A hétvégi MondoCon során bárki kipróbálhatja a Sony VR-eszközét, a PlayStation VR-t, aki végigállja a sort. A hazai képviselet azonban úgy gondolta, hogy a sajtó képviselőinek még a rendezvény előtt biztosít arra lehetőséget, hogy sorbanállás nélkül is hozzáférjenek a szerencsésebb országokban jövő héten megjelenő VR-kütyühöz. Mint azt még nyáron készült interjúnk kapcsán megtudtuk, Magyarország csak a második körben lesz benne a PS VR megjelenése tekintetében, azonban mostanra más az is biztosnak tűnik, hogy ez a második kör jóval messzebb lesz az elsőtől, mint pár évvel ezelőtt a PlayStation 4 esetében volt. A kereslet ugyanis igen nagy, az egyik nagy online áruház is már csak decemberre vesz fel előrendeléseket rá, így amíg ezeket nem tudja a Sony teljesíteni, nem nagyon lenne reális újabb területen elkezdeni a forgalmazását.
A Hungexpóra kilátogatva öt játék várt rám, igaz, ezek egyike – a PlayStation VR Worlds – önmagában is több kisebb programot sorakoztatott fel. Elsőként az Until Dawn: Rush of Blood került sorra, aminek annyi köze van a Supermassive Games tavalyi horrorjátékához, hogy ugyanabban a világban játszódik. Stílusát tekintve azonban egy railshooterről van szó: két Move kontrollert kaptam a kezeimbe, ezek egy-egy pisztolyként jelentek meg a képernyőn, én pedig egy hullámvasút kocsijában ültem, amely némi ijesztgetős bevezető után el is indult a síneken. Ez egy pillanatra meglepő élmény volt, vártam is, hogy “na, most jön az, amikor rosszul szoktak lenni”, de szerencsére nem volt semmi ilyen gond – bár lehet, hogy ha nem egy 5-10 perces demót, hanem egy többórás játékot ülnék így végig, akkor már más lenne a helyzet. Szóval fura élmény volt fizikai mozgás nélkül megélni a mozgás élményét, viszont a játék gyorsan tett is arról, hogy ne ezzel foglalkozzam, és mindenféle szörnyűséggel árasztott el: ijesztő óriási bohócfejek, szellemféle zombilények, valamint óriási, visító, levágott malacfejek vettek körül, amelyek között egy-egy célpont is felbukkant, amit a pontszám növelése érdekében célszerű volt lelőni. Az újratöltés a Move gombbal történt, a célzás pedig kis megszokás után egész jól ment. Amúgy a sötét helyeken a pisztolyra szerelt lámpa világította meg a környezetem.
A második felszabaduló játék a BattleZone volt, ami ugye egy 1980-as játéktermi videojáték – és 1998-as feldolgozásának – újragondolása a Rebelliontől. Az ijesztgetés után egy akciódúsabb játékhoz volt szerencsém, amelyben egy tankot kellett irányítanom, és lelőnöm vele mindent, ami támadt rám: más tankokat, lőtornyokat, az égben repkedő drónokat és robotmadarakat. A VR ebben is segítette a beleélést: a tank vezetőfülkéjében körbe is nézhettem, de ha nem tudtam, hogy épp merről jön a támadás, a tényleges fordulás előtt elég volt a fejemet forgatni.
A PlayStation VR Worlds egy hat alkotást magába foglaló gyűjtemény, amelyből kettőhöz volt szerencsém a rövid tesztelés során. Az Ocean Descent egy teljesen passzív élmény: egy ketrecben leengednek az óceán mélyére, ahol gyönyörködhetem a vízalatti táj szépségében. Egészen addig, amíg meg nem érkezik egy cápa, amely nem nézi túl jó szemmel, hogy megsértettem felségterületét, és rövid méregetés után támadásba lendül, hogy aztán a végén a fejemet is leharapja. Ennél már jóval aktívabb volt a Danger Ball, amely gyakorlatilag a Pong 3D-sített verziója, annyi csavarral, hogy a fejünkkel tudjuk irányítani. A kontrollerre így az indítás után már nem is volt szükség, amerre néztem, arra mozdult a négyzet alakú lap, amellyel a felém repülő labdát kellett visszaütnöm. A trükk ott jött a dologba, hogy akár meg is csavarhattam a labdát, így nehezítve meg ellenfelem dolgát – aki persze szintén szivatott néha, például későbbi pályán kettéválasztotta a labdát, így gyors egymásutánban kellett kettőt is védenem. A London Studio programjában ezeken kívül tehát még további négy játékot találunk, mint például a The London Heist, amit más játékában nézhettem meg. Egy autós üldözéses jelenetbe csöppenünk, amely során az ablakon kihajolva lövöldözhetünk – igen mókás volt látni, ahogy egy kolléga ide-oda hajolt a széken ülve, miközben például támadóinkat lődözte vagy a kesztűtartóból vett elő új tárat.
