A Front Mission Evolved már csak azért is komoly várakozásokkal teli perceket okozott sokaknak, mert az eredeti széria hatalmas népszerűségnek örvendett anno. Az akkori, körökre osztott RPG/stratégia vonalat mára egy az egyben lecserélték a fejlesztők, így az Evolved már teljes értékű TPS akciójáték képében landolt a gépünkben. Szintén komoly változást sejtetett a háttérben, hogy a Square Enix ma már csak a kiadói feladatokat látja el, a fejlesztést a Silent Hill hatodik részét (Homecoming) is jegyző, kaliforniai Double Helix Gamesre bízták.
A történet a távoli jövőben, egészen pontosan 2171-ben játszódik. Az emberiség már meghódította az űrt, ahol bázisokat is kiépítettek. Senki sem sejtette azonban, hogy ezeket a bázisokat kémfeladatokra használják majd fel, melynek egyenes következménye lesz egy újabb háború kitörése. A sztori középpontjában Dylan Ramsey mérnök áll, aki az USA elleni támadás kezdetekor épp egy új wanzert (nagy tűzerővel rendelkező, gyors és hatalmas robot) bütyköl. Ramsey – akit egy személyes tragédia is fűt belülről – elköti a többtonnás robotot, és úgy dönt, kezébe veszi a saját sorsát. Útközben viszont kiderül, sok minden nem az, aminek látszik. Mondjuk azért ettől a kerettörténettől nem fogunk remegve kapaszkodni a kontrollerünkbe, de még mindig jobb, mintha Uwe Boll írta volna a sztorit.
Mielőtt nekilódulnánk az éppen aktuális küldetésünknek, szabadon alakíthatjuk wanzerünk megjelenését. Mi dönthetjük el, hogy egészen pontosan hogyan szeretnénk alakítani a robot testét, karjait, lábait, ehhez pedig rengeteg variáció közül válogathatunk a rendelkezésre álló eszközeink tárházában. Ugyanakkor célszerű az adott misszióhoz megfelelő beállításokat használnunk, mert így jelentősen megkönnyíthetjük a helyzetünket. Ha ez még nem lenne elég – márpedig miért is lenne –, akkor a fegyvereinket is variálhatjuk kedvünkre, viszont célszerű a közelharci gépágyúkat és az aknavetőket kombinálni egy-egy misszió során. Ami hátrány, hogy mentési lehetőség itt nincs, ha újra használni kívánunk egy adott beállítást, akkor mindig újra kell kreálnunk azt. Ezen felül kisebb pakkokat is magunkhoz vehetünk, amelyek további tuning lehetőségeket rejtenek magukban. Ha már a fegyverekről beszélünk, akkor érdemes megemlíteni, hogy majd' mindegyik rendelkezik különleges képességekkel is, úgy, mint robbanó töltetek a gépágyúban vagy savas oldat a rakétákban. A felsoroltakat egyébként az ellenfelek kiirtásáért járó pontokon tudjuk beszerezni.
Többnyire wanzerünkben helyet foglalva, third person nézetben vesszük fel a kesztyűt a játék folyamán, de olykor azért Dylan Ramsey-t is irányítanunk kell, mindenféle robotszerkó nélkül. Utóbbiból azért szerencsére nem jutott sok, mivel az irányítás ilyenkor egy kicsit akadozik. Az egyes fejezetek végén egyébként boss harcok várnak ránk, amelyek változatos csatákat kínálnak, hol a könnyebb, hol a nehezebb fajtából. Ha az utóbbi kategóriába tartozó főellenségeket próbáljuk legyűrni, akkor mindenképpen jól jön majd az E.D.G.E. névre keresztelt különleges képesség is, amely tulajdonképpen a mostanában rengeteg játékban látott bullet-time, vagyis az idő lelassítása, esélyt adva így a megfontoltabb döntésekre harc közben.
A 7-8 órás játékidő nem túl hosszú, de azt hiszem, jelen esetben ez csak előny, mivel nincs akkor változatosság a programban, ami miatt érdemes lett volna kitolni a történetet nagyobb keretek közé. Ha a single módot kivégeztük, akkor természetesen a multit sem érdemes hanyagolni. Itt deatmatch, team deatmatch és területfoglalós lehetőségek közül választhatunk, az online pajtikkal kooperálva. Mondjuk ezek persze sehol nincsenek egy Quake vagy egy Unreal Tournament élményhez, de vétek lenne legalább egyszer nem lekaszabolni egy tokiói vagy jenki kissrác által irányított robotot.
Ami a grafikát illeti, nem hogy semmi extrát nem nyújt a program, de az egyik leggyengébb láncszeme is a gépezetnek. A wanzerek kidolgozása még csak hagyján, mert azokat viszonylag részletesen megalkották a fejlesztők, de a környezet nagyon gyengére sikeredett. Ahogy cikázunk New York utcáin, mintha egy díszletvárosban lennénk, mindenhol csak sárga taxik hevernek az utakon, gyakorlatilag pár perc után kiszámíthatóvá válik az egész. Hiába eresztünk ezer rakétát is a mellettünk lévő épületekbe, meg sem látszik, így tökéletesen hozza a program a PS2-es színvonalat. A szereplők arcmimikáját már nem is merem megemlíteni, talán a LEGO szériában részletgazdagabbak az érzelmek, mint itt. A hangok szintén nem hagynak bennünk mély nyomot, talán szintén csak a robotok effektjei sikerültek elfogadható módon. Az irányításra ellenben nem lehet panasz, a wanzerek könnyen kezelhetőek és minden fontosabb funkció kézre áll.
A Front Mission név kötelez, de az Evolved nem volt képes felnőni ehhez a brandhez. A mechás játékok fanatikusai talán még így is megtalálják a számításukat a programban, de ez a game egy komolyabb odafigyelést megért volna. Kár érte, de legyen ez tanulság a jövőben a Square Enix számára, hogy egy mechás játék megalkotását a japánokon kívül más kezébe nem szabad adni.
