Nehezen tudok hozzákezdeni ehhez az ismertetőhöz, pedig rendszerint nem okoz gondot az ilyesmi. Most azonban valahogy mégis egyfajta furcsa, kellemetlen érzés kerített hatalmába, és percekig csak ültem az üres, virtuális papírlap előtt, mint akit messziről elkerülnek a múzsák. Tudom ugyanakkor, hogy nem velük van a baj, csupán én nem tudok úrrá lenni a bennem lévő kettősségen. Tizenöt hónappal ezelőtt, amikor egyik kedvenc sorozatom egy félig-meddig mellékszálat képviselő epizódja, az Assassin’s Creed III: Liberation megjelent a Sony mostani kézikonzoljára, hatalmas elégedettséggel nyugtáztam, hogy „lám, itt van végre egy másik gyöngyszem, amiért érdemes hordozható gépekbe fektetni a pénzünket”. Az előző, PlayStation Portable-re kiadott hordozható epizóddal, az Altair kalandjait kissé tovább színesítő, ám igen sok sebből vérző Assassin’s Creed: Bloodlinesszal szemben óriásit lépett előre az újabb, tenyerünkben is elférő iteráció. Szemkápráztató grafika, szerteágazó történet, számos lehetőség, többféle személyiség, minijátékok, néptől hemzsegő utcák színesítették a programot, amely ezáltal igazi, „nagygépes” élményt nyújtott. Nem volt persze hibátlan, de még így is magasan kiemelkedett az átlagos PS Vita játékok tömegéből, ami bőven ellensúlyozta a néha nehézkes irányítást és a többi apróságot – főleg, hogy mindez egy alig 5 collos kijelzőről köszönt vissza. Amikor meghallottam, hogy a Ubisoft berkein belül már javában készül a játék valóban nagygépes változata, az Assassin’s Creed III: Liberation HD, azonnal lecsaptam rá, és tűkön ülve vártam a tesztpéldány érkezését. Volt bennem ugyan némi félelem, hogy ami a PS Vitán olyan grandiózusnak hatott, az majd a hetedik generációs konzolokon és a PC-ken kissé bagatellnek fog tűnni, de rendre elhessegettem ezt a gondolatot. Aztán végre belekezdve Aveline de Grandpré nagyképernyős kalandjaiba, fájó szívvel tapasztaltam: ez bizony így, ebben a formában messze nem ugyanaz az élmény, mint az a bizonyos egy és egynegyed esztendővel ezelőtti volt.
A helyszín ezúttal Louisiana, New Orleans, az USA kolonizálásakor francia fennhatóság alá eső területek egyik legnagyobb városa, illetve az azt körülvevő mocsárvidék és számos ültetvény. Történetünk 1765 és 1777 között játszódik, amely időszak a francia-indián háborúk végét, New Orleans spanyol fennhatóság alá vonását, valamint az amerikai függetlenségi háború első részét öleli fel. Ekkor élt és tevékenykedett a már említett, afrikai és francia-amerikai ősökkel rendelkező Aveline, aki még egészen kislány korában, rejtélyes körülmények között, szó szerint elveszítette az édesanyját. Jómódú, kereskedő és szállítmányozó édesapjával, valamint nevelőanyjával, Madeleine-nel él, akik nem is sejtik, hogy 1759-ben lányuk csatlakozott az assassinek ősi testvériségéhez. Ebben a minőségében leginkább az embertelen körülmények között sanyargatott rabszolgák jobb sorsáért küzd, és persze fáradhatatlanul kutatja édesanyja titkait. Ebben segíti arisztokrata, ugyanakkor mulatt volta, amelyek segítségével képes elvegyülni akár a becsületes polgárok, akár az egyszerű pórnép között. No és persze mindezeken kívül assassin énjének is nagy hasznát veszi az egyes küldetések teljesítése során. Nemigen szeretnék ennél bővebben kitérni a játék kínálta lehetőségekre, hiszen azokat megírtam már a PS Vita verzióról szóló ismertetőmben.
A játék HD verziójának legszembetűnőbb újítása a grafikai ráncfelvarrás. Gyakorlatilag némi plasztikai beavatkozásról van csupán szó, amely összességében nézve nagyon hangulatos, gyakran kifejezetten kellemes hatást nyújt a PS Vitáénál sokszorta nagyobb kijelzőkön. Színpompás, nyüzsgő utcák, remek fények és árnyékok vonják magukra a figyelmünket, és jól esik elvegyülni ebben a környezetben. Tüzetesebben megvizsgálva ugyanakkor szembetűnnek a régebbi korok grafikai megoldásait idéző effektek is, mint például a durván kidolgozatlan lombozat vagy a mai szemmel nézve igencsak halovány vízfelületek. Aveline gyakran simán átsétál egy-egy nagyobb banáncserjén, ami eközben meg sem rezdül. Sőt, néha átgyalogol (vagy legalábbis egyik-másik testrésze „áthatol”) egy-egy szembejövő járókelőn. Az árnyékok, leginkább az önárnyékok megvalósítása sem sikerült felhőtlenül, de nem szeretném nagyon leszólni a játék megvalósításának ezen aspektusát tekintve, hogy összességében nagyon is tetszetős az eredmény – még ha nem is lehetne hosszasan zongorázni a különbséget a HD és az eredeti változat képi világa között.
