A gamescomon igen nagy érdeklődés övezte a CD Projekt RED standját, nem véletlenül: a The Witcher széria után most egy sci-fi akció-RPG-n dolgoznak a lengyel fiúk és lányok, és az eddig látottak és hallottak alapján ezúttal se fogunk kevesebbet kapni, mint Geralt kalandjai esetében.
A Cyberpunk 2077 prezentációján egy tűt se lehetett volna leejteni, pedig az átlagosnál nagyobb méretű teremben folyak a zártajtós prezentációk. Az elején megkértek mindenkit, hogy semmiképpen ne rögzítsenek se képet, se hangot, majd a terem közepére ült fejlesztő nekikezdett a játéknak, a prezentációt tartó munkatársa pedig folyamatosan kommentálta, mi is történik. Élő demo volt tehát, a játék saját engine-jében ment minden - és gyakorlatilag ezt tették most közzé egy háromnegyed órás videóban is (Kölnben a jelen lévőket szavaztatták meg, hogy nővel vagy férfival induljanak neki - a többség persze női karaktert választott).
Fontos hozzátenni, hogy a játék korai verziójáról van szó, előfordulnak benne hibák, még nem végleges animációk, be nem fejezett helyszínek - sőt, arra is felhívják a figyelmet, hogy az is valószínű, hogy nem is minden így lesz a játékban, ahogy most láthatjuk. A fejlesztők azonban szerették volna mindenkinek megmutatni, amit a sajtó képviselői láthattak a múlt hét folyamán.
Az Engadgetnek adott interjúban még azt is elárulták a CD Projekt RED standján, hogy a Cyberpunk 2077 fejlesztése jelentős mérföldkőhöz érkezett nemrég: gyakorlatilag már végig lehet játszani az elejétől a végéig. Persze hiányoznak még a rendes grafikai elemek, nem volt meg a tesztelés se, no meg bugok is vannak, de a sztori már összeállt mostanra.
Megjelenési dátumot persze továbbra se árultak el... Négy friss screenshot viszont érkezett.
Ha érdekel a Cyberpunk 2077, csatlakozz a Facebookon csoportunkhoz: Cyberpunk 2077 Hungary!