Megérkezett az első kiegészítő a Hearts of Iron IV-hez, a Paradox Interactive múlt nyáron megjelent második világháborús játékához. Az ismertetőben írtam, hogy az összes többi grand strategy-hez képest ez öleli fel a legrövidebb korszakot, és ez vonultatja fel a legkevesebb játszható szereplőt. Ez nem a játék hibája, hanem „történelmileg így alakult.” Ezért aztán már megjelenésre ki kellett dolgozni azt a 6-8 szereplőt, akik érdemben tuják befolyásolni az események menetét – és akikkel a játékosok döntő többsége játszani fog. Mit tud mindehhez hozzátenni a Together For Victory? Nem valami sokat...
A kiegészítő fókuszában a nemzeti fókuszok állnak. ( :) ) Az ismertetőben erről is ejtettem már szót. Ez az a funkció, amely a kutatás-fejlesztéshez hasonlóan működik, csak nem új tankokat fejlesztünk ki, hanem történelmi vagy éppen alternatív-történelmi útra tereljük vele országunkat. Ez volt a főszereplőknek részletesen kidolgozva megjelenéskor, és ebből kap most egyedit Ausztrália, Kanada, Új-Zéland, Dél-Afrika és Brit India. Ez nem egy erős szereposztás. Az érintettek mind angol gyarmatok valamilyen formában, és az egyedi fókuszok is ezt a viszonyt boncolgatják. Elvihetjük Dél-Afrikát a kommunizmus irányába, hogy megszüntessük az apartheidet, vagy fasizálhatjuk Kanadát, hogy lerohanjuk az USÁ-t. Ezek az országok ráadásul nem egyszerű bábállamok, hanem van két státuszuk, gyarmat és domínium (dominion), mielőtt függetlenné válhatnak. Emiatt pont India ígérkezik a legizgalmasabbnak, egyrészt mert a fókuszok ott pont a függetlenségi mozgalmat reprezentálják, másrészt pedig ki tud állítani annyi hadosztályt, hogy érdemben beleszólhassunk az eseményekbe. Még úgy is, hogy a kiegészítő előtti állapothoz képest Brit India manpowerének lazán kétharmadát elvették.
Az egyik játékot pont Indiával játszottam. Szépen felépítgettem az ipart és a hadsereget a nerf után is milliós embertartalékból. Mikor kitört a háború Japánnal, jobb híján Kínába küldtem a hadsereget, hogy ne unjam halálra magam. Ott aztán szépen ki is vertük őket a kontinensről. Aztán gondoltam, adjunk a tesztelésnek, és elkezdtem egy másik játékot Kanadával. Habár kezdhettem volna akár spectator módban is, ugyanis 8 induló hadosztállyal és 15 ezer besorozható emberrel nem voltam épp katonai szuperhatalom, úgyhogy jórészt néztem, mi történik a nagyvilágban. Elég őrült dolgok. Japán kivételes módon nem megszeppent óvodás módjára viselkedett, és pillanatok alatt legyőzte Kínát. A németek már ’39/40-ben háborúba keveredtek a szovjetekkel Finnország miatt, ahova ment Japán is. Mindeközben én: „Hm, milyen érdekes a világpolitikai események ilyetén alakulása, bárcsak részt vehetnék benne!” Úgyhogy el is kezdtem egy játékot Kínával, hogy megvédjem magam a Japán támadóktól, és jobban szórakoztam, mint az előző kettőben összesen.
És ez a Together For Victory legnagyobb gyengesége. Tegye fel a kezét, akinek a második világháborúról Dél-Afrika vagy Új-Zéland jut eszébe. Ezen nem segítenek az olyan technikai jellegű újdonságok, mint például, hogy a haditervkészítőben adhatunk parancsot támadóékeknek. Ennek kapcsán felmerül, hogy miért nem volt benne az alapjátékban megjelenéskor. Illetve ott van még a „folyamatos fókusz”, ami a nemzeti fókuszok természetes evolúciója, hiszen akkor is hasznát vehetjük ennek a funkciónak, ha elfogytak az egyéb választható fókuszok.
Bár a Together For Victory számomra teljesen érdektelennek bizonyult, egyáltalán nem tartom feleslegesnek. Támogatom azt a törekvést, hogy minél több országot dolgozzanak ki részletesen, kapjanak egyedi feature-öket, hiszen így előbb-utóbb talán eljutunk Közép-Európához is, ami talán már csak a személyes érintettség révén is érdekesebbnek bizonyul majd. Addig is viszont a Together For Victory nyugodt szívvel kihagyható.
