Az internet és az azon keresztül játékokat megvásárlásra kínáló online piacterek (Steam, PS Store, XBLA stb.) nagyfokú terjedésének köszönhetően az utóbbi években szinte exponenciális mértékben növekedett a független, azaz indie alkotások száma. Ezzel párhuzamosan az is bebizonyosodott a tisztelt játékostársadalom számára, hogy egy jó játék nem feltétlenül dollármilliók és gigapixelek, meg exabyte-ok függvénye. Ahhoz bizony elég egy maroknyi – nem ritkán egyetlen, vagy esetenként két-három – innovatív elme, akik képesek gyakran a nullából is a maximumot kihozni. Az elmúlt néhány esztendő hatalmas sikerei közé tartozó Super Meat Boy például mindössze kettő ember munkájának a gyümölcse, a szintén borzasztóan sikeres Braid pedig egyetlen ember remekműve, de megemlíthetném példaként akár a szintén egyfős „csapat” által hosszú évekig fejlesztett Fezt is. Hasonló a helyzet jelen ismertetőnk tárgyával, a BattleBlock Theaterrel is, amely az említett alkotásokhoz hasonlóan szintén kis létszámú – bár azokhoz képest óriási, több mint húszfős – gárda közreműködésével készült, akiknek viszont már van tapasztalatuk a játékkészítés rejtelmeivel kapcsolatban, lévén ez harmadik alkotásuk. A program kizárólag az Xbox Live Arcade piacterén érhető el, annak terjesztését a Microsoft Game Studios vállalta magára.
A műfaját tekintve 2D-s, oldalra scrollozós platformjáték története szerint sok-sok barát felszáll egy hajóra egy vidám utazás reményében. Velük van mindenki legeslegjobb cimborája, Hatty Hattington is, így a féktelen móka és kacagás garantáltnak tűnik. Az út azonban kellemetlen meglepetést tartogat számukra egy rettenetes vihar formájában, amely szempillantás alatt hajótöröttekké változtatja a vidám kompániát. Egy szigeten térnek magukhoz, amelyet egy macskákból álló, fejlett civilizáció népesít be. Ők azonnal tömlöcbe vetik a barátokat, Hatty pedig – nevéhez méltón – egy hatalmas cilindert kap, amelytől azonban gyökeresen megváltozik, mintha nem is ugyanaz a jó barát volna. A foglyokat amolyan „túlélő show” jellegű morbid színházi előadásokra kényszerítik, amelyben különféle helyszíneken kell mindenféle furmányos csapdát elkerülve gyémántokat, fonalgombolyagokat és hasonló csecsebecséket összegyűjteniük, amelyek által megválthatják társaik szabadságát, saját továbbjutásukat, illetve számos hasznos holmira tehetnek szert. Mi is egy vagyunk a „szerencsés” szereplők közül, így első kézből tapasztalhatjuk meg a cicusok leleményességét, ha morbid szórakozásról van szó. Mindeközben kalapos barátunk mindnyájunkat elárul, ami immár egyértelműen fura tökfödőjének tudható be.
Az egyszemélyes kampány a klasszikus platformerek legjobb tulajdonságait ötvözi, az ötletes pályatervezéstől a brutális módon halálos csapdákon át a nem ritkán kontrollerszaggató – és idegtépő – megoldásokig. Van itt kérem minden, ami szem-szájnak ingere: emberevő mosómedve, az életünkre törő macskaügynökök, érintésre eltűnő, avagy bennünket kilövő platformelemek, nehezék hatására eltűnő vagy megjelenő talaj, gyilkos folyadékok és elektromos sugarak, és még számtalan, valóban nagyon ötletes és nem kevésbé furmányos pályaelem. Három gyémánt összegyűjtésével nyitjuk a pálya végén a továbbjutást jelentő portált, de természetesen ennél jóval több van belőlük az egyes helyszíneken, amelyeken egy-egy fonalgombolyagot is bezsebelhetünk. Teljesítményünktől függően C, B avagy A minősítést kapunk az adott pálya teljesítéséért, amit ezután bármikor újra végigtolhatunk. A gyémántokat barátaink kiszabadítására, míg a gombolyagokat mindenféle fegyverek megvásárlására költhetjük, amely utóbbiak között olyan halálos darabok vannak, mint a robbanó frizbi, a hőkövető papírrepülő, avagy a tapadókorongos lövedék. A fejezetekre, azon belül színekre, illetve pályákra osztott sztori egyes fejezeteinek végén egy két részből álló, időre teljesítendő záróepizód van, amely után a közönség eldönti, mennyire is vagyunk népszerűek a körükben. Az említett publikum egyébként lelkesen kommentálja, éljenzi, avagy hurrogja cselekedeteinket, akár egy igazi előadás során.
