajátssza a programot (amit azért kétlek), akkor túl sok meglepetésben nem lesz része.
Ez idáig mind szép és jó, de akkor hol itt a baj? Bizonyára lepislantottatok már a végső értékelő boxra, és ha már ott jártok, vessetek egy pillantást a játékélményre is. Na igen, a játékélmény... Mindenekelőtt érdemes megemlíteni azt, hogy a játék bizony pokoli nehézre sikeredett. Megint. Kezdő szinten még nincs nagy baj, de normál fokozaton már hirtelen fele annyi golyót kell beosztanunk. A derék parasztok meg csak jönnek, jönnek, nekünk pedig a végére nem marad más, mint a jó öreg „bicska”, de ez egyenlő az öngyilkossággal, lévén ezzel képtelenség elbánni egyszerre kettőnél több ellenféllel. Szerencsére a dinamikus – mondom dinamikus –, környezetnek köszönhetően általában egyetlen golyó kilövése nélkül is megoldható egy-két szituáció.
Ok, még ezzel sincs baj. Mégis akkor mi a frász ronthatja le ennyire az összképet? Mi az, amin tíz konzolos átiratból kilenc megbukik? A port minősége. Hát, igen. Egy kicsit pofátlannak érzem azt, ami ezzel kapcsolatban történt (még jó, hogy a játék nem teljes árú termékként került forgalomba). Az egyik számomra megemészthetetlen tény, hogy PC-s játék ellenére nincs egér a programban! A kissé puritán menüben végig a jó öreg klaviatúrát kell koptatni. Finom beállításokat ne is keressünk, egyedül a felbontáson állíthatunk, spártai egyszerűséggel, egy külön kis segédprogrammal, játékon kívül persze. A port gyenge minősége persze hordozza magában az irányítás sajátosságait. Billentyűzetről gyakorlatilag játszhatatlan, egy jobbfajta gamepad beszerzése esetén viszont már egész baráti az irányítás.
A cikk negatív kicsengése után nyilván azt várjátok, hogy azt mondjam: ez egy nagyon rossz játék, kerülje el mindenki, aki jót akar magának. De nem teszem. Hogy miért? Minden hibája ellenére azt kell mondanom, hogy a játék kis belerázódás után kellemes perceket okozhat a rajongóknak. Ők bizonyára hajlandóak szemet hunyni az apróbb hiányosságok felett. A többieknek meg úgyis mindegy.
