Matthew J. Kirby: Assassin’s Creed: Last Descendants – A kán sírja [könyv]

Idén tavasszal volt szerencsém Matthew J. Kirby regényéhez, az Assassin’s Creed: Last Descendants – A New York-i felkeléshez. Kirby egészen máshogy nyúlt hozzá az orvgyilkosok és templomosok évezredes háborúját feldolgozó univerzumhoz, mint tette azt Oliver Bowden a maga regényeiben. Itt ugyanis egyrészt a hangsúly sokkal inkább a jelenben játszódó történeti szálon volt, másrészt pedig a videojátékoktól teljesen független, saját történetet ismerhettünk meg.
E történetet Kirby trilógia formájában tárja elénk, amelyből eddig két kötet jelent meg magyarul. A második az Assassin’s Creed: Last Descendants – A kán sírja, amely ott folytatja a sztorit, ahol az első kötet végén félbeszakadt.

A korábban megismert fiatal hősök az események alakulása során két táborra szakadtak: míg Owen és legjobb barátja, Javier az orvgyilkos testvériség oldalára került, addig a többiek, Sean, Grace, David és Natalya a templomosok fedőcége, az Abstergo főhadiszállásán találja magát. A regény egyik érdekessége, hogy a játékokkal ellentétben itt sokkal nehezebb megítélni, hogy a két szervezet – a templomosok és az orvgyilkosok – közül valójában melyik is a rossz. Vagy pontosabban rossz-e a kettő közül valamelyik egyáltalán? Természetesen mindkét szervezet meg van győződve róla, hogy ők a világ megmentői, és ősi ellenségük az, aki az emberiség vesztét akarja. Csakhogy ezt a szembenállást Kirby olyan okosan és kiegyensúlyozottan tárja elénk, hogy olvasó legyen a talpán, aki kezdettől fogva állást mer foglalni egyik vagy másik oldal mellett.
Míg Owen és Javier folyamatos menekülésben van és látszólag nehéz körülmények között tudnak csak kutatni az Édenszigony újabb darabkája után, addig Sean és barátai a legnagyobb kényelem közepette teheti ezt meg. Ráadásul az Abstergo minden segítséget megad nekik, szinte már bántóan mézes-mázas stílusban kezelik a gyerekeket (ha valami, akkor ez lehet gyanús...).

A történelmi rész ezúttal Ázsiában, a mongol hódítások idején játszódik. A kutatások alapján ugyanis a szigony második darabját Batu kán unokájával, Möngke kánnal együtt temették el. Csakhogy a hadúr sírját soha nem találták meg, így nem marad más, mint az Animus és a gyerekek DNS-ébe kódolt emlékek. Ahogy már az első alkalommal is, a gyerekek kimondottan nehezen élik meg az Animusban tett kirándulásokat, hiszen az nemcsak fizikailag terheli meg őket, de az érzéseikkel és elméjükkel is játszadozik. Ez alól talán egyedül Sean a kivétel, hiszen ő csak az Animus által képes – hacsak virtuálisan is – kiszállni a kerekesszékből. Éppen ezért ő az egyik, akire túl nagy hatással is van ez a lehetőség, és a legkönnyebben enged a csábításnak, hogy teljesen átadja elméjét egy őse emlékeinek. Ennek pedig hosszú távon biztosan nem lesz jó vége...

Matthew J. Kirby második regénye is ugyanazt a könnyed, fiatalos stílust viszi tovább, amit az első kötetben megismerhettünk. A sztori is hasonlóan fordulatos, és ügyesen lavíroz a különböző idősíkok között. A hangsúly most is sokkal inkább a jelenben játszódó történeti szálon van, de még ezzel együtt is rengeteget megtudhatunk a mongol hódítások világáról. Vagy legalábbis arról, amilyennek Kirby elképzeli azokat. Akinek tetszett a New York-i felkelés, az semmiképp se hagyja ki a folytatást. Már csak azért se, mert ugyebár egy trilógiáról van szó, így csak egyben áll majd össze kerek egésszé a történet.