A zene- és hanganyag maradt a régiben, vagyis egyfelől illik a játékhoz, másfelől a szinkron lehetne kicsit életszagúbb is, még ha a különféle akcentusokkal beszélő szereplők üde szín- (akarom mondani hang-) foltot jelentenek is. A vezérlés teljes mértékben adaptálódott a sorozat alaprészeiből megszokotthoz, vagyis a PS Vita speciális funkciói kikerültek a repertoárból, helyüket pedig a kontrollerek (és a billentyűzet+egér) nyújtotta lehetőségek vették át. Ebben talán az a legzavaróbb, amikor a csupán „sietve gyalogolni” képes személyiségek nem a freerun gomb (R1 vagy RB), hanem az X (vagy Xbox 360 esetén az A) billentyű segítségével teszik ezt, miközben nekünk mindkét analóg karra szükségünk van a karakter irányításához. Ez elég kényelmetlenül kivitelezhető, és igen megnehezíti a dolgunkat, amikor Aveline már régen befordult valahova, de a kamerával mi még az előző sarkon járunk.
A játék megvalósítása tehát nem a legjobban sikerült, de azért senki ne ijedjen meg: az előző részekhez képest nem élvezhetetlen vagy bazárian olcsó az összhatás, azt inkább a „low budget” kategóriába sorolnám (amit szerencsére a játék kedvező árfekvése is megerősít). Mi is az akkor, ami a leginkább csalódást okozott számomra ebben az átiratban? A válasz egyszerű: a készítők láthatóan sokat tettek a „nagygépesítés” során az elfogadható prezentációért, ugyanakkor minden egyéb tartalom maradt a régiben. És ami a tenyerünkben hordozva remekül festett, az bizony – főleg az eleve nagygépes epizódok ismeretében – valahogy egyszeriben borzasztóan szegényes lett. Összehasonlítva mondjuk az Assassin’s Creed IV: Black Flag remek küldetéseivel, igencsak blődként hat egy olyan főmisszió, amelyben a minimum fél tucat átvezető mozi között csupán annyi a dolgunk, hogy kilométereket grasszáljunk a városban vagy máshol, mindössze azért, hogy beszéljünk valakivel, vagy egyéb párperces dolgokat vigyünk végbe. A küldetések messze nem érik el a többi rész színvonalát, ami a kis kézi masina kapacitásának ismeretében nem volt baj, de most és itt már nem lehet szó nélkül hagyni.
A másik nagy szívfájdalmam a harci részek kidolgozása. Az ellenfelek (amellett, hogy van vagy összesen 4-5 féle fizimiskájú közülük) rém lassan támadnak, és nekünk semmi egyéb dolgunk nincs, mint hárítani, majd visszavágni. Szinte mindig egyesével jönnek nekünk, így a harcokat gyakorlatilag borzasztó könnyű abszolválni. Vannak igen fárasztó és frusztráló küldetések is, amelyek során nincs mentés, és ha elbaltázzuk, kezdhetjük elölről. Szerencsére néhány frusztráló részt ugyanakkor kivágtak a készítők, így például a védtelen, csiga lassan közlekedő társak kísérgetése egyik helyről a biztonságot jelentő másikra néhány esetben kikerült a játékból.
Az őrök MI-je is sajnos rettenetesen suta. Simán megtehetjük például, hogy begyalogolva egy elzárt területre, miután a felénk közeledő strázsa konstatálta, hogy ott vagyunk, és el is kezdett támadólag fellépni, mi felmászunk a mellettünk lévő házra, amire felérve az „elveszítettem őt szem elől” kezdetű csalódott felkiáltást halljuk lentről. Nem jön senki utánunk, nem érkezik erősítés, ami talán az egész játék legdurvábban elnagyolt része. És habár jóllehet, annak idején alaposan megdicsértem a kézi változat erényeit, és jótékonyan szemet hunytam ezek felett az akkor apróságnak tűnő dolgok felett, most ugyanezt nem tudom megtenni. Szeretnék végre egy olyan átiratot kapni a kezembe, amelyik valóban kiaknázza a futtatására alkalmas masina adottságait, nem csupán kissé átcicomázott formában kerül újra kiadásra!
Az Assassin’s Creed sorozat harmadik részének mellékszálát képező Liberation HD átirata számomra nagy csalódást okozott. Pedig megvan benne minden, ami kell: kellemes körítés, autentikus hangulat, számos tennivaló. Mégis, főleg az utóbbi részek ismeretében azt kell mondjam, a kis gépen elfogadható teljesítmény és tartalom nagyon karcsú a nagyképernyőn. Lehet, hogy pont a méretkülönbség teszi, de valahogy a megjelenítővel azonos arányban nőtt meg a szememben a játék számos elnagyolt aspektusa, legfőképp a sutának ható küldetések, a kusza történetvezetés, a rettenetesen elnagyolt harci részek és a borzasztóan buta MI. Mindezek miatt nekem a játék egyetlen és igazi változata az eredeti, PlayStation Vitára megjelent verzió, amelyet ma is szívesen veszek elő. Aki azonban nem rendelkezik az említett kézikonzollal, és hozzám hasonlóan bolondul ezért a remek sorozatért, adjon neki egy esélyt, már csak kedvező árfekvése miatt is. Ki tudja, lehet, hogy neki hiánypótló alkotás lesz ez, és azt se felejtsük el, hogy az enyém csupán egy, nem pedig A vélemény! Mindazonáltal nem tudok egy halvány hatosnál többet adni erre a portra, amit nagyon sajnálok. Lehetett volna sokkal magasabb is az a pontszám.