A Guerrilla Cambridge egy multiplayer akciójátékkal készült a PS VR októberi megjelenésére, mégpedig a RIGS Mechanized Combat League-gel. Alapvetően egy fiktív sportjátékról van szó, amelyben óriásrobotokkal – mechákkal – lépünk be a pályákra, ahol ellenfeleink levadászása és gólszerzés a célunk. Igen látványos volt a dolog, talán ez volt a legélvezetesebb a kipróbált játékkok közül, de az is kiderült, hogy ahhoz, hogy tudatosan érhessek el jó eredményt, kicsit több gyakorlás szükséges még (azért így is második lettem az MI-vezérelte csapatban :-) ).
Az EVE: Valkyrie sajnos időhiány miatt aztán végül kimaradt, az EVE Online-ról ismert CCP Games ezúttal is egy sci-fi játékot készített, amelyben űrhajónkkal harcolhatunk mások ellen.
Ezeken kívül még a gamescom során alkalmam volt kipróbálni egy másik PlayStation VR játékot is, mégpedig a Cryteknél készülő Robinson: The Journey-t. Ez alapvetően egy felfedezős, barangolós játék, kisebb feladványokkal út közben. Az ismert hajótörött nevéhez annyi köze van a programnak, hogy itt is egy baleset következtében kerülünk ismeretlen helyre, azonban hajó helyett űrhajó, sziget helyett pedig egy bolygó vár ránk, társunk pedig Péntek helyett egy repkedő robot, HIGS, akit leginkább a Portal 2 Whitley-éhez lehet hasonlítani. A Tyson III-on pedig meglepő módon dinoszauruszok uralják a vidéket. Sűrű dzsungelekben, nagyszabású, látványos helyszíneken vezetett át a játék. A mélybe nézve vadállatok rohangáltak, mígnem egy óriási dinoszaurusz – talán egy brachiosaurus – nem állt az utamba. Gyorsan megdobtam a kezem ügyébe eső első tárggyal, de ez láthatóan nem tetszett neki. A PR-os sietett a segítségemre: a hatalmas állat növényevő, próbáljak inkább valami kaját dobni felé. Leszakítottam valamit az egyik fáról, majd azt hajítottam az állatnak, aki pár másodperccel később már a legjobb haveromként követett. Az irányítás amúgy kicsit fura volt. DualShock kontroller kell ehhez a játékhoz, azonban nem ad a kezünkbe teljesen szabad mozgáslehetőséget a program: forogni csak meghatározott szögenként tudunk, ami elég zavaró volt, legfőképpen akkor, amikor egy faágon kellett keresztülsétálnunk, folyamatosan újra és újraigazítva irányunkat. De a mezei PS-kontroller a fatörzsön/falon való felmászásnál se tűnt a legjobb megoldásnak, egy Move-val sokkal reálisabb lett volna az a rész. Ezeket leszámítva egy igen látványos és érdekes játéknak ígérkezik a Robinson, amely a Crytek több játékához hasonlóan elsősorban a letaglózó vizualitással szeretné kivívni a VR-headsetre beruházók figyelmét.
Az eddig kipróbált játékok azt mutatták, hogy elég jól sikerült összeraknia a Sonynak a VR-headsetjét. Maga a kütyü alapvetően kényelmesnek bizonyult, a PlayStation 4 (természetesen az alap, nem a később érkező Pro hajtotta a PS VR-t) elegendő teljesítményt ad a meghajtásához, és bár a kijelző felbontása néha kicsit kevésnek tűnt, amint elmélyedt benne az ember, nem foglalkozott már ezzel. (Egy extrém felbontású képernyő amúgy se fért volna bele a 399 eurós árba, így irreális is lenne többet elvárni az egy-egy szemre jutó 960*1080-nál. De igazából a konkurens – de jóval drágább – Oculus Rift vagy HTC Vive se kapott sokkal nagyobb felbontást, ott 1080*1200 pixel jut egy szemünkre.) Az eddig látottak alapján kíváncsian várjuk a valamivel hosszabb tesztelési lehetőséget is, aztán pedig a termék hazai megjelenését.