A kampány mód mellett bejárhatjuk Macskavárost is, illetve a roppant egyszerűen – és jól – alkalmazható pályaszerkesztőben ki-ki elkészítheti saját pályáit, amelyeket természetesen meg is oszthat másokkal. Az egyszemélyes játékmódok mellett off- és online többszemélyes módok is szép számmal kerültek a programba. Ezekben barátainkkal, avagy ismeretlen ismerőseinkkel játszhatunk, egymást segítve vagy akadályozva, illetve egymással versengve. Összességében elmondható, hogy – a szó valamennyi értelmében vett – tartalom terén nagyon bőséges kínálattal szolgál a program.
A BattleBlock Theater képi világa nagyjából olyan, mintha a Tesz-Vesz várost író és rajzoló Richard Scarry tervezte volna, aki miután továbbképzésen vett részt a Nickelodeon grafikusainál, a fárasztó nap után betért kedvenc kocsmájába egy kis „jutalomért a nap végén”. Kicsit konkrétabban: a program stílusában nagyon emlékeztet a Sony babzsákos őrületére, a LittleBigPlanetre, csak mintha annak a színes filctollakkal rajzolt karikatúrája lenne. Leegyszerűsítve: a grafika nem eget rengető, de teljesen jól illik egy ilyen jellegű független alkotáshoz – és nem mellesleg ugyanabból a végből szabták, mint a fejlesztők előző két alkotása, az Alien Hominid, és a Castle Crashers esetében. A hasonlóságot erősíti az is, hogy itt is bármikor átszabhatjuk figuránk ábrázatát és színét, amihez ezúttal a már kiszabadított társaink fizimiskáit ölthetjük magunkra. A program egyik legmókásabb eleme ez esetben is a narrátor, akinek mondókáját magunk állíthatjuk a semmitmondótól a szószátyárig terjedő skálán, és ugyanígy szabályozhatjuk a közönség orgánumának jellegét is. A speaker mondókája kiterjed cselekedeteink kommentálására is, és bizony nem egyszer halljuk a „na ne má’, azt még én is meg tudom csinálni”, és ehhez hasonló kezdetű megjegyzéseket. A zenék a szinkronhoz hasonlóan nagyon jól sikerültek, hangulatukban leginkább a ’80-as évek szintipop őrületét idézik, és meg kell mondjam, rettenetesen jól illenek a játékhoz. Az irányítás a hasonló játékokból már megszokott módon történik, és ezúttal nem annak kézre-nem-állósága, hanem a játékmenetbe rejtett elmeháborító finomságok miatt vágnánk legtöbbször szívesen a földhöz – avagy a képernyőhöz – azt. A program ugyanis nem könnyű. Nagyon nem az! Számtalanszor el fogunk benne halálozni, erre jobb, ha mindenki jó előre felkészül. Cserébe azonban végtelen számú életünk van, amire nagy szükségünk is lesz tekintve, hogy bizonyos helyzetek 1 az 1000-hez, hogy megoldhatók elhalálozás nélkül is!
A The Behemoth jóvoltából ismét egy kiváló platformerrel bővülhet azon Xbox 360-tulajdonosok gyűjteménye, akik megvásárolják a csapat legújabb őrületét, a BattleBlock Theatert. Azt nem garantálom, hogy ősz hajszálaik száma nem nő, illetve működőképes vezérlőik száma nem csökken játék közben, de azt igen, hogy ebben a programban minden benne van, ami ezt a stílust valaha naggyá tette. Éljenek az indie fejlesztők! Yippiaye!
