26 éve Veletek – PC Dome / PlayDome

Kütyü+hardver

Logitech sajtótájékoztató 2008.

Beszámolónk a svájci cég idei főbb termékújdonságairól.

Írta: Dino

A hagyományos éves Logitech termékbemutató helyszíne ezúttal a Columbus hajó volt. A retro hangulatú – régi és mai eszközöket kontrasztba állító – előtéren túljutva láthattuk a cég 2008-as termékeit. Továbbra is az élet sok területére terveznek berendezéseket a Logitechnél, így ennek megfelelően osztották ez évben is négy szekcióra a bemutatót – nappali, dolgozószoba, kert és teázó –, azonban ettől elszakadva cikkemben inkább termékcsoportok szerint haladnék.

Logitech sajtótájékoztató 2008.

Billentyűzetek terén az egyik leglátványosabbnak nevezhető újdonság az Illuminated Keyboard. Ebben a billentyűket megvilágító fény kizárólag magukon a betűkön keresztül szűrődik át, és nem a gombok körül. Ezzel igen elegáns megjelenést biztosítanak a klaviatúrának, aki pedig sötétben szokott dolgozni, annak különösen hasznos lehet ez a billentyűzet, főleg úgy, hogy a fényerő is szabályozható. A mindössze 9,3 mm vastag Illuminated Keyboard "PerfectStroke" gombjain kényelmes és csendes a gépelés. Megérkezett a Cordless Desktop Wave Pro: a csomagban a már tavaly megismert hullámos kialakítású billentyű mellett a vadonatúj MX 1100 egér található. Ez az MX Revolution továbbfejlesztett változatának nevezhető, a mára a Logitech termékeiben már alappá váló kétfunkciós görgővel, de a hüvelykujjunk alá is került plusz egy gomb, és USB kábeles töltési lehetőséget is kapunk már. Láthattuk még az S510 utódját, a Cordless Desktop S520 billentyűzet+egér kombót, a diNovo Edge notebookhoz készült változatát, a diNovo Keyboard for Notebooks billentyűzetet, valamint a nappaliba szánt diNovo Minit is.

Logitech sajtótájékoztató 2008.

Egér téren a már említett MX 1100 mellett noteszgépekhez érkezik a V550 Nano, mely egy kisméretű, igen elegáns külsejű drótnélküli egér, racsnis és szabadon futó mód között váltható, oldalra is billenthető görgővel, továbbá apró méretű – a notebookból mindössze pár milliméternyit kilógó – vevőegységgel. A gyártó szerint két ceruzaelemmel normál használat mellett akár másfél évig is bírja a strapát. Újdonsága az öntapadós patent, melyet notebookunk fedelére ragaszthatunk, és erre helyezhetjük rá az egeret, mely csak erős rázkódás hatására esik le onnan, így könnyen magunkkal vihetjük például lakásunkon vagy az irodán belül.

Logitech sajtótájékoztató 2008.

Tovább folytatja a Logitech iPod – és most már iPhone – készülékekhez használható aktív hangszóróinak sorozatát: a Pure-Fi Express Plus, Pure-Fi Anywhere 2 és Pure-Fi Anytime modellekbe már az Apple új telefonja is behelyezhető zenejátszásra. A Pure-Fi Anytime amúgy egy hálószobába szánt termék, beépített órával, mozgásra bekapcsolódó háttérvilágítással. A számítógépen tárolt zenék lakásunk más audio-berendezéseivel történő megosztását segítő Squeezebox sorozat is újabb terméket kapott. A Squeezebox Boom már beépített kétutas hangszórót is tartalmaz, 30 wattos erősítővel, a zenét pedig wifin és vezetékes hálózati csatlakozáson keresztül is képes fogadni. Praktikus megoldás a mágneses aljú távirányító, melyet tárolhatunk például a készülék tetején, vagy akár a konyhában hűtőszekrényünkön is. Az aktív hangszórók között újdonság a Z-5, mely az eddig megszokott kialakítású hangsugárzóktól eltérően omindirekcionális, azaz előre és hátra néző hangszórói segítségével minden irányba egyenletesen szórja a hangot, ezáltal jobban kitöltve a teret a zenével. USB kábelen csatlakoztathatjuk számítógépre, ezen keresztül kapja mind az áramot, mind a hangot. Egy kisméretű távirányító is tartozik hozzá.

Logitech sajtótájékoztató 2008.

Vadonatúj termékcsaládként érkezik a több komponensből álló, mindössze 15 perc alatt telepíthető videó-megfigyelőrendszer. Beltéri és kültéri kamerák tetszőleges kombinációjából állítható össze a rendszer, a szoftver összesen hat kamera képét képes fogadni. A beállításoktól függően mozgás érzékelésekor elindulhat a videofelvétel, és akár e-mail értesítést is kaphatunk az eseményről. A beltéri kamerát elhelyezhetjük lapos felületre, felszerelhetjük falra, vagy tapadókorongjával ablakra, míg a kültérit a mellékelt kis állvány segítségével illeszthetjük házunk megfelelő pontjaira. A kültéri egység víz- és időjárásálló kialakítású, hogy egész évben használható legyen. Beltéri használatra egy órának kinéző kamerát is illeszthetünk a rendszerhez. A kamerák képeit otthonunktól távol, az interneten keresztül is megnézhetjük a Logitech erre a célra készült website-ján, természetesen a megfelelő jelszó megadásával.

Logitech sajtótájékoztató 2008.

Ha röviden össze szeretném foglalni a mai sajtótájékoztatót, azt tudnám mondani, hogy bár az új termékcsaládként megjelenő megfigyelőrendszeren kívül jelentős, forradalminak tekinthető újdonságot ezúttal nem láthattunk a Logitechtől, a termékpaletta meglévő eszközei mindenképpen pozitív irányban fejlődtek tovább. Ami hasznos újítások megjelentek az elmúlt években, azokat egyre több termékbe építik bele (mint például a notebook egerek kisméretű Nano vevőegysége vagy a Revolution termékekkel bevezetett új görgő), emellett pedig érdekes és praktikus ötletekkel bővülnek a különböző termékcsoportok (többirányba sugárzó hangszóró, háttérvilágításos diNovo billentyűzet). Mindezek fényében igen kíváncsian várom a teszttermékeket, hogy az újítások hasznosságáról a mindennapi használat során is bizonyosságot nyerhessek.

Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!

További képek

  • Logitech sajtótájékoztató 2008.
  • Logitech sajtótájékoztató 2008.
  • Logitech sajtótájékoztató 2008.
  • Logitech sajtótájékoztató 2008.
  • Logitech sajtótájékoztató 2008.
  • Logitech sajtótájékoztató 2008.
  • Logitech sajtótájékoztató 2008.
  • Logitech sajtótájékoztató 2008.
  • Logitech sajtótájékoztató 2008.
  • Logitech sajtótájékoztató 2008.
Dino

Dino
Kb. 8 évesen ismerkedett meg egy ZX81-gyel, amit egy C64 követett. 1993-tól a Commodore Világnál és utódlapjainál, valamint a ZED-nél dolgozott, majd 1998-ban barátaival megalapította a PC Dome-ot. A többi már történelem...

HOZZÁSZÓLÁSOK

Még nincs hozzászólás, légy Te az első